Szent Kászló Napok Kőbányán
Idén is lesz Szent László Napok néven rendezvénysorozat június 21-24-én Kőbányán a kerületi önkormányzat szervezésében. Első részletek az alábbi plakáton.
Idén is lesz Szent László Napok néven rendezvénysorozat június 21-24-én Kőbányán a kerületi önkormányzat szervezésében. Első részletek az alábbi plakáton.
A trianoni békediktátum 1920. június 4-i aláírásának évfordulóján – a Nemzeti Összetartozás Napján, hétfőn tartja ünnepi megemlékezését a kőbányai önkormányzat. A helyszín a Pongrác út 17-ben lévő Feltámadott Krisztus templom, ami Kőbányán a legstílszerűbb hely erre a megemlékezésre, mivel a “másik” Pongrác úti lakótelepet trianoni menekülteknek (főleg erdélyieknek) építette az állam 1924-1926 között, a templommal …
Continue reading ‘Nemzeti Összetartozás Napja hétfőn a Pongrác úti templomban’ »
Már évek óta részt vesz az Óhegy parki Halmajális halászléfőző versenyén a Pongrác Közösségi Ház helybeli lakosokból álló csapata. Idén is finomat főztek, el is fogyott helyben, de a dobogós helyezés most sem jött össze. Ami változás az elmúlt évekhez képest, az a verseny értékelése: most pár perc alatt “lezavarták” az első három helyezett díjazását, …
Continue reading ‘Halmajálison főzött a Közösségi Ház pongráclakókból álló csapata’ »
Május elsején ismét Halmajálisra várja az Óhegy parkba a kőbányai lakosokat a szervező kerületi önkormányzat. A Szegedi Halászcsárda jóvoltából a gigantikus méretű, 1000 literes óriásbográcsban rotyog majd a piros leves, valamint a halászléfőző verseny résztvevői is kitesznek majd magukért. Erre a versenyre idén 30 csapat jelentkezett. A csapatok többnyire az évek alatt már összeszokott családi, munkahelyi, …
Continue reading ‘Ismét Halmajális lesz az Óhegy parkban május elsején’ »
A Pongrác Közösségi Ház a hagyományoknak eleget téve idén is húsvéti előkészületeket szervezett a kisgyermekes családoknak. Tojás-szépségversennyel és a Palinta Társulat Sárgarépás jó napot! című interaktív mesejátékával ünnepeltek a gyermekek és szüleik lelkes részvételével. Bővebb fotógaléria a közösségi ház Facebook oldalán látható.
Kedves Vendégek! A Pongrác Húsvét március 28-án kerül megrendezésre. Várjuk a jelentkezőket a TOJÁS-SZÉPSÉGVERSENYRE és az INTERAKTÍV MESEJÁTÉKRA egyaránt! Ha valaki csak a program második felére, azaz az előadásra jönne, őket is szeretettel várjuk! Ingyenes regisztrációs jegyek a Közösségi Házban átvehetők. Részletek az alábbi plakátokon olvashatók.
A Kőbányai Önkormányzat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére március 14-én és 15-én ünnepséget szervez a kerületben, amely során számos (ingyenes) program várja az érdeklődőket. 14-én (szerda) este 18:00 órától fáklyás felvonulás a Kápolna tértől a Szent Lászlót téri Magyar Oltárig, itt 18:30-tól ünnepi beszédet mond Dr. György István, fővárosi kormánymegbízott. 15-én (csütörtök) 10:30-14:00 óra …
Kedves Vendégek! 2018. március 28-án (szerdán) locsolóvers-mondó versennyel és interaktív gyerekkoncerttel várjuk az érdeklődőket a Pongrác Húsvétra. A Pongrác Húsvét keretében megrendezendő locsolóvers-mondó versenyre várjuk a 3-18 éves korosztályból fiúk-lányok jelentkezését! Jelentkezni a Közösségi Házban lehet. Részletek az alábbi plakátokon olvashatók.
Alább a rendőrségnek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal és az Országos Mentőszolgálattal közösen megfogalmazott 17 tanácsát olvashatjuk a “a szilveszteri tűzijátéktermékek és egyéb pirotechnikai eszközök… biztonságos használatáról”. Mindehhez nulladik tanácsként azt tennénk hozzá, hogy a petárdázók legyenek tekintettel a sétáltatott kutyákra, így ha lehet, inkább csak este 10 órától durrogtassanak… (Mert az ebeket szilveszter napján is sétáltatni …
Karácsony alkalmából egy helytörténeti különlegességgel ajándékozzuk meg olvasóinkat. Manapság talán már nem divat, de régebben a bejgli mellett a kókusztekercs is elmaradhatatlan tartozéka volt a karácsonyi házi édességkínálatnak. Ha pedig kókusztekercs, akkor igazi “retró” hangulatot teremt az alább látható 9 perces videó, melyet Knébl László digitalizált a családi kamerával felvett filmtöredékekből és bocsájtott a rendelkezésünkre. …
Continue reading ‘Pongráctelepi édességgyártó kisüzem 1960-as évekbeli filmen’ »