Helytörténeti érdekességek a MÁV-telepről

Egy kis szomszédolás: a Travelo itt olvasható cikkében a MÁV-telepet és történetét mutatja be, felhívva a figyelmet a legtöbb fővárosi lakos számára teljesen ismeretlen lakóövezetre, ahol állomásépületszerű házakban élnek a bérlők – jórészt ma is vasutas családok vagy leszármazottaik.

Az összesen mintegy 300 lakásból álló, a Hungária körút két oldalán elhelyezkedő telepet az innen nem messze, a sínek túloldalán található Északi Járműjavító, akkor még Északi Főműhely munkásainak építették 1894-96 között. A gyár akkoriban egész Magyarország egyik legnagyobb vasúti műhelye volt, és egészen 2009 végéig javítottak ott a vonatkocsikat. Akkor azonban gépeinek és dolgozóinak legnagyobb részét Szolnokra helyezték át, 2011-ben pedig a telephely meghatározó épületeit műemlékké nyilvánították, melyek közül több is új funkciót kap: a mozdonyjavító-műhelyben a Közlekedési Múzeum új otthona lesz, a fűtőház, vagyis az Eiffel-csarnok a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházaként született újjá. A múltidéző közeg megőrzésre méltó emlékei közé jól illeszkedne a retro-hangulatú telep is.

A MÁV-telep első világháborús hősi halottainak emlékműve. Fotó: Koncz Márton, Travelo.

A házak romantikus stílusjegyeket is hordoznak, megkülönböztető tartozékuk a terméskő lábazat, az ablakok körül és a falak szélein futó tégladíszítés, a kör alakú nyílás, és a spaletta, amelytől igazán takaros hatást keltettek egykor ezek a házak. Mint az egyik lakó, Balogh Sándor elmondta a vdszsz.hu-nak, a 30-40 négyzetméter közötti lakások egy szobából, konyhából, WC-ből és spájzból álltak. Mint hozzátette, “a WC-be egészségügyi okok miatt csak a lépcsőházból lehetett bemenni, ügyeltek arra, hogy ne a konyhán keresztül lehessen megközelíteni a mellékhelyiséget”. A lakásokhoz nem tartozott fürdőszoba, hanem egy közös fürdőházat húztak fel az altiszti telepen.

További érdekességek az eredeti cikkben, ahol megfejtéseket is olvashatunk arról, miért éppen Jancsi-telepnek nevezték el régebben a MÁV-telepet.

Forrás: Travelo