Szeptemberben adtunk hírt arról, hogy az idei Prima Primissima díjra jelölték többek között Maróth Miklóst, klasszika-filológust, orientalistát, a Pázmány Egyetem alapító dékánját és az MTA volt alelnökét. Mivel Maróth Miklós a Pongráctelepen nőtt fel, a közelgő (december eleji) Prima Primissima díjátadó gála apropóján beszélgettünk vele a pongráctelepi emlékekről, szakmai életútról.

GYERMEKKOR A PONGRÁCTELEPEN

Ön három évvel a Pongráctelep felépítése után született, és kisgyermekkorában költöztek ide családjával, a régi számozás szerinti 15. épületbe. Hogyan, honnan költöztek lakótelepünkre?

Én Budapesten születtem, de a világháború vége felé szüleim a nyugati határszélre költöztek, a két húgom már Muraszombaton és Szombathelyen született. A lebombázott pesti lakásunkba nem költözhettünk vissza, viszont édesanyám egy építőipari tervező vállalatnál dolgozva megtervezte a Pongrác úti lakótelep teljesen lebombázott 15. épületének belső újjáépítését, és ezért kiutaltak nekünk ott egy lakást. Ez afféle „élmunkás” ház volt, ahol az átalakítás során a lakótelep többi házának kislakásainál nagyobb lakásokat alakítottak ki, két szobával, konyhával, fürdőszobával, kamrával, vécével. Édesanyám haláláig itt lakott, majd a kisebbik húgom költözött vissza ide, úgy hogy azóta is családunké ez a pongráctelepi lakás.

Általános iskolába ide járt? Ha igen, megosztana valamilyen jó-rossz emléket?

Az első évemet a lakótelepi iskolában jártam ki, emlékszem Zakariás Katalin tanítónőre, és hogy akkoriban még sok gyerek járt a szomszédos Auguszta-telepről is a pongráctelepi iskolába. Egy Varga nevű osztálytársamra különösen emlékszem az Augusztáról, aki nagyon szegény cigány családban egyedül kezdett zenélni, és amikor én még gimnáziumban „szórakoztam”, ő már saját magát tartotta el klarinétozásból különböző zenekarokban. Egyébként Moldova György családja is az Augusztáról költözött a Pongráctelepre.

A középiskolát a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte el – milyen volt hazajárni a kollégiumból a Pongráctelepre?

Akkoriban nem engedtek haza minket, kollégistákat minden hétvégén, mint manapság, hanem augusztus végétől karácsonyig Pannonhalmán voltunk, csak december 24-én mehettünk haza egy hétre és húsvétkor egy hétre. Persze, akkoriban még szombaton is volt tanítás, tehát lehetőségünk sem nagyon lett volna hétvégenként hazajárni. De én szerettem ott lenni, az egy más miliő volt, az 50-es évekhez képest szabadabb légkörrel és nagyon színvonalas oktatással.

Gyermekkorát hogyan élte meg a Pongráctelepen, focizott, bandázott a lakótelepi gyerekekkel?

Nem nagyon jártam le az utcára, mert inkább olvasni szerettem és könyvből fejleszteni a sakktudásomat; a focihoz meg ügyetlen voltam. Viszont emlékszem arra, hogy a házunkban a mai viszonyokhoz képest nagyon összetartó lakóközösség volt, egy időben két ház közötti részen közös kertészkedés is folyt, a felnőttek néha engedték, hogy én öntözzek slagból. Szüleim sokszor elvittek a moziba, igaz inkább operafilmekre, mivel édesapám az Operaház énekese volt, de én azóta is szeretem az operákat. Később, iskola után magamtól is beültem mozifilmekre, bár a lakótelepi mozit csak később [1954-ben] nyitották meg. Még az is megmaradt bennem, hogy a vasúti töltés mellett lakva, rendszeresen láttam szovjet vasúti kocsikban szabadságra hazatérő orosz katonákat, akik cigit dobáltak ki az a vonatablakból a töltésre felszaladó lakótelepi gyerekeknek.

Emlékszik az 1950-es, 1960-as évekből érdekes pongráctelepi emberekre, sztorikra?

Hogyne, például a körzeti orvosok megmaradtak bennem. Először egy Udvardi nevű orvos volt, aki állandóan rádióamatőrködött, inkább műszaki érdeklődésű volt, és valahogy nem volt benne lelkesedés az orvosi hivatás iránt. Rendesen végezte a dolgát, de egyfajta kívülálló tartózkodással; emiatt kevésbé is kedvelték a helybeliek. Majd évekig a neves kutatóorvos Huzella Tivadar fia volt a körzeti orvos, aki nagyon lelkiismeretesen dolgozott a lakótelepen. Ha egy idősebb beteget látogatott meg az otthonában, akár fel is hozta a tüzelőt a pincéből, begyújtott, így volt, amikor annyira elcsúszott a vizitálásával, hogy az utolsó betegéhez este tízkor kopogott be. Utána pedig egy fiatal, szimpatikus doktornő dolgozott, aki megértő volt velem, amikor, már egyetemistaként egyszer elegem lett a folyamatos intenzív tanulásból és egy kis pihenőt kértem… Emlékszem még az olimpiai bajnok bokszoló Török Gyulára is, aki a velünk szomszédos, 14-es épületben lakott.

A 60. évforduló kapcsán adódik a kérdés: hogyan élte meg gyermekként 1956-ot a Pongráctelepen?

Kisgyerekként nem sok mindenre emlékszem, de volt a házunkban két suhanc, akik beálltak nemzetőrnek, bár nekem úgy tűnt, hogy inkább csak a felhajtást élvezték. Nem sokkal a forradalom leverése után pedig egyszer a Pongrác úton a Mázsa tér felé gyalogolva láttam egy fiatalt, akiről hallomásból tudtam, hogy a testvérét lelőtték az oroszok, és akkor éppen részegen kísérték haza, sajnáltam szegényt.

EGYETEMI TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS KARRIER

1961-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban – ez hátrányt jelentett az egyetemi felvételinél?

Igen, a sikeres vizsgáim ellenére elsőre nem is vettek fel az egyetemre, ezért egy évet dolgoztam a kőbányai EVIG gyárban, ahol utólag mulatságos, hogy villanymotorokat szereltem össze, pedig a gimnáziumi fizika órákon egyáltalán nem szerettem a villanymotorokról tanulni. Egyébként nincsenek rossz emlékeim a gyárból, bár egyszer tripla műszakot is kellett vállalnom, de fiatal voltam, elbírtam. Akkoriban még látszott, hogy az államosítás előtt Siemens gyár volt az EVIG, mert én még háború előtti, eredeti Siemens tervrajzok alapján szereltem a villanymotorokat.

1962-től az ELTE-n arab-latin-görög szakon kezdett tanulni – honnan jött ez a párosítás?

Engem az arab nyelv érdekelt eredetileg, mert a gimnáziumban nagyon megfogott, hogy az ókori görög kultúrát átvették, lefordították az arab tudósok és tőlük, rajtuk keresztül került vissza a klasszikus kultúra a középkori Európába. De éppen abban az évben jött egy minisztériumi rendelet, hogy aki orientalista akar lenni, három szakot kell felvennie, ezért választottam az arab mellé a latint és a görögöt.

Az 1960-as, ’70-es években a Bagdadi Egyetemen is tanult, asszírológia szakot is végzett az Eltén, a Bécsi Egyetem is tanulhatott Harmatta János professzor Herder-ösztöndíjával. Az 1980-as években Leningrádtól az amerikai Harvard Egyetemig megfordult vendégkutatóként. Mi mindent tanult, kutatott ezeken az egyetemeken, tudományos intézetekben?

Engem mindig, mindenhol az érdekelt, azt kutattam, hogyan hatott a klasszikus görög kultúra a középkori iszlámra. Igyekeztem minden lehetőséget megragadni a külföldi tanulásra és kutatásra, hiszen a kelet-kutatás igazából nem művelhető csak Magyarországról, ez egy nemzetközi tudomány, amiben alapvető a nagy, tudományos nyelveken publikálás, és a más országokban felhalmozott forrásgyűjtemények kutatása. Az ehhez szükséges nyelvtudás megszerzéséhez a legjobb lehetőséget természetesen a külföldi ösztöndíjak adták.

Van jelentősége napjainkban a klasszikus görög gondolkodás közel-keleti továbbélésének?

Azt nem mondanám, hogy van továbbélés a napjaink közel-keleti kultúráiban, de lehetne. A mai európai kultúra alapját ugye a klasszikus görög kultúra képezi, és ez az antikvitás beszűrődött a kora középkori iszlámba is. Erre jó példa az, hogy a görögök szerinti négy fő erény: a bölcsesség, bátorság, mérsékletesség és igazságosság felbukkan az arab filozófiában és az iszlám vallásában is; és a középkori keresztény filozófusok is az arab fordításokon, muzulmán tudósok művein keresztül vették át a „négy sarkalatos erény” tanát, kiegészítve a kereszténység hit, remény, szeretet erényeivel.

OKTATÁS- ÉS TUDOMÁNYSZERVEZÉS

Az 1990-es években gyakorlatilag Ön alapította a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet és a bölcsészkar első dékánja lett – miben más egy katolikus egyetem az állami intézményekhez képest, miért volt szükség ilyet alapítani?

Az egyetem létrehozását én szorgalmaztam, de végül sikerült közös erőfeszítéssel egy alapvetően új szemléletű felsőoktatási intézményt alapítanunk. Ehhez az elsődleges motivációm természetesen az volt, hogy én egy katolikus gimnáziumban tanultam, ami akkoriban eléggé kilógott az oktatási rendszerből. Pannonhalmán nagyon színvonalas oktatás volt már az én időmben is, ahol még a matematikához tehetségtelen tanulók is képesek lettek ötösre érettségizni. Tapasztalataim szerint az állami felsőoktatási intézmények tanári karában erős a klikkesedés, ami miatt sok tehetséges diáknak nincs lehetősége egyetemi szakmai karrierre. Ezenkívül saját meglátásom, hogy a magyarországi felsőoktatásban a helyszűke miatt nem annyira a tanulási igényekhez, hanem inkább a rendelkezésre álló helyiségekhez igazodik az egyetemi oktatás – az előadótermek hiányában kevés előadás miatt, és a kis szobákhoz igazodva meghirdetett a sok szeminárium során a diákok elvesznek a részletekben és nem alakul ki egy átfogóbb tudományszemléletük. Amikor kialakítottuk Piliscsabán a Pázmány Egyetem kampuszát, ott kiemelten foglalkoztam a gazdaságos és tanulási igényeket kielégítő infrastruktúra kialakításával.

2002-től az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete igazgatója – közelebbről mivel foglalkoznak itt, mi a Közel-Kelet kutatás jelentősége Magyarországról nézve?

Magyarországon az orientalista, kelet-kutatás a múlt században nagyon szűk keresztmetszetben zajlott, régebben volt egy-két nemzetközi hírű tudósunk, de tanítványuk alig, mert nem biztosítottak hozzá kereteket, így a minőségi szakmai utánpótlás sem volt megalapozva. Az Avicenna Intézet a kutatási infrastruktúrájával próbál egy szélesebb alapozásra építeni, hogy Magyarországon újra nemzetközi színvonalú közel-keleti kutatást lehessen kifejteni, alapvetően az iszlám világra fókuszálva, arab, perzsa és török területen.

Magyar és külföldi tudományos társaságok tagja, vezetője. Ennyi szervezeti elfoglaltság mellett jut még ideje, energiája tudományos kutatásra, egyetemi oktatásra?

A nemzetközi szervezetekben is van titkárság, amely a napi feladatokat ellátja, így a választott tisztségviselőknek inkább az elvi irányítással kell foglalkozniuk. (Persze, ott is vigyázni kell, hogy az adminisztráció ne gyűrje maga alá a tisztségviselőket.) Továbbá az Union Académique Internationale (Nemzetközi Akadémiai Szövetség) elnökeként több sikeres, nemzetközi együttműködésen alapuló programot tudtam tető alá hozni. Ez megelégedettséggel töltött el.

1995-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja, 2004-től rendes tagja, 2008-tól 2014-ig társadalomtudományi alelnök, 2014-ben harmadmagával indultak az elnökválasztáson, végül Lovász László lett az elnök. Vannak még tudományszervezeti ambíciói, elképzelései a jövőre nézve?

Akkoriban komolyan érdekelt az MTA átszervezése, ma már nem. Az előző elnök, Pálinkás József a maga természettudományos szemléletével szerintem túlzásba vitte a racionalizálást, a 2014-es elnökjelölti programommal ezeket a túlzásokat nyesegettem volna vissza, egy normálisabb működést megcélozva. Az akkor megválasztott Lovász László kiváló matematikus, de szerintem hajlamos az MTA-t az elméleti matematikusokra jellemző „konstruált világként” kezelni, így valójában nem változtatott a megörökölt helyzeten.

Felkérés esetén vállalná, hogy tudós köztársasági elnökeink (Mádl Ferenc, Sólyom László) nyomdokaiba lépjen?

Egy ilyen komoly, nagy megtiszteltetésnek számító felkérésről szerintem mindig az adott élethelyzetben kell dönteni, de ha elgondolkozom azon, hogy az alapvetően csak jelképes funkciójú magyar államfői pozícióban, a reprezentálással együtt járó kényelmes „semmittevésen” túl hogyan lehetnék mégis az ország javára, akkor az orientalista kutatásaim során megszerzett nyelvtudásommal és kiépített nemzetközi kapcsolatrendszeremmel talán mégis tudnék a hazám javára tevékenykedni. De ennél is fontosabb szempont lenne számomra egy ilyen felkérés mérlegelésekor, hogy államelnökként képes lennék-e elősegíteni a konszenzusra törekvést az alapvető kérdésekben a jelenlegi nagyon megosztott, ellenséges hazai pártpolitikai rendszerben. Ezzel kapcsolatban van egy számomra szimpatikus példa Finnországból, ahol a köztársasági elnök kiélezett vitahelyzetben olyan sajátos, a finn hagyományokon alapuló módszert alkalmaz a konszenzus elősegítésére, hogy meghívja az egymással végletes nézetkülönbségben lévő pártpolitikusokat az államfői palota házi szaunájába. A gőzfürdőben aztán lelkileg is pőrék lesznek a politikusok; abban a környezetben egyszerűen nem viselhetik tovább a politikusi páncélt, és a közös szaunázás végére valahogy mindig sikerül egymással megállapodniuk…

PONGRÁCTELEP MAI SZEMMEL

Zárszóként visszakanyarodva lakótelepünkhöz, egyik testvére ma is abban a lakásban lakik, ahol együtt felnőttek. Így bizonyára időnként „haza” látogat, ilyenkor milyen érzés a mai Pongráctelepen járni?

Tavaly egyszer sokat vártam az utcán a testvéremre, és akkor figyeltem fel arra, hogy sokkal színesebb lett a lakótelep, az elmúlt évtizedek szürkeségéhez képest. Persze, felnőtt fejjel visszatérve a gyermekkorom helyszíneihez, valahogy olyan érzésem van, hogy minden „összement”, a lakást, a házakat, a lakótelepet sokkal nagyobbnak láttam kiskoromban. Én ma is értékelem itt a sok zöldet, hogy kifejezetten jó levegő van és csend, mert alig van forgalom; a vonatok zaja engem sosem zavart. Igaz, gyerekkoromban időnként, ha olyan volt a széljárás, a lakótelepen is lehetett érezni a nagytétényi hizlaldák szagát… Szerintem az is egy jó tulajdonsága a lakótelepnek, hogy a vidékies elhelyezkedése mellett is közel van a belváros. Talán boltokból van most kevés. A gyermekkoromban jellemző lépcsőházi, lakóházi közösségi összetartás talán már nem olyan jellemző a lakótelepen a mai, elidegenedett világban, de húgomat látogatva, manapság is (örömmel) látok jószomszédi viszonyokat a társasházában.

PRIMA PRIMISSIMA 2016

A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban; célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. A díjat 2013-tól kezdve Csányi Sándor és az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább. A prima primissima latin kifejezés jelentése „egészen kiváló, a legjobb”.

2016-ban a magyar tudomány kategóriában Bihari Mihály, az MTA doktora, jogász, politológus és Perner Ferenc sebész professzor mellett Maróth Miklós részesült Prima díjban. A Prima Primissima Alapítvány december eleji gálaműsorán kategóriánként a 3-3 Prima díjasból egy-egy Primissimát fog kitüntetni, valamint lehet szavazás útján díjaznak egy Közönségdíjas Primissimát is.

A teljes Primissima jelöltlista ezen a honlapon érhető el, a Közönségdíj nyertesére november 30-áig lehet sms-ben szavazni a 06-70-707-7000 telefonszámon (tehát ez nem emelt díjas szám). A szavazás szabályzata itt olvasható, aki Maróth Miklósra szeretne szavazni, 11-es kódot küldjön sms-ben (egy telefonszámról legfeljebb egyszer lehet szavazatot küldeni ugyanarra a jelöltre, a szavazók között egy autót sorsolnak ki).