Tegyük zöldebbé erkélyünket, lépcsőházunkat!

A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara városzöldítő pályázatot hirdetett balkonok, erkélyek, homlokzatok, párkányok, folyosók, gangok „zöldítésére”.

A pályázat célja felhívni a figyelmet arra, hogy bármilyen felületet ki lehet használni a kertészkedésre, emellett ötleteket, tanácsokat is szeretnének adni, hogyan tudunk kert híján is kertészkedni, környezetünket zöldebbé tenni, kiélvezni a kert örömét.

„Budapesten a legtöbb balkon kihasználatlan, csupaszok a homlokzatok és a párkányok. Csakis rajtunk áll, hogy ezeket bezöldítsük, virágosítsuk! Azért, hogy egy szebb és élhetőbb főváros lakosai legyünk, és azért is, hogy megteremtsük magunknak a természet közelségét” – olvashatjuk a pályázati felhívásban.

A pályázaton minden budapesti részt vehet, akinek lehetősége van lakókörnyezetében, mások számára is látható helyen növényeket ültetni. A pályázóknak fényképet kell készíteniük a zöldíteni kívánt területről eredeti állapotában (ültetés előtt), majd a növényekkel beültetett állapotban is, a fotókat pedig fel kell töltenie a Balkon aranya oldalra.

A legszebb „alkotások” díjazásban részesülnek. A pályázatokat szeptember 10-ig várják.
Forrás: 10.kerulet.ittlakunk.hu.

Kedvcsinálónak pedig itt egy Csilla utcai erkély 2013 novemberéből…

2014.03.20_viragos_erkely_2013-bol

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.