Jövő vasárnap kezdődnek az adventi programok Kőbányán

November 27-én, vasárnap kezdődik a kőbányai advent, mely többféle programot kínál a kerületben. A műsorok között érdemes válogatni, hiszen mind a felnőtt, mind a gyerekprogramok sokrétűek: koncert, gyerekműsor és kézműves foglalkozás egyaránt található közöttük. Részletek az alábbi plakátokon. Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu és Kőbánya.hu

Ma nyit a Szent László téri ingyenes szabadtéri jégpálya

A Kőbányai Önkormányzat – a tavalyi nagy sikerre való tekintettel – 2016 telén két helyszínen nyit ingyenes jégpályát a korcsolyázni vágyók számára. A Kőbányai Polgármesteri Hivatal előtt, a Szent László téren nyit a tervek szerint 2016. november 13-án és egészen 2017. január 31-ig fogadja a korcsolyázni vágyó gyerekeket és felnőtteket, naponta 9-től 20 óráig. A …

Continue reading ‘Ma nyit a Szent László téri ingyenes szabadtéri jégpálya’ »

56-os megemlékezés Kőbányán

Október 21-én a Kőrösi Kulturális Központ – KÖSZI színháztermében rendezték az 1956-os forradalom 60. évfordulójának tiszteletére megtartott kőbányai ünnepi megemlékezést. Az ünnepségen dr. György István kormánymegbízott, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője mondott beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy „1956 hőseinek példáját, örökségét, eszmeiségét meg kell őriznünk Magyarországért, szuverenitásunkért, szeretteink jövőjéért.” Az ünnepségen hirdették ki az ’56-os dalpályázat győztesét, s …

Continue reading ‘56-os megemlékezés Kőbányán’ »

1956-os ünnepi megemlékezések Kőbányán

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára Kőbányán is több helyen és alkalommal tart ünnepélyes megemlékezést a kerületi önkormányzat. Részletes programok az alábbi plakáton láthatóak, míg a Kőbányai Hírek helytörténeti összeállítása az októberi lapszámban olvasható a 4-5. oldalon. 1956 pongráctelepi vonatkozásairól, a lakótelepi áldozatokról külön posztban mi is meg fogunk emlékezni, újabb ismereteket is közölve. Forrás: Kőbánya.hu

Sörfesztivál a kőbányai Főzdeparkban augusztus 19-én és 20-án

A MONYO Brewing Co., a Mad Scientist, a Horizont Sörök és a HopTop Brewery összefogásának eredményeképpen idén megalakult a Főzdepark, ami Magyarországon egyedülálló módon egy ipari parkon belül található négy kisüzemi kraft sörfőzde társulása. A Főzdeparkot pedig egy közös bulizással szeretnék felavatni, ahova a szervezők meghívták pár barátjukat is. Az első KRAFT sörfesztiválon így jelen lesz …

Continue reading ‘Sörfesztivál a kőbányai Főzdeparkban augusztus 19-én és 20-án’ »

IX. Kőbányai Rendvédelmi Nap augusztus 27-én szombaton az Óhegy parkban

Programok: 09.30 Zenevarázs – Készenléti Rendőrség zenekara 10.00 Megnyitó – Köszöntőt mond Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere 10.15 Katonai testnevelés (MH Ludovika Zászlóalj) 10.30 „Gyere velem katonának!” – villámkiképzés vállalkozó szellemű gyerekeknek 10.40 Mentőhelikopter várható érkezése 10.45 „Szent György és a sárkány” – Róka Szabolcs interaktív mesejátéka gyerekeknek 11.45 A Merkúr Speciális Egység bemutatója 12.15 Lovas …

Continue reading ‘IX. Kőbányai Rendvédelmi Nap augusztus 27-én szombaton az Óhegy parkban’ »