Pongráctelep kicsit távolabbi környéke már az MTK stadion térsége, de a 37-es villamos miatt egészen a Józsefvárosi pályaudvarig is figyelünk a területfejlesztési hírekre – mivel a 37-es villamos mentén erősen lepusztult vidékek is vannak, melyek pl. vonzzák a drogosokat, akik a Hős utcai droggyártók és dílerek miatt a mi vidékünkig is elvetődhetnek. Ezért adtunk örömmel hírt tavaly a Fiumei úti temető és a Keleti pályaudvarba tartó vasútvonal közötti területen tervezett sportkomplexumról, melyet eredetileg a 2019. nyári Maccabi Európa Játékokra építettek volna föl, ami után az MTK sportklubjai vehették volna használatba. A hosszú területsáv északi felében a volt Taurus gumigyárat el is bontották, de itt elakadt a folyamat, és bizonytalan jövőbe tolódott ki az építkezés, aminek megvalósítása a célterület déli végén a 37-es villamos vasúti felüljárójának elhanyagolt környékét is rendezné.
Azonban magát a 2019. évi, 15. Maccabi Európa Játékokat természetesen megrendezi Budapest, csak egyetlen sportkomplexum helyett több helyszínen. Már holnap, hétfőn elkezdődnek a sportversenyek, de az ünnepélyes megnyitó július 30-án, kedden lesz a Hidegkuti Nándor Stadionban. Ez fizetős rendezvény (borsos helyárakkal), de magukat a sportversenyeket ingyenesen lehet megnézni. A nyitórendezvény és az MTK stadionban rendezett versenyek miatt július 29-e hétfőtől augusztus 7-ig szakaszosan lezárják a forgalom elől az Asztalos Sándor út, Százados utca, Sport utca és Ciprus utca közeli szakaszait.
A Maccabi Európa Játékokat négyévente rendezik meg, két évvel az izraeli Maccabi Világjátékokat követően. A sportversenyre a világ minden részéről érkeznek zsidó sportolók, hogy megmérkőzzenek egymással.
A világjáték első alkalommal még a nagy gazdasági világválság idején került megrendezésre, 1932-ben az akkor ötvenezer lakosú Tel-Avivban 390 sportoló 14 országból vett részt az eseményen. 1997-ben 53 ország 5500 sportolója versengett 43 versenyszámban.
A legelső Európa Játékokat még a világjátékokat megelőzően, 1929-ben, Prágában rendezték meg.
Most Budapesten – július 30. és augusztus 6. között – 21 sportágban mérik össze a versenyzők a tudásukat, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus-án, az Angyalföldi Sportközpontban, az MTK Lantos Mihály Sporttelepén, az új Hidegkuti Nándor Stadionban, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, a Nemzeti Lovardában, a Park Teniszklubban, a Kovács Pál vívóteremben (a Vasas Pasarét Sportcentrumban), az MTK röplabdacsarnokában és pár Budapesthez közeli helyszínen. (A sportágankénti helyszín- és időpontbontást ide kattintva éritek el.)
Az eseményhez vallási és kulturális programok is csatlakoznak.
Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu