Idén költözött új és méltó helyre, két szomszédos, felújított polgári házba a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény. Az új hely teljes belakása igazából még most is tart, de a Szent László Napok alkalmi megnyitása után most szeptembertől már rendszeres nyitva tartási időben várják a X. kerület helytörténete iránt érdeklődőket, csoportokat külön időpontokban is, előzetes egyeztetés után.
Kedden és szerdán 10:00-14:00 óra között,
csütörtökön 14:00-18:00 óra között,
szombaton pedig 10:00-13:00 óra között lehet (ingyenesen) látogatni a gyűjteményt. A szombati időpont egyelőre kísérleti jellegű, ha nem lesz elég érdeklődő, akkor csak a hétköznapi idősávok maradnak.
A Füzér utca 32. végig gyalog sincs messze Pongrácteleptől, ha a Horog utcánál átkelünk a gyalogos felüljárón a vasút felett, ezenkívül a 95-ös busszal a Mázsa térig és onnan tovább gyalog, vagy a 37-es villamossal csak az Őrházig, és onnan tovább gyalog juthatunk el a Kőbányai Helytörténeti Gyűjteménybe. Kocsival bizonytalan, hogy éppen akad-e szabad parkolóhely az utcában, viszont bringakikötő van a bejárat előtt.
Az alábbi térképen a pontozott vonal a gyalogos szakaszt, a sárga vonal a villamossal, a sötétkék vonal pedig a busszal megtehető szakaszt ábrázolja.
Beszélgettünk Verbai Lajossal, a helytörténeti gyűjtemény vezetőjével, aki elmondta, hogy a korábbi, Halom utcai alagsor után most a Füzér utcai, 150 és 130 éves, egybenyitott polgárházakban sokkal több helyük van kiállítani, így az állandó helytörténeti kiállítás mellett van külön terem alkalmi kiállítások számára is.
Az állandó helytörténeti kiállítás Kőbánya helytörténetének főbb fejezeteire fókuszál: szőlőművelés, sertéstenyésztés, kőbányászat és téglagyártás, sörgyártás és egyéb ipar. A kiállítás kialakítása XXI. századi muzeológiai megoldásokkal is igyekszik felkelteni (főleg a fiatalabb korúak) figyelmét, bár a Szent László napokon látott, igazán szórakoztató interaktív asztal csak szeptember közepe tájától lesz használható. Vannak kisfilmek is, az őstörténeti animációs film nagyon jól sikerült, és érdekesek az 1945-1990 közötti időszak filmhíradó részletei is. Lehetőség van korhű ruhákban, az 1970-es évekbeli átépítés előtti Kőrösi Csoma út hajdanvolt látképével fotózkodni is. Az egyik folyosón híres kőbányaiak arcképcsarnokában egy Pongráctelepen lakott híres sportolóval is találkozhatunk…
Az alkalmi kiállítóteremben nagyon szépen összerakott tárlat mutatja be Kőbánya egyik kevésbé ismert iparágának múltját, a porcelángyártást, ami nem csak múlt, mert a WITEG-Kőporc ma is továbbviszi a több, mint százéves kőbányai porcelánipart.
Végül, véleményünk szerint szép jövő előtt áll a meglepően tágas udvar és terasz, ahol már augusztusban tartottak egy nagy sikerű komolyzenei koncertet, valamint van hely szabadtéri kiállítás kialakítására is…
Most direkt nem közlünk belső fotókat, hogy ezzel is biztassunk a kulturális kirándulásra, de egyébként a Szent László Napokon tartott ünnepélyes megnyitóról írt cikkünk néhány fotóval itt olvasható.