2015. május 22-én lépett hatályba az a kormányrendelet, amely tartalmazta, hogy 2015. július 1-től mely oktatási intézmények maradnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), illetve kerülnek át a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásában. (A jogszabály értelmében több mint 80 intézményben szűnik meg a gimnáziumi képzés, ám ezek közül 31 olyan térségben van, ahol nincs más gimnázium.)
A listában három, az NGM-hez átkerülő kőbányai iskola szerepel: a Giorgio Perlasca Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola és a Pongráctelepen működő Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakközépiskola.
A 10kerkult.hu több irányban érdeklődött, hogy Kőbányán miért pont ezek a szakközépiskolák kerültek át az NGM-hez. A szaktárca válasza szerint a tisztán szakképzéssel foglalkozó iskolákat veszi át a minisztérium. 2015. július 1-jétől az NGM fenntartásába kerülő köznevelési intézmények országosan 44 szakképzési centrumba szerveződnek. Budapesten öt ilyen centrum jön létre, a tájékoztatás szerint az érintett kőbányai szakképző intézmények a szakképzési profiljuknak megfelelő szakképzési centrum tagintézményei lesznek.
„Az új rendszerben a szakképzési centrumok a szakmai önállóságuk mellett gazdálkodási önállóságot, a szervezeti egységként működő iskoláik pedig részleges gazdálkodási önállóságot kapnak. Mindez nagyobb felelősséget jelent, ugyanakkor motivációs lehetőséget is ad a szakmai feladatok minél eredményesebb megvalósításához és folyamatos napi működésük fenntartásához. A szakképzési centrum összes tagintézménye („iskolája”) azonos feltételekkel fog működni. Mindez a szakképzési intézményrendszer hatékonyabb, összehangoltabb működésének elősegítése mellett szorosabbá teszi az intézmények közötti kapcsolatot is, továbbá gyorsabb és rugalmasabb reagálási lehetőséget biztosít a gazdasági igények változására.”
A 10kerkult.hu megkérdezte a Pataky igazgatóját, Babosa Antalt is, aki szerint indokolt volt az átszervezés, mert aKlik rendszerén belül a szakképzés nem igazán találta a helyét, hiszen ez más típusú vezetést, struktúrát igényelt (volna). Mint mondta, a Klik kötött, centralizált rendszerében nem volt mozgásterük az intézményeknek, most nagyobb önállóság érvényesülhet. Sőt, szerinte az NGM-nek köszönhetően a finanszírozás is hosszú távon biztosítottnak tűnik. Hozzátette, az átszervezésből várhatóan nem éreznek meg semmit a diákok, a szülők, a tanárok, ez az iskola vezetésének jelent némi plusz feladatot.
Forrás: 10kerkult.hu