A Kőbányai Hírek tavaly decemberi számában Törpényi Lajostól olvashattuk 1944. karácsonyának pongráctelepi emlékeiről, a mostani, januári lapszámban pedig a szomszédos MÁV-telep egyetlen hírességének, az ide született, itt felnőtt Medveczky Ilona magyar táncművésszel, színésznővel, érdemes művésszel készített interjút olvashatjuk. Legalul az újság egyébként PDF-ben itt is olvasható, letölthető januári lapszámának kifotózott oldala látható, de alább ki is másoltuk az interjú szövegét.

Medveczky Ilona Kőbányán született 1941-ben, és a MÁV-telepi szegény munkáscsalád egyszülött lányá­ból lett ünnepelt sztár. Apjától akkor kapta első és utolsó pofonját, amikor eldöntötte: primadonna lesz.

– Születésemkor édesapám hallani sem akart rólam: csúnyának mondott, aki ráadásul állandóan ordított – mesélte a művésznő. – De hét hónapos koromban egy varázsütésre megváltozott. Én lettem a mindene, akit hét fiúért sem cserélt volna el. Keményen, de nagy szeretettel nevelt, arra tanított, hogy soha ne hátráljak meg. A kis Ilona az óvodában is kitűnt a társai közül. Örökmozgó volt, amikor zenét hallott, azonnal illegette magát, táncolni kezdett. Alig volt négyéves, amikor a Népligetben egy majálison a színpadon találta magát. – Azt hiszem, akkor tudatosult bennem, hogy én primadonna akarok lenni, amikor a nagynéném elvitt az Erkel Színházba, ahol a Coppélia balettet játszották. Olyan mély nyomot hagyott bennem az előadás, a táncosok és minden, hogy otthon azonnal kijelentettem, én balerina akarok lenni. Apám egyenes választ adott: kaptam egy akkora pofont, hogy máig is emlékszem rá.

Ilona az elemi iskola után felvételizett az Állami Balettintézetbe. 3600 jelentkezőből tizenegyüket vették fel. – Apám nem örült, kisebb családi botrány is kerekedett a dologból, de aztán beadta a derekát. Nehéz évek következtek, hiszen reggel fél héttől éjfélig – mert már statisztálhattunk is az Operában – tanultunk, táncoltunk. Talán az békítette meg, hogy egy kis pénzt is hoztam a családi kasszába, mert 11 forint 50 fillért kaptam egy-egy fellépés után. Az egyik karácsonykor új függönyt és egy vasalót tettem a fenyőfa alá.

A diploma megszerzése után Pécsre került, ahol a balett-társulat alapítója lett. Az 1350 forintos fizetésből 500-at vitt el az albérlet és ugyanannyit az utazás, mert amikor csak tehette, hazajött Kőbányára. A maradék háromszáz maradt a színházi büfére meg a kosztra. A pécsi éveket a fővárosi Tarka Színpad korszaka követte. Operett, revü, musical szerepelt a repertoárjában.

– Innen jutottam el Berlinbe, Lipcsébe, Rostockba. Megnyílt előttem a világ, ugyan egyelőre „csak” a keleti blokk, de innen már csak egy ugrás volt a nyugat. Nyugat-Berlinbe kerültem, itthonról is megkaptam a szereplésekhez az engedélyt, így lettem a kapitalista Németország egyik legkeresettebb táncosa. Később a párizsi Moulin Rouge-ban léptem fel, ahol egy amerikai impresszárió meglátott, és New Yorkba csábított, hogy táncoljam el a Giselle-t. Elvállaltam, pedig már évek óta nem volt spicc-cipő a lábamon. Próbáltam, de amikor New Yorkba érkezett az orosz Bolsoj balett, önkritikát gyakoroltam, visszaadtam a szerepet. Medveczky Ilona megismerkedett a filmvilág központjával is, Hollywoodban is szerencsét próbált. De amikor az egyik producer „bepróbálkozott” nála, úgy igazi kőbányaiként, csúnyán helybenhagyta és rácsapta az ajtót. 1974-ben „férjhez” ment az Ausztriában élő Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceghez. A névházasság Medveczky Ilonának az osztrák állampolgárságot, a nyugatra való szabad távozás lehetőségét nyújtotta. Férje 2006-ban hunyt el, Ilona pedig az 1989-es rendszerváltozás után hazatért. – Elégedett vagyok az életemmel. Nem bántam meg semmit. Kőbányának, a szigorú neveltetésemnek is köszönhetem, hogy megmaradtam olyan embernek, amilyennek apám is szeretett volna. Büszke vagyok arra, hogy Kőbányáról, a szegénységből a világ több színpadára is eljuthattam. Ha újra kezdhetném, nem csinálnék semmit sem másként.