1920. június 4-én írt alá a magyar küldöttség az ún. trianoni békét, mely a történelmi Magyarország (Magyar Királyság) területének kétharmadát, magyarajkú lakosainak egyharmadát elcsatolta hazánktól a környező, részben az első világháború végén alakult országok javára. Bár a szomszéd országokban a XX. század folyamán államszövetségek alakultak, majd bomlottak fel, a trianoni határok és ezzel a szétszakítottság fennmaradt, és most már véglegenek tekinthető. Ezért is emlékezünk június 4-ére, mint a Nemzeti Összetartozás Napjára, melynek Pongráctelephez közeli hagyománya is van.

A Pongrác út 17-ben lévő “másik” Pongráctelepet trianoni menekülteknek (főleg erdélyieknek) építette az állam 1924-1926 között, az itt lévó Feltámadott Krisztus templommal együtt, így az utóbbi években a kőbányai önkormányzat is itt tartja ünnepi megemlékezéseit. Manapság már talán kevesen lakhatnak a Pongrác út 17-ben a trianoni menekültek leszármazottai közül, de a Kőbánya Alsó őályaudvar vagonjaiból és a mai troligarázs helyén valaha volt Aguszta-telepről ide költözött “kisemberek” személyes történetei a fennmaradt naplóbejegyzéseiken keresztül ugyancsak érzékletesen átadhatják azt a végletes közhangulatot, amit a trianoni békediktátum teremtett hazánkban. Erről, a nagy történelem “alulnézetből” szemléletéről az Index mai, trianoni megemlékezős cikke ad érzékletes példákat, ajánljuk mindenki figyelmébe. A cikk a Magyar Nemzeti Levéltár által most megjelentett, Trianon arcai kiadványból szemezget.