Népligeti séta a PKH-val

Decemberben a Népligetbe szervezett sétát a Pongrác Kortalanok Klubja. Szerencsére volt egy kevés hó is, ami még szebbé varázsolta az egyébként is hangulatos Népligetet. A tájképi környezet mellett a Planetárium mögött kezdődő “Sétáló Naprendszert” is megnézték a résztvevők. Több fénykép a közösségi ház Facebook oldalán.

Karácsonyi koncert volt a PKH-ban

2023. december 14-én csütörtök délután, évzáró ünnepi koncert volt a Pongrác Közösségi Házban. Helyi lakosok, illetve a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ idősek klubjainak tagjai vettek részt az eseményen. A már hagyományossá vált komolyzenei koncert ez évi fellépői a Flauticello Trió, a Magyar Állami Operaház művészei voltak. A vendégek élvezettel hallgatták a meghitt dallamokat, amelyek különleges …

Continue reading ‘Karácsonyi koncert volt a PKH-ban’ »

Mikulásnap Pongráctelepen

Szerda délután a Pongrác Közösségi Házban járt a Mikulás. A program első felében egy zenés, interaktív, humoros színdarabot láttak a gyerekek a MiaManó Színház előadásában. Erőske, Szépike, a Krampusz és a Mikulás segítségével betekintést nyerhettek a gyerekek, a mikulásvárás boldog pillanataiba. Közben jól ismert ünnepi dalok csendültek fel. Előkerült a Jó Gyerek Lista, majd végül …

Continue reading ‘Mikulásnap Pongráctelepen’ »

Szent László templomban jártak

A Pongrác Közösségi Ház által szervezett, soron következő Barangolás során a pongráctelepi és kőbányai érdeklődők ellátogattak kerületünk gyönyörű templomába, a Szent László templomba. A vezetett látogatás során megismerkedtek a templom múltjával, a tervezésétől kezdve napjainkig. Megcsodálták Róth Miksa színes üvegablakait és a gyönyörű Zsolnay-porcelángyárban készült épületdíszeket. Csigalépcsőn feljutottak az orgonához, onnan letekintve felmérhették a templom …

Continue reading ‘Szent László templomban jártak’ »

Adventi délután a PKH-ban

2023. november 29-én szerdán, családi délután keretében adventi koszorúkészítő programot tartott a Pongrác Közösségi Ház. A rendezvény során szebbnél-szebb adventi koszorúkat készítettek a családok. A gyerekek nagyon élvezték a Furfangos Paraván alkalomhoz illő bábelőadását. Arra járt közben és elhozta a nevetést a Grincs, aki próbált borsot törni minden gyermek orra alá. A forró tea, a …

Continue reading ‘Adventi délután a PKH-ban’ »

Behavazott Pongráctelep

Manapság egyre ritkábban és csak néhány napig örülhetünk a téli hó szépségeinek Budapesten. Így becsüljük meg a mai havazást, amiről Székely Orsolya lakótársunk készített csinos pongráctelepi fotósorozatot, amit a Pongráctelep Facebook csoportban lehet nézegetni.

Elkészült a MÁV-telepi játszótér átalakítása

Az ősz folyamán zajlott a MÁV-telep ingencsak elhanyagolt játszóterének megújítása, méghozzá Papp Zoltán helyi képviselő kezdeményezésére, akinek erre fordított teljes, idei évi 10 millió forintos képviselői keretét kigészítette Mustó Géza alpolgármester 3 millió forinttal, valamint Akócs Zoltán képviselő 1 millió forinttal és Kovács Róbert képviselő 468 500 forinttal a saját keretükből. A munkálatokat a Kőkert …

Continue reading ‘Elkészült a MÁV-telepi játszótér átalakítása’ »