Városnéző- és épülettúrák: kulturális örökség napok a hétvégén

Aranykorok emlékezete címmel az 500 éves reformációról, a 200 éve született Arany Jánosról és a 150 évvel ezelőtt megkötött kiegyezésről is megemlékezik idén a kulturális örökség napjai (KÖN), amely 100 település 268 helyszínén 624-féle ingyenes programmal várja az érdeklődőket szeptember 16-17-én.

A KÖN 1984 óta már 50 országban az épített örökség ünnepe, 1991 óta az Európa Tanács (ET) védnökségével rendezik meg. A rendezvény során megnyílnak és bejárhatók olyan épületek, építmények és régészeti lelőhelyek is, amelyek az év többi napján nem látogathatók, a nyilvános intézmények pedig máskor be nem járható helyiségeiket nyitják meg az érdeklődők előtt.

A kulturális örökség napjaihoz Magyarország valamennyi megyéje és Budapest valamennyi kerülete csatlakozott. A reformáció emlékévének programjában 66 helyszín, az Ars Sacra fesztiválban pedig 47 helyszín vesz majd részt, szeptember 16-án tartják ugyanis a Nyitott templomok napját.

A részletes programot, a kerületi helyszíneket a rendezvény oldalán tudjátok megnézni, böngésszetek közöttük! (Pl. Kőbányán a Conti kápolna, az Ihász utcai víztározó medence és az Újköztemető 1956-os parcellái tekinthetők meg idegenvezetéssel.)

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu