A Kőbányai Hírek 2020. decemberi száma a 7. oldalon úgy írta, hogy “idén megépül” a zajárnyékoló fal a Jászberényi út melletti vasútvonal mellett, Kőbánya-Kertváros északi oldalán. De ez inkább elírás lehetett, mert egy február végi hírben meg azt olvastuk, hogy még épp csak elkezdték építeni. Ezért most, március 13-án szombaton elmentünk megnézni, mi a helyzet, mert ugye Kőbánya-Kertváros azon két vasútvonal által közrefogott területen fekszik, mely vasútvonalak egyesülve Pongráctelep mellett is elhaladnak a Csilla utcai vasúti töltésen. Vagyis a kertvárosi lakosok nagyjából ugyanannak a vasúti forgalomnak a zaját kénytelenek elviselni, mint a pongráctelepi és MÁV-telepi lakosok, így ha a kertvárosi lakosoknak “jár” a zajvédelem, akkor nehezen lehet Pongráctelep és MÁV-telep esetén elmismásolni a zajárnyékolás szükségességét, ha már amúgy is növekedni fog az (ingázó) vasúti forgalom a Kőbánya-felső és Keleti pályaudvar között megépítendő ún. harmadik vágányon.
De csak nagyjából ugyanazt a vasúti zajt hallgatjuk mi is, mint a kertvárosiak, egyrészt mert a Kertváros melletti forgalom megoszlik az északról és délről határoló vasútvonalak (Hatvan-Miskolc, illetve Nagykáta-Szolnok) között, másrészt a Kertváros mellett Budapest felé haladó vonatok egy része a Rákos vasútállomás (felső-rákosi rendezőpályaudvar) után a külső körvasúton halad észak felé, a Nyugati pályaudvar és Vác irányába; valamint Kőbánya-felső vasúti pályaudvar és a Pongrác úti felüljáró után a vasúti deltában is elkanyarodnak (főleg teher) vonatszerelvények a déli körvasútra, Kelenföld illetve Kőbánya-Kispest felé. Igaz, kb. a Csilla utca 8-9-10. társasházak lakói ezen elkanyarodó vasúti forgalmat is viszonylag közelről hallják, akár érzik is.
Mindenesetre, Kőbánya-Kertváros déli oldalán már 2015 táján befejezték a zajvédő falat, ami egészen közel van a lakóházakhoz, mint az alábbi fotónkon is látható.
Kertváros északi oldalán a vasútvonal ránézésre picit messzebb van a lakóházaktól, mint Pongráctelepen a Csilla utcai töltés, ráadásul még ott van a forgalmas Jászberényi út is, de az itteni zajárnyékoló falat közvetlenül a vasútvonal mellé építik. A Jászberényi úti autós felüljáró után még nincs nyoma építkezésnek, mint az látható az alábbi fotónkon, a Szellőrózsa utca torkolatából.
De a Rézvirág utcai buszmegállóval szemközt már feltűnnek az első oszlopok (a biciklis mögött), amik közép majd beépítik a zajvédő paneleket.
Alábbi fotónkon Vadszőlő utcánál már láthatók is ilyen zajárnyékoló fal részletek.
Tovább haladva kifelé a Jászberényi úton, arra lettünk figyelmesek, hogy Kertvárost elhagyva, már a régi Budapest 1950 előtti határába telepített erdősávval szemközt is folytatódik a zajárnyékoló fal építése, majd tovább a XVII. kerületben, ahol a Jászberényi út Pesti útként megy tovább. Itt, az Akadémiaújtelep északi oldalán egészen addig tart a zajvédő fal építése, amíg a Hatvan-Miskolc vasútvonal elkanyarodik a lakott területektől, és itt egyben egy vasúti megálló is épül. Akadémiaújtelepet ugyanúgy fogja közre a hatvan-miskolci és a nagykáta-szolnoki vasútvonal, mint Kőbánya-Kertvárost, de itt a déli oldalon nincsen kiépítve zajvédő fal, talán azért, mert itt szélesebb, sűrű növényzetű zöldsáv választja el a lakott területeket a nagykáta-szolnoki vasútvonaltól.
Helyszíni terepszemlénken látottakat az alábbi térképen szemléltetjük. A sárga vonal a meglévő zajárnyékoló falat mutatja, a piros vonal a tervezett/építés alatt lévő falat ábrázolja. (kattintásra kinagyítható!)