Lapszemle – 2022.09

Az önkormányzati havilap, a Kőbányai Hírek augusztusi számában szokásunkhoz híven elsősorban Pongráctelephez és környékéhez kapcsolódó cikkeket szemlézünk.

(2. oldal) “Kőbányán nem változnak a fizetőparkolási övezetek!” – így szól a cikk címe, de valójában arról írnak benne, hogy éppen hogy változás lesz, csak nem most, szeptember 5-től, hanem a következő években, amikor a kőbányai önkormányzatnak lesz pénze kiépíteni a parkolási díj fizetésére szolgáló infrastruktúrát többek között egész Laposdűlőn is, tehát Pongráctelepen és környékén is, amiről részletesen ebben a cikkünkben írtunk.

(2. oldal) Betemetik a Mázsa téri gödröt, így megszüntetve a benne lévő “tavat” is. Eredetileg plázát kezdtek itt alapozni, amit elsöpört a 2008-as gazdasági válság. Az utóbbi években a kerületi önkormányzat állami finanszírozással sportkomplexumot tervezett ide, de a mostanság kibontakozni látszódó válságban ez beruházás is rajta van azon az állami listán, amiről Lázár János miniszter fog lehúzni olyan tételeket, amikre az állam határozatlan ideig nem fog költeni.

(5. oldal) Most azonban a gödör betemetés mellett mégis zajlik már egy építkezés, igaz, csak ideiglenes jelleggel: a szeptember 10-18. között itt, a Mázsa téren megrendezésre kerülő Socca világbajnokság ideiglenes pályáját, lelátóit, stb. építik. Mint arról mi is itt írtunk, a Socca egyfajta kispályás foci, és a mostani világbajnokság nemcsak egészen közel lesz Pongráctelephez, de ingyen nézhetők a meccsek és lehet szurkolni a magyar válogatottnak is.

(7. oldal) “Jutalom a felelős gazdiknak” – a kis cikkhez tartozó fotón felismerhetően a Csilla utcai garázssor előtt fotózták az egyik pongráctelepi kutyasétáltató lakótársunkat a Kőbányai Közterület-felügyelet munkatársával, aki szokatlan módon éppen a közterületi ebtartást ellenőrizte, és a jól “vizsgázott” gazdinak kutyaürülék-gyűjtő zacskókat és ehhez tartozó színes adagoló készüléket ajándékozott. A közterület-felügyelet járőrei kampányszerűen bejárva a kerületi utcákat, egy hónap alatt mintegy 40 helyszínen 300 ajándéktárgyat osztottak ki. Reméljük ez jó hatással lesz Pongráctelepre is, mert bár sok felelős gazdi eltakarít a kutyája után lakótelepünk utcáin, azért ez még nem minden helybeli gazdira jellemző – noha Pongráctelep mind a négy sarkánál van kutyakaki gyűjtő kuka.

(12. oldal) Az idei augusztusi, egyben jubileumi X. Kőbányai Blues Fesztivál a tavaly ősszel elhunyt Póka Egonnak, a legendás basszusgitárosnak, zeneszerzőnek és iskolaalapítónak állított emléket az Óhegy parkban. Póka Egon kétszeresen is kötődött Pongráctelep közeli környékéhez: egyrészt a Pongrác út 17. szám alatti “másik” Pongráctelepen nőtt fel (akárcsak zenész-énekes társa, Deák Bill Gyula, aki betegség miatt most lemondta a részvételt a fesztiválon); másrészt a Póka Egon által alapított, sikeresen működő Kőbányai Zenei Stúdió a volt Északi Járműjavító oktatási épületébe tervezett költözni, jelentősen nagyobb és jobban felszerelt helyet kapva – de olyan állami finanszírozásból, ami most szintén halasztásra kerülhet a válsághelyzetben.

(11. oldal) MÁV-telepen járt iskolába a Szent László templom új plébánosa. Az Esztergomból érkező Zoltán atya váltja Attila atyát, aki Esztergomba távozik. Kettejükkel két féloldalas interjút olvashatunk az újságban, amikből mi önző módon csak a vastag betűvel szedett, apró részletet emeljük ki itt.

Forrás: Kőbányai Hírek augusztusi száma