Karácsonyi műsor felnőtteknek a Pongrác Közösségi Házban

Kedves Vendégek! Idén sem marad el a KARÁCSONYI KOMOLYZENEI KONCERT, melyen a fellépő az Opera Kvartett lesz. A rendezvény ingyenes regisztrációs jegyhez kötött, melyek személyesen vehetők át a Pongrác Közösségi Házban 2016. november 28-tól december 9-ig 9.00-12.00 illetve 13.00-19.00 óra között. Jegyek korlátozott számban vannak, ezért érdemes minél hamarabb átvenni őket.

Karácsonyi műsor gyerekeknek a Pongrác Közösségi Házban

Kedves Vendégek! A már hagyománnyá vált KARÁCSONYI MŰSOR idén sem marad el. A rendezvény ingyenes regisztrációs jegyhez kötött, melyek személyesen vehetők át a Pongrác Közösségi Házban 2016. november 25-től december 7-ig 9.00-12.00 illetve 13.00-19.00 óra között. Jegyek korlátozott számban vannak, ezért érdemes minél hamarabb átvenni őket.

Jövő vasárnap kezdődnek az adventi programok Kőbányán

November 27-én, vasárnap kezdődik a kőbányai advent, mely többféle programot kínál a kerületben. A műsorok között érdemes válogatni, hiszen mind a felnőtt, mind a gyerekprogramok sokrétűek: koncert, gyerekműsor és kézműves foglalkozás egyaránt található közöttük. Részletek az alábbi plakátokon. Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu és Kőbánya.hu

56-os megemlékezés Kőbányán

Október 21-én a Kőrösi Kulturális Központ – KÖSZI színháztermében rendezték az 1956-os forradalom 60. évfordulójának tiszteletére megtartott kőbányai ünnepi megemlékezést. Az ünnepségen dr. György István kormánymegbízott, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője mondott beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy „1956 hőseinek példáját, örökségét, eszmeiségét meg kell őriznünk Magyarországért, szuverenitásunkért, szeretteink jövőjéért.” Az ünnepségen hirdették ki az ’56-os dalpályázat győztesét, s …

Continue reading ‘56-os megemlékezés Kőbányán’ »

1956-os ünnepi megemlékezések Kőbányán

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára Kőbányán is több helyen és alkalommal tart ünnepélyes megemlékezést a kerületi önkormányzat. Részletes programok az alábbi plakáton láthatóak, míg a Kőbányai Hírek helytörténeti összeállítása az októberi lapszámban olvasható a 4-5. oldalon. 1956 pongráctelepi vonatkozásairól, a lakótelepi áldozatokról külön posztban mi is meg fogunk emlékezni, újabb ismereteket is közölve. Forrás: Kőbánya.hu

Szent László napi főzőverseny

Főzőversenyre várják a nevezéseket a kőbányai Szent László napokon. A verseny célja a magyaros szabadtűzön készített ételek hagyományának felélesztése, illetve a lokálpatrióta kapcsolatok erősítése hagyományteremtő jelleggel. A verseny kategóriái: I. Szabadtűzön főtt levesek II. Pecsenyék, sültek kőbányai sör felhasználásával III. Házi, vagy helyben készült sütemények (az otthon elkészített süteményeket is lehet nevezni a versenyre) Az állati …

Continue reading ‘Szent László napi főzőverseny’ »

Kőbányai Halmajális – a program

Ha május, akkor majális: a kőbányai önkormányzat idén is megrendezi a Kőbányai Halmajálist az Óhegy parkban május 1-jén. A rendezvény reggel 10 órakor közös májusfa kitáncolással kezdődik. A főzőverseny mellett koncertek, gyerekműsor, táncbemutató, sportprogramok, valamint az elengedhetetlen vidámpark és vurstli várja a rendezvényre látogatókat. Fellép többek között Kovács Kati és a Beatrice is. A programok …

Continue reading ‘Kőbányai Halmajális – a program’ »