Veszélyes gyomnövények: parlagfű, toklász

A 10.kerület.ittlakunk.hu két júniusi cikke is foglalkozik az emberekre, illetve kutyákra legveszélyesebb gyomnövényekkel.

A parlagfű a legismertebb és legelterjedtebb allergizáló gyom, sajnos Budapesten is. A veszélyessége miatt már régóta jogszabály kötelezi a földtulajdonosokat a parlagfű irtására, de ez most szigorodott: megszűnt a július 1-jei „türelmi idő” a parlagfű elleni védekezésben. A tulajdonosoknak folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanukon megakadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását, majd ezt az állapotot fenntartsák – hívja fel a figyelmet az Agárminisztérium.

Az eddigi előírások szerint a parlagfű elleni védekezést elmulasztó földhasználókat, csak az adott év július 1-jét követően lehetett felelősségre vonni. Az idei parlagfű szezontól érvényes törvénymódosítás értelmében azonban a parlagfű elleni védekezés már egész évben fennálló kötelezettség. Azokon a területeken, ahol ennek nem tesznek eleget, az illetékes hatóság közérdekű védekezést rendel el, és növényvédelmi bírságot szab ki. A bírság mértéke 15 ezertől 5 millió forintig is terjedhet – áll a közleményben.

A földtulajdonosok a gyommentesítéssel kapcsolatos szakmai információkért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) fordulhatnak – írták.

Kép: Indafoto.hu

A kutyákra legveszélyesebb a toklász, ami egy közönséges gyomnövénynek, az egérárpának a megszáradt kalásza. Kezdetben még zöld színű, ekkor nem is okozhat gondot. Sajnálatos, de sok olyan terület van, ahol hagyják kifejlődni, ebből kifolyólag a kalász megszárad, sárgás színűvé válik. Ez a forma az, amitől már tartanunk kell. Ha magas fűvel borított területtel találkozunk, és még toklászt is látunk rajta, jobb ha másik útvonalat választunk. A látszólag ártalmatlan toklász igen nagy problémák okozója lehet, ha a kutyák fülébe, szemébe, orrába, mancsába, hónaljába fúródik, szenvedést okoz, és komoly állatorvosi kezelést igényel. (Csúnya fotók itt…)

Amennyiben az önkormányzat tulajdonában van az érintett közterület, úgy az illetékes önkormányzat kötelessége gondoskodni arról, hogy ott levágják a füvet, illetve a gyomnövényeket. Amennyiben az önkormányzat bérbe adja az adott területet, úgy ezen kötelezettség teljesítését a bérlőre ruházza át, azonban ezen esetben is az önkormányzatnak kell megoldania, ha a bérlő ezt elmulasztja (ÁNTSZ).

Forrás: 10. kerület.ittlakunk.hu