Az idei évben is megrendezésre került a Pongrác Közösségi Ház Kalandtábora. A hét minden napján különböző programok várták a résztvevő pongráctelepi gyermekeket. Önfeledten ugrálhattak a Cyberjump Trambulin Parkban, kipróbálhatták magukat a virtuális világban, a VR Vidámpark segítségével és vezetésével. Felfedezhették a csodálatos Pál-völgyi-barlangot, és egy egész napos vizes program várta őket Gárdonyban, ahol a sup és a kajak sportokkal ismerkedhettek meg közelebbről. A kőbányai MAG47 mászóteremben kipróbálhatták a köteles falmászást, illetve a boulder termet. A tábor végén pedig nem maradhatott el, a már hagyománnyá vált közös mozi a Cinema City Arénában. A programok mellett ügyességi játékokkal is készültünk minden napra, ezzel a gyermekek felmérhették gyorsaságuk mellett a tudásukat is. A játékok során a gyermekek pontokat gyűjthettek egész héten, az utolsó napon pedig bajnokot hirdettünk.
A munkálatok februári megkezdése után négy hónappal sikerült végre a Fővárosi Vízműveknek beüzemelni a Csilla utcai kutyafuttató bejáratánál kialakított itatókutat. A hírt a projektet kezdeményező Papp Zoltán helyi képviselő adta közre a Facebook-oldalán, megjegyezve a kivitelezés lassúságát, de mi is örülünk, hogy végre a nyári melegben nem kell többé szomjazniuk a pongráctelepi és máv-telepi kutyáknak.
D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármester személyesen számol be a Pongráctelepen zajló legújabb önkorányzati felújításról az alább megtekinthető videóban. A nyár folyamán a minap befejezett Pongrác park felújítása-átalakítása után most a Gyöngyike Bölcsődében és Óvodában, valamint a Gyermekek Átmeneti Otthonában zajlik a fűtési rendszer korszerűsítése, ami által energiatakarékosabb lesz ezen intézmények működése.
A videó sajnos nem beágyazható, és csak a Facebookon tekinthető meg:
Teljesen átadta a közforgalomnak a Pongrácz parkot a Kőkert Kft. A Pongráctelep Pongrác úti frontjának látképét meghatározó zöldterület több változáson ment már keresztül az évtizedek alatt, volt itt régebben játszótér és dühöngő is. Az idei felújítás-átalakítás eredménye inkább parkosított gyalogos közlekedőzóna pihenőszékekkel. A látvány mindenképpen szép lett és remélhetőleg jobban, tovább bírja, mint a 2014-ben az európai uniós finanszírozású Kis-Pongrác Projekt felújítása, ami elhasználódott az elmúlt tíz év alatt. A mostani újraparkosítást viszont Papp Zoltán képviselő kezdeményezte, és az évente 10 millió Ft képviselői rendelkezésben elkölthető kerületi pénzforrás teljes egészét erre fordította, más képviselőtársai hasonló jellegű támogatásával kiegészítve.
Mi csak a murva burkolatot találjuk túl durva, mély felületnek, mert a gyalogos, babakocsis közlekedés szempontjából jobb lett volna olyan finomkavicsos megoldás, amit a Kis-Pongrác projekt alkalmazott a lakóházak közötti átlós ösvényeken.
A Pongrác Közösségi Házban a terembérlés továbbra is lehetséges (nagyterme 25-30 fős, kisebb foglalkozásra, összejövetelre alkalmas), de a bérbeadási szabályzat megváltozott. A bérbeadási szabályzat, és a bérléshez szükséges bérbeadási kérelem a www.bkhk.hu/kis-pongrac/szabalyzatok fül alatt található.
Bérléssel kapcsolatos bővebb információk a 06-1/431-72-68-as vagy a 06-30/914-40-21-es telefonszámon nyitvatartási időben.
150 éves a kerületünk (mivel Budapest egyesítésekor alapították meg a X. kerületet). Az évfordulóra különleges ajándéktárgyakkal készült az önkormányzat, az ünnepi logópályázat alkotásaival diszítve.
Az ajándéktárgyak megvásárolhatók a Kőrösi Kulturális Központban augusztus 31-ig keddenként 15 és 18 óra között.
Verbai Lajos, a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény mai Facebook-posztjában említi meg az idén 89 éves Jajesnica Róbertet, akire minden lokálpatrióta kőbányai büszke lehet. Az alapvetően ötvösművészként ismert alkotó „semmiből csinált mindig valamit.” Sajátos, egyéni stílusú, szuggesztív, egyéni látásmód, nagyon finom kidolgozottság jellemzi tárgyait. Kevesen tudják róla, hogy 1964 és 1968 között a Mistrál nevű együttesben zenélt is. Komoly fotósorozatot készített az 1956-os forradalom kőbányai és más helyszíneiről, eseményeiről, amit könyvben is kiadott, majd átadta a helytörténeti gyűjteménynek. Nagyszerűek későbbi, vízalatti fotói is a magyarországi búvárélet kezdeti időszakából, valamint verseket, dalszövegeket is írt és zenét is szerzett.
Amiről viszont még Verbai Lajos sem írt, hogy Jajesnica Róbert egészen ksigyermekkorában az első pongráctelepi lakók között volt, csak aztán 1944-es bombázás miatt lerombolt lakásukból átköltöztek a Pongrác út 17. alatti “másik” Pongráctelepre. A reneszánsz művész ma is Kőbányán, sőt, gyakorlatilag mai napig a Pongrác út 1 km-es körzetében lakik (Ligettelken). Néhány éve mi is írtunk róla, bemutatva fő alkotását, a Seuso-tál replikáját.
Jajesnica Róbert néhány ötvösremeke. (Fotómontázs: Verbai Lajos Facebbok oldala.)
A Kőbánya.hu-n olvashatunk X. kerületi közterületi munkavégzések kezdetéről és tervezett végéről. Az itt olvasható aktuális felsorolásban említik, hogy milyen munkálatok miatt van félpályás útzár a Pongrác út Mázsa tér felőli végéhez közel, valamint, hogy zajlik a Csilla utcai kutyafuttatóhoz kutyás ivókút kialakítása.
– A TD-Service Kft. kivitelező által a Budapest X. kerület, Csilla utca (38914) hrsz-ú kutyafuttatóhoz vízbekötés létesítése kiviteli munkáit 2023. július 13-án megkezdi. Várható befejezés: 2023. augusztus 1.,
– Az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. megbízásából a kivitelező Pulzus+ Kft. által a Pongrácz köz, Szalonka köz, Pongrácz út gázellátás felújításának kiviteli munkáit július 3-án kezdik meg, a munka várhatóan augusztus 4-ig tart.
További közérdekű hír ugyanitt fák telepítése a Salgótarjáni úton, bár nem derül ki, hogy konkrétan melyik szakaszán:
– A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat megbízásából a kivitelező Liget Mester Kft. a Budapest X. kerület, Salgótarjáni úton fahelyek kialakításának kiviteli munkáit 2023. júlus 28-án megkezdi. Várható befejezés: 2023. október 31.
Pongráctelepi gyerek kirándultak június 28-án szerdán a fővárosi állatkertbe a Pongrác Közösségi Ház nyári gyermekprogram sorozatának keretében. A szép nyárias napon bejárták keresztül-kasul a Fővárosi Állat- és Növénykert területét, megnéztek “élőben” sok állatot, felfedezték a játszótereket és az elveszett energiát lángosozással pótolták.
Bár az új Közlekedési Múzeum kiépítése bizonytalan időre (akár hosszú évekre) halasztódni látszik a volt Északi Járműjavító Dízelcsarnokában, maga az intézmény működik, és a hely jelenlegi adottságaihoz mérten már évről évre rendez alkalmi kiállításokat a nyári félévben – Pongráctelep közeli környékén.
Idén a június 23-tól október 23-áig látható „Bringára váltva” című időszaki kiállítás egyedi megközelítésben mutatja be a kerékpározás történetét, fejlődését és társadalmi vonatkozásait.
A tárlat több mint száz kerékpáron keresztül mutatja be az egyre népszerűbb jármű térhódítását itthon és külföldön. Betekintést ad a kerékpár versenyzők sporttevékenységébe, különböző élethelyzetekbe, megismerteti a látogatót a kerékpáros történelem legrégibb “retro” és legújabb csúcskategóriás darabjaival. A tárlat ízelítőt ad a hazai tókerülő kerékpár utakról és a világkörüli kerékpáros expedíciókról is.
A kerékpáros sportolók és versenyzők is igazi kuriózumokat láthatnak: magángyűjtemények legjobbjait, például egy eredeti Favoritot 1959-ből egy Rappa hajtómű-váltós kerékpárt 1935-ből. Találkozhatnak a Specialized S-Works Tarmac országúti kerékpárral vagy az egyedi építésű Dózsával is. Mindemellett a tárlat bajnokok mezeit, díjait és trófeáit is bemutatja és a Tour de Hongrie, a Tour de France vagy Giro d’Italia sem marad ki a kerékpáros kiállításból.
A kiállítás különleges, korszakalkotó kerékpárokat is bemutat: az 1860-as évekből fennmaradt Michaux pedál-hajtású kerékpár mellett több nagykerekű velocipéd is szemügyre vehető. Találkozhatunk egy olyan járművel is, amelyet egy vízvezetékszerelő mester alakított át, hogy nagyobb rakományok szállítására is alkalmas legyen, továbbá egy áruszállító triciklivel is, melyen szintén speciális kialakítást figyelhetünk meg.
Megtekinthető az 1950-es évek jellegzetes Robusta férfi kerékpárja, melyet az angol Philips mintájára gyártottak közel 30 éven keresztül. Szerepel a kiállított darabok között a Weiss Manfréd által gyártott Pálma is, amelynek alkatrészei még egyeznek a liszenc-típus jellemzőivel, – rendkívül egyedi példány hazánkban. A Félegyházi összecsukható kerékpár ugyancsak különleges darabja gyűjteménynek, melyet az 1970-es évek elején készített alkotója diplomamunkaként, valószínűleg a Csepeli Kerékpárgyár Camping típusai által inspirálva.
A Bringára váltva kiállításhoz tematikus tárlatvezetések, múzeumpedagógiai programok, múzeumi órák, foglalkozások és speciális programok is kapcsolódnak, amelyek óvodás, általános- és középiskolás csoportok, az egész család vagy felnőtt közösségek számára is tartalmas, élményközpontú időtöltést biztosítanak, írja a múzeum ajánlójában.