75. születésnapját ünnepelte a Gyöngyike Óvoda

Kovács Róbert kőbányai polgármester Facebook posztjából értesültünk, hogy most ünnepelte 75. “születésnapját” a pongráctelepi Gyöngyike Óvoda. Az intézmény első jubileumi napján a kicsiket egész nap színes programok várták, délután pedig ők adtak vidám műsort a szülőknek, óvodapedagógusoknak, illetve produkcióikkal felléptek egykori gyöngyikés általános iskolások is.

Az alul lévő Facebook linken több fotó is megtekinthető a kisebb és nagyobb gyerekek aktív részvételével tartott ünnepségről, valamint a TV10 negyedórás felvétele is megnézhető ezen a Youtube oldalon. Természetesen mi is gratulálunk a szép korhoz, és a Közösségi Házban egyre aktívabb baba-mama klubélet ismeretében is még legalább 75 jó évet kívánunk a pongráctelepi óvodának…

És ha már születésnap, vannak fotóink az óvoda “születésének” idejéből is: a Tér és Forma című építészeti szakfolyóirat 1942. novemberi száma szinte teljes egészében az abban az évben teljesen elkészült Pongráctelepet mutatta be. A folyóirat minden oldala megtekinthető oldalunkon is, de ide kiválogattuk az óvodával foglalkozó három oldalt. A jobb szélen látható szobor sajnos már nincsen meg, de idősebb pongráctelepi lakosok közül van, aki még emlélszik rá, hogy az udvaron állt (alkotója Sóstai-Horváth Etel).