Elkezdődött a Hungexpo átépítése – tömegközlekedésről nincs szó

A szeptember 30-i ünnepélyes alapkő letétel után a Hungexpón 2021-ig nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat, két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek. A mostani fejlesztéssel a főváros lehetőséget kap, gyakorlatilag bármilyen méretű nemzetközi kongresszus, konferencia befogadására.

A most kezdődő beruházás nyomán öt kiállítási csarnok – az A, a B, a D, a G és az F – megújul, épül két új pavilon (az egyik 7500, a másik 9500 négyzetméter területtel), valamint egy új fogadó épület. A projekt egyik legjelentősebb eleme a kongresszusi központ építése lesz. Ebben az épületben helyet kap egy 2000 fő befogadására alkalmas, de osztható plenáris terem, valamint 24 kisebb szekció terem. Az épületet a legmodernebb, süllyeszthető Gala seats ülés-rendszerrel szerelik fel, amely lehetővé teszi, hogy a helyszínt rövid idő alatt alakíthassák át az igényeknek megfelelően.

Kép: Youtube

Felújítják a terület teljes közmű infrastruktúráját, minden egyes pavilont egyedileg lehet majd fűteni, hűteni. Bővül a parkolóhelyek száma, az épületek új infokommunikációs rendszert kapnak, amely segíti a látogatók útba igazítását, és növeli a hasznosítható reklámfelületeket. A fejlesztést a terület tulajdonosa, az Expo Park Kft. rendelte meg és koordinálja. Az Expo Park Kft. 100 százalékos állami tulajdonú gazdasági társaság, a tulajdonosi jogokat az MNV Zrt. gyakorolja. Az elkészült beruházások és fejlesztések üzemeltetője továbbra is a Hungexpo Zrt. lesz, amely szervezi és rendezi a kiállításokat, konferenciákat, és működteti az infrastruktúrát. A projekt terveit a Finta Studio Kft. készítette, a beruházás kivitelezője a KÉSZ Zrt. A projekt kormányzati felelőse: Fürjes Balázs államtitkár.

Hungexpo az építési munkák alatt zavartalanul működik, valamennyi rendezvényt az eredeti időpontban tartják meg. A felújított, korszerűsített Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ első nagy, nemzetközi rendezvénye a 2020 szeptemberére tervezett Eucharisztikus Világkongresszus lesz, amelyre 15 ezer vendéget várnak. 2021 tavaszán – a tervek szerint – a reptéri terminálok berendezéséről szóló nemzetközi kiállítást rendezik a területen. 2021-ben ugyancsak a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont a Vadászati Világkiállításnak.

A fenti, “hivatalos” információk sajnos semmit nem szólnak a főleg a két nagyszabású nemzetközi rendezvény miatt korábban tervezgetett tömegközlekedési fejlesztésekről, melyek állami (?) részről kimerültek egy semmilyen más célra nem használható, mert szigetüzemű villamosvonal tervében a Pillangó utcai metrómegálló és a Hungexpo bejárata(i) között; míg a fővárosi önkormányzat állítólag közösségi célra használhatóbb verzió(k)ban gondolkodik, de erről végképp nem tudni semmit, csupán logikailag következtetünk pl. a hajdani 29-es villamos felszedett pályájának visszaépítésére, mint lehetőségre. Ez utóbbival jól járna Pongráctelep, mert alkalmi működés esetén is legalább a kiállítási napokon sűrűbb lenne a villamos menetrend a belváros (Blaha Lujza tér) felé. Más szempontból viszont a remélt nagyobb látogatottság tovább fokozhatja a parkolási mizériát is lakótelepünkön, minden Hungexpós parkolófejlesztés ellenére is, ezért lehet, hogy jövő ilyenkor újra közvéleménykutatást fogunk szervezni egy esetleges pongráctelepi parkolási zóna lehetőségéről.

Forrás: Kőbánya.info