Eddig csak utalásokból lehetett tudni, hogy ha a Kőbányai Önkormányzat nem tud megegyezni a Hős utcai lakástulajdonosokkal az ingatlanaik felvásárlásáról, akkor kisajátítási eljárásba kezd, melynek során az önkormányzat által becsült 4-5 millió Ft-os áron próbálja eladásra kényszeríteni a túlnyomórészt 25 nm-es lakások tulajdonosait.
A 10kerkult.hu mai cikkében a Kontúr Közhasznú Egyesület közleményéről ad hírt, melyben a Hős utcai gettóért 2014-től idén tavaszig tevékenykedő civil szervezet tiltakozik a Budapest Főváros Kormányhivatala által az elmúlt napokban határozatban jóváhagyott első Hős utcai kisajátítás ellen, annak jogszerűtlensége miatt. A Kontúr Egyesület már a kisajátítási eljárás elindítása sem volt megalapozott jogilag. A „közérdekű cél”, ami az önkormányzat szerint a kisajátítást megalapozná, saját jogszabályai szerint nem is létezik. E cél (amit a Kormányhivatal is elfogadott) a „terület- és településrendezés”. De ilyen alapon akkor lehet ingatlant kisajátítani, ha a területrendezési tervben, helyi építési szabályzatban szerepel az a közérdekű cél, ami máshol nem valósítható meg. Kőbánya szerint ez a cél „a helyi építési szabályzat szerint egységes övezeti kezelés” volna. De az önkormányzat saját rendelete szerint az övezetben, melyben a Hős utca 15/A-B. található, állhat lakóépület is – csak új lakóépület nem építhető. A Népszava nyomán mi is hírt adtunk arról, hogy a lebontani tervezett Hős utcai gettó helyén majd sportcentrumot építene az önkormányzat. A kisajátítás közérdekű célját a Kontúr Egyesület azzal cáfolja, hogy „A cél részletes indoklásában a sportberuházás megvalósítását említi az önkormányzat. Hogy ezt pont ezen a telken kell megvalósítani, és máshol nem lehetséges, azt semmivel nem támasztják alá.”
Ezenkívül a Kontúr Egyesület azt is kifogásolja, hogy a kártalanítás javasolt összege 5,5 millió forint. Ezt az összeget a Kormányhivatal szakértőjének értékbecslése alapján nevezték meg, amit azért tart “nevetségesnek” az egyesület, mert a kisajátítási eljárásban a VIII. kerületi Diószegi utca hasonló méretű lakásainak 2017-es eladási árát vették alapul, miközben az egyesület szerint ma a Diószegi utcában a hasonló méretű lakások ára 15 millió forint körül kezdődik.
Mindezek miatt az első kisajátítási határozatban érintett lakás tulajdonosa jogi képviselőjével bírósághoz fordul. Közleménye végén azt kifogásolja a Kontúr Egyesület, hogy a Hős utcai állapotokért az önkormányzat is felelős, ami egyébként a többségi tulajdonos a társasházban, az egyesület szerint a kőbányai önkormányzat „mindent megtesz azért, hogy az épület egyre rosszabb műszaki állapotban legyen”. Állításának igazolására ismert eseteket sorol, mások mellett kiemeli: „az önkormányzat szavazatával a társasházban 2017. óta nincs rendszeres takarítás és nincs világítás. Ma pedig ezek értékcsökkentő tényezőnek számítanak.”
Fentiek alapján aligha tudja a kőbányai önkormányzat ez év végéig felhasználni a Hős utca “rendbetételére” az államtól 2017. legvégén, kétéves határidővel kapott 2,1 milliárd Ft-t, noha abból bőven telne a legfeljebb 150 magántulajdonú lakás felvásárlására. Talán még évekig is elhúzódhat így a Hős utcai gettó szanálása.
Forrás: 10kerkult.hu