Kissé késve, de még idejében elkészült a Hungexpo 55 milliárd forintos állami finanszírozású fejlesztése: az új fogadóépület az 1. kapu mögött, valamint a főváros legnagyobb és legkorszerűbb kongresszusi központja – a 2. kapunál külön fogadóépülettel, de közvetlen utcai bejárattal is. Az alábbi kisfilmben látványosnak néz ki, de a szeptember eleji Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevői még a régi, bár felújított csarnokokban megtartott üléseken vehettek csak részt, mert még akkor is dolgoztak a munkások a kongresszusi épületben.
De az alábbi, saját fotóinkon már fogadásra késznek tűnik a kongresszusi központ is, bár talán a szeptember 25-én (most pénteken) kezdődő “Egy a természettel” Vadászati Világkiállításnak kevésbé ez a funkció, mint inkább azok a kiállítóterek kellenek, amik nemcsak évtizedek óta bejáratott csarnokok, de a Magyarországon eddig rendezett korábbi vadászati világkiállítást is a Hungexpo területén rendezték meg, 1971-ben.
Ám a Hungexpo nagyszabású fejlesztése sajnos féloldalas lett: a felújított régi csarnokok és a korszerű kongresszusi központ bizonyára az eddigieknél több látogatót fognak vonzani (járványmentes időkben), már nem csak kiállításokra, hanem konferenciákra is – miközben a Hungexpo megközelítési lehetőségein semmit nem fejlesztettek. A 10-es busz körjáratán kívül gyakorlatilag csak gyalog és autóval lehet eljutni a Hungexpóhoz, valamint vonattal (Kőbánya-felső, amíg át nem helyezik az Élessarokra). Az autósoknak ugyan összesen 4.140 db parkolóhelyet biztosítanak a vásártelepen belül és az Albertirsai úton, de ez nem csak kevés lehet a Vadászati Világkiállításra várt 1 millió látogatónak, ráadásul ezek a rendezvények idején fizetős parkolóhelyek, így sok spúr magyar autós inkább a közelben keres ingyenes parkolási lehetőséget. Sajnos ilyenkor (az eddigi népszerűbb kiállítások idején is) a Pongrác úton is minden lehetséges helyre igyekeznek vadparkolni, elvéve a helyet lakótelepünkön is a helybeli autósoktól.
Persze most a koronavírus járványhelyzet negyedik hulláma közben biztosan jóval kevesebb látogatója lesz a vadászati világkiállításnak, de ez most nem egy hétvégi, hanem háromhetes rendezvény lesz: 2021. szeptember 25-től október 14-ig. Pongráctelepi viszonylatban már évekkel ezelőtt körbejártuk, hogy fizetős parkolóövezet legyen lakótelepünkön is (a 37-es villamos töltése menti parkolókkal együtt), természetesen lakossági kedvezménnyel, de amikor erről a témáról Facebookon hirdettünk szavazást, a vártnál kevesebb szavazatnak is a fele meglepő módon ellenezte ezt a felvetést.
Summa summárum, a Hungexpo fejlesztéshez nagyon hiányzik egy korszerű, kötöttpályás tömegközlekedési fejlesztés. Erről utoljára évekkel ezelőtt volt hivatalosan szó, azóta nagy a csönd. Pongráctelep központú meglátásunk szerint vissza kellene építeni a hajdani 29-es villamos vonalát a Hungexpo főbejáratáig, és tovább meghosszabbítani az Albertirsai úton a Pillangó utcai metrómegállóig (vagy csak a Kerepesi útig, amennyiben megvalósul a 2-es metró összekötése a gödöllői HÉV-vel, aminek jelenlegi (állami) tervei szerint egy új metrómegállót létesítenének a Kerepesi út – Pongrác út kereszteződésnél).
Az alábbi térképre berajzoltuk ezt az általunk “javasolt” villamosvonal fejlesztést (narancssárga vonal, célszerű megállókkal), valamint a térkép bal szélén jeleztük, hogy a ceglédi vasútvonal Kerepesi úti felüljárójánál vasúti megálló (Törökőr néven) fejlesztését tervezi az állami Budapesti Fejlesztési Központ (BFK).
Azért nem adjuk fel a reményt, hogy javulhat még Pongráctelep tömegközlekedési és parkolási helyzete, de addig is még alább közlünk két fotót a pénteken kezdődő vadászati világkiállítás plakátjáról és az elhíresült szarvasagancs-kapuról, amit már szeptember 13-a óta állítanak össze a főbejárat mögött.