Rizsavi Tamás, a főállású mozdonyvezető és látványos képeiről ismert amatőr fotós minap a kőbányai MÁV-telep mellett elhaladó MÁV-szerelvényeket fényképezte, alábbi képének “Verseny” címet adva. Ez kissé megtévesztő, mert valójában a fotón látható vonatok ellentétes irányba haladnak: a MÁV-telephez köezelebbi vonat a Keleti pályaudvar felé, a távolabbi vonat Kőbánya-felső pályaudvar felé.

Fotó: Rizsavi Tamás
A Facebookon közzétett fényképhez írt egyik komment meg is kérdezte a Csilla utca mentén lakókat is bizonyára foglalkoztató tényt, hogy a Pongráctelep mellett elhaladó vágánypáron miért “baloldali” közlekedés van, miért a Csilla utcához közelebbi sínpáron jönnek a vonatok a Keleti pu. felől? Egy válasz komment mindjárt meg is magyarázta ezt:
A Keleti – Rákos szakasznál arról van szó, hogy Rákos pályaudvarnál válnak szét a Hatvan-Miskolc, illetve Újszász-Szolnok felé tartó, kétvágányú vonalak. Rákoson sajnos nincsenek külön szintű vágánylereszteződések, emiatt a két vasút fővonal vonatai közvetlenül kereszteznék egymást, ami nagy előváros, távolsági, nemzetközi forgalomnál már zavaró. De azzal, hogy a Keleti pu. és Rákos pu. között baloldali közlekedés van, legalább a Hatvan felé haladó és a Szolnok felől érkező vonatok egyszerre tudnak közlekedni, mert nem keresztezik egymás vágányútját. Manapság ezt “megspékelik” azzal, hogy a Hatvan felől érkező vonatokat az ún. alsó pályán közlekedtetik tovább Kőbánya-felső felé, így Rákos áteresztő képessége picit nagyobb lett.
