A Dreher sörgyárban barangoltak a pongráctelepi kirándulók

A Pongrác Közösségi Ház évek óta sikeres “Barangolások Budapesten” című kulturális kirándulás sorozata ezúttal Kőbánya nagy múltú ipari területére, a Dreher Sörgyárba vezetett. A vezetett túra során az érdeklődő pongráctelepi és kőbányai látogatók megnézték a gyári ipartörténeti kiállítást, valamint a hatalmas sörfőző üstöket is. Bővebb fotógaléria a közösségi ház Facebook oldalán nézegethető.

Szurkolni hív szombaton a Pongrác Közösségi Ház horgász- és főzőcsapata

Kedves Vendégeink, 2018. szeptember 29-én szombaton kerül megrendezésre az Ágasok és Lábasok- Kapásra várva BÁRki KAphat egy jó falatot horgász- és főzőverseny, melyre mi is beneveztünk. Minden kedves szurkolót várunk szeretettel a Dunakeszii Horgásztóhoz! Megközelíthetőség az alábbi térképen olvasható. Forrás: Pongrác Közösségi Ház Facebook oldala

Jól sikerült a hétvégi erdei kirándulás a Pongrác Közösségi Házzal

Jól sikerült a Pongrác Közösségi Ház által szervezett “Az erdő hangjai” elnevezésű több napos, ottalvós kirándulás. A közösségi ház dolgozói a Bárka honlapján kiemelték a gyermekek nyitottságát, maximális együttműködését és kifogástalan viselkedést, valamint a szállásadók hatalmas vendégszeretetét. Az éjszakai túra során nagy élmény volt hallgatni, ahogy a börzsönyi gímszarvas bikák folyamatosan “beszélgettek” a környező hegyek ormai között. Ezenkívül a gyerekek ismereteket …

Continue reading ‘Jól sikerült a hétvégi erdei kirándulás a Pongrác Közösségi Házzal’ »