Jogerőssé vált a kőbányai képviselőválasztások eredménye

A 2019. október 13-i önkormányzati választáson a kőbányai lakosok egyrészt újraválasztották a 2010 óta polgármester D. Kovács Róbert Antalt (Fidesz-KDNP), másrészt megfordították a képviselő-testület kormánypárti többségét, a választási eredmények szerint az ellenzéki MSZP-DK-Momentum-PM közös jelöltjei és a kormánypárti Fidesz-KDNP jelöltjei egyaránt 6-6 egyéni képviselői körzetet nyertek, valamint az 5 kompenzációs listás helyből is 2-2-t, míg az ötödik kompenzációs listás helyet a szintén ellenzéki, de külön indult LMP nyerte meg, így lett 9 – 8 arányú ellenzéki többség a kőbányai képviselő-testületben, társbérletben a kormánypárti polgármesterrel. (2010-2019 között az összes egyéni képviselőt a Fidesz-KDNP adta, így teljesen kormánypárti vezetésű volt Kőbánya.)

Azonban, még a választási eredmények jogerőssé válása előtt a Fidesz összesen három egyéni képviselőkörzetben (EVK) megtámadta a 2019.10.13-i választás eredményét. Ezekben a körzetekben nagyon kis szavazatkülönbséggel nyert az ellenzéki jelölt, köztük a Pongráctelepet is magában foglaló 01. sz. EVK-ban Papp Zoltán (DK) például csak 20 szavazattal előzte meg a 2010 óta képviselő Gál Juditot (Fidesz-KDNP). Önmagában a kis különbség nem igazán fellebbezési ok a jelenlegi választási jogszabályok szerint, a Fidesz nem is erre hivatkozva kért újraszámlálást, hanem hogy a három EVK egyes szavazóköreiben a szavazatok összeszámlálása során jogszabálysértések történhettek. Azonban a Fidesz fellebbezését mindhárom körzetben elutasította a Fővárosi Választási Bizottság, arra hivatkozva, hogy a Fidesz semmilyen konkrét jogszabálysértést nem mutatott be, csak általánosságban hivatkozott ilyen esetek lehetséges előfordulására. Az elutasítás után a Fidesz élt a második fellebbezés lehetőségével, ami már bírósági szakasz. A Fővárosi Ítélőtábla a 01. és 06. EVK-ban jóváhagyta a Fővárosi Választási Bizottság elutasító határozatát, lényegében ugyanazon indoklással. Az 05. EVK-ban viszont a Fővárosi Ítélőtábla a szavazatok újraszámlálását írta elő, érdekes módon bármiféle indoklás nélkül. Ebben a körzetben a közös ellenzéki jelölt Huszti András Norbert (Momentum) mindössze egy szavazattal nyert a Fidesz-KDNP jelölt előtt, ám a 2019. október 29-én elvégzett újraszámlálás ma délelőtt közölt eredménye szerint a végeredmény változatlan, sőt, az ellenzéki jelölt a szavazat db szám előnyét 1-ről 9-re növelte (valószínűleg az érvénytelen szavazatok között találtak érvényeseket az újraszámolás során).

Tehát mai naptól (2019.10.31-től) vált jogerőssé az összes kőbányai egyéni képviselői és kompenzációs listás képviselői körzet eredménye, amivel eldőlt, hogy a 2019-2024-es ciklusban Kőbányán ellenzéki többségű képviselőtestület lesz, kormánypárti polgármesterrel.

Most, hogy jogerősen új egyéni képviselője van a Pongráctelepet magában foglaló Laposdűlő városrésznek, igyekszünk összehozni egy kis helyi értékű interjút Papp Zoltán képviselővel.

Forrás: 10kerkult.hu