Aki itt lakik, tanul vagy dolgozik, nap, mint nap láthat néhány lakóház homlokzatán nagyméretű, de rossz állapotú “falfestményeket”, melyek többféle emberalakot, állatot, növényt, stb.-t ábrázolnak. De talán már jóval kevesebben tudják vagy emlékeznek arra, hogy pontosan mi is a témája ezeknek a műalkotásoknak.
A cím persze már elárulja, hogy a négy évszakot jelenítik meg ezek az úgynevezett sgraffitók, melyek nem festmények, hanem több, egymásra rakott és különböző színű vakolatrétegbe karcolással létrehozott műalkotások.
Az alább látható fotókon balról jobbra a felső sorban a Tavasz és Nyár (a régi 6. és 2. épületek, avagy Salgótarjáni utca 53. és 61. társasházaknak a lakótelep belseje felé néző homlokzatán), az alsó sorban pedig az Ősz és a Tél évszak látható (a régi 16. és 11. épületek, avagy a Csilla utca 5. és 9. társasházaknak a lakótelep belseje felé néző homlokzatán). Illetve az Ősz sajnos az idők folyamán teljesen eltűnt, be van vakolva a helye is, szerencsére a lakótelep építésekor, 1941/1942-ben lefotózták. (Ha valakinek van saját, frissebb fotója az Őszről, kérjük, küldje el a postalada@pongractelep.hu e-mail címünkre, vagy ha behozza a Pongrác Közösségi Házba, hálásan beszkenneljük.)
A sgraffitók alkotói neves művészek voltak: Molnár C. Pál (Tavasz és Tél), illetve Medveczky Jenő (Nyár és Ősz), a Pongráctelep építésekor 60.000 pengős összértékű művészeti pályázat keretében díszíthették lakótelepünket ezekkel az alkotásaikkal, melyek sajnos nem műemlékek, bár a X. kerületi önkormányzat helyi védettsége alá tartoznak. A megmaradt három sgraffito rossz állapota miatt mielőbbi restaurálás lenne szükséges, amihez az érintett társasházak egy ideje már pályázhatnak a Kőbányai Önkormányzat támogatására (lakóépületek védett helyi értékeinek megőrzése) , igaz ez meglehetősen drága lehetőség, még az előzetes állapotfelmérés restaurátor szakértővel is kb. 100-200 ezer Ft lenne a három érintett házra összesen.
Fotók: Rapcsák Balázs 2015.01.27, Dr. Halász Árpád: Budapest Székesfőváros középítkezései, 1941, 64. ol.