Az elmúlt évben magyar kutatók vizsgálták a parti szűrésű kutakból származó csapvizek összetételét Budapesten és környékén. Tanulmányuk szerint a csapvizekben kimutatható rendkívül alacsony gyógyszer-koncentrációnak nincs humánegészségügyi kockázata, a vegyületek jelenléte a közép- és hosszú távú vízbázisvédelem szempontjából ugyanakkor figyelmeztető jel a szakemberek számára.

Egy 2020-ban elvégzett kutatás összesen 32 gyógyszermaradvány jelenlétét mutatta ki a Duna menti parti szűrésű vízbázisok kezeletlen, nyers vizében. Bár a koncentrációk alacsonyak voltak, felmerült a kérdés, hogy vajon mindez hatással lehet-e az emberi egészségre az ivóvíz elfogyasztása révén. Ennek megválaszolására a szakemberek 21 különböző csapból összesen 108 mintát gyűjtöttek Budapesten és környékén, majd részletes analitikai vizsgálatnak vetettek alá.

A kutatók összesen 102 hatóanyagot kerestek a csapvízben, ezek közül 19 jelenlétét mutatták ki alacsony koncentrációban. A leggyakrabban – a minták 54 százalékában – kimutatott hatóanyag a főként az epilepszia és a depresszió kezelésére szolgáló karbamazepin volt, amelynek átlagos koncentrációja 8,86 nanogramm/liter volt a teljes mintakörben.
„Ez rendkívül elhanyagolható mennyiség: egy embernek 80 éven át napi két liter vizet kellene meginnia ahhoz, hogy összesen kb. 0,5 milligramm karbamazepint vigyen be a szervezetébe (összehasonlításképpen: ennek a gyógyszernek a napi terápiás dózisa 800 milligramm). Viszonylag gyakrabban jelent meg még a csapvízben az antidepresszáns lamotrigin, illetve a fájdalomcsillapítók közé tartozó lidokain és tramadol, de ezek az anyagok már csak minden harmadik-negyedik csapvízmintában fordultak elő” – részletezik az eredményeket.

A kutatók nemzetközi elemzési standardok segítségével vizsgálták a kimutatott hatóanyagok humánegészségügyi kockázatait, de a gyógyszermaradványok még szinergikus hatás esetén sem jelentenek semmiféle kockázatot – hangsúlyozzák.

A beszámoló szerint a vizsgálat egyik legnagyobb érdekessége emellett az volt, hogy a gyakoribb, perzisztens – nem, vagy nehezen lebomló – anyagok koncentrációja általában csak a töredéke a parti szűrésű nyersvízben mért koncentrációknak, pedig a fővárosban és a várostérségben elfogyasztott parti szűrésű víz nagyobb részben mindössze fertőtlenítő klórozáson esik át, ami nincs hatással ezekre a gyógyszermolekulákra. A kutatók azt találták, hogy a gyógyszer-koncentrációk csökkenése függ a kúttól való távolságtól. Ennek a magyarázata az lehet, hogy az ivóvíz a nagy vízműtelepektől távolodva különféle típusú, anyagú és állapotú vízvezetékeken halad keresztül a megtett út során, és az egyes vízvezetékszakaszokra jellemző különböző mikrobiológiai és ásványi közeg együttesen okozhatja a gyógyszermaradványok koncentrációjának a csökkenését.

A mért gyógyszermaradvány-koncentrációkat és a jelentéktelen kockázatokat látva akár legyinthetnénk is, csakhogy a természetes vizeinket érő szennyezés egyre jelentősebb, és nagy kérdés, hogy mikor válik olyan szintűvé, ami már hatással lehet a teljes élelmiszerláncra, így akár az ivóvíz minőségére is – figyelmeztetett Kondor Attila Csaba, a kutatás vezetője.
Hozzátette: mivel a földi vízkészlet nagysága állandó, ezért a folyamatos szennyezés következtében a perzisztens mikroszennyezők koncentrációja is növekedni fog. Emellett a kutató szerint ma még nem ismert, hogy a sokféle gyógyszermaradvány, valamint más toxikus, szerves és szervetlen vegyület egyidejű jelenléte hogyan hat egymásra, és ez miként érinti a természeti környezetünket, az élővilágot, végső soron az emberiséget.

Forrás: National Geographic