Megérkeztek az első mozdonyok az új Közlekedési Múzeumba

A Telex mai cikke szerint megérkezett az első öt különleges vasúti jármű Kőbányára, a majdani Közlekedési Múzeumnak helyet adó Északi Járműjavító Dízelcsarnokához. A múzeumnak a tervek szerint 2021 végére lesz építési engedélye, és öt év múlva adhatják át. Addig időszaki kiállítások lesznek, tervek szerint először már idén nyáron is.

Az épülő Közlekedési Múzeum helyszínét még az idén megnyitják a látogatók előtt, a régi Dízelcsarnokban pedig kiállítással és programokkal is várják majd azokat, akik megismernék a majdani múzeumépület páratlan ipari tereit, jelentette ki Vitézy Dávid igazgató a helyszínen. A területre ugyanis hétfő reggel betolták az első muzeális mozdonyokat és vasúti kocsikat.

Érkezett egy 424-es és 242-es gőzmozdony, egy V60-as Kandó mozdony, egy M44-es tolatómozdony, és egy CMN személykocsi. Ezeket követi az Árpád, a híres gyorssínautóbusz is és később további kisebb műtárgyak is. A járműveknek kötődnek a helyszínhez, többségüket egykor a csarnokban javították.

Fotó: Sóki Tamás / Index

A nyárra tervezett első, időszaki kiállításon a fenti járművek mellett bemutatják a volt Északi járműjavító múltját, jelenét és jövőjét, vagyis azt is, hogy miért ezen a helyszínen épül fel az új múzeum és a legújabb tervek alapján hogyan fog majd kinézni. A mintegy százötven éves ipari örökségi terület, az egykori pesti ipari negyed közepén valaha Magyarország legnagyobb vasúti járműjavítója volt.

Egy darabig az volt a kormányzat terve, hogy a Közlekedési Múzeum a régi helyén, a Városligetben marad. Civil kezdeményezésre – elsősorban Dorner Lajos VEKE-elnök, majd a jelenlegi budapesti főtájépítész, Bardóczi Sándor javaslatára -, a döntéshozók meggondolták magukat, és az Északi Járműjavító üres csarnokába helyezték át a helyszínt.

A hétfőn megérkezett járművekről részletes leírások és fotók a Telex cikkében!

Forrás: Telex.hu