Érdekes cikksorozat a józsefvárosi-kőbányai kínai negyedről

Megint távolabbra tekintünk Pongráctelep közvetlen környékénél (amit a Laposdűlő városrésznek és a Lóversenypálya – Hungexpo térségenek tekintünk). Ezúttal az Index e hétvégi cikksorozatát ajánljuk pongráctelepi olvasóink figyelmébe. A cikksorozat fővárosi, azon belül is józsefvárosi és kőbányai kínai negyedet mutatja be. A cikksorozatot felvezetendő, a magyarországi kínai közösség kialakulásáról, történetéről és jelenéről egy meglehetősen hosszú, de …

Continue reading ‘Érdekes cikksorozat a józsefvárosi-kőbányai kínai negyedről’ »

Hivatalos részletek a Hős utcai gettó szanálásra fordítható 2,1 milliárd forintról

A Magyar Narancs című hetilap augusztus 23-i számában olvasható riport már részletesen írt az általa megszerzett információk alapján a kormány által 2017. december végén a kőbányai önkomrányzatnak megítélt 2,1 milliárd forint felhasználásának részleteiről, költség bontásáról – ezt a cikket mi is ismertettük. Most pedig a Hős utcában közösségfejlesztéssel foglalkozó “Hős utca hangjai” nevű, helyi szerkesztésű …

Continue reading ‘Hivatalos részletek a Hős utcai gettó szanálásra fordítható 2,1 milliárd forintról’ »

Rejtett kamerás felvételek a Hős utcai drogkereskedelemről

Még közvetlenül a rendőrség augusztus végén kezdődött fokozott ellenőrzései előtt forgatott a Hős utcai drogkereskedelemről az RTL Klub Házon kívül című magazinja. Az alább megtekinthető 10,5 perces riportfilm első felében rejtett kamerás felvételeken mutatják be közvetlenül a Hős utca 15/A és B társasházakban – a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) tőszomszédságában – folyó drogbizniszt: …

Continue reading ‘Rejtett kamerás felvételek a Hős utcai drogkereskedelemről’ »

Zsidó kulturális és sport célú építkezések a Józsefvárosban

A címből következően messzebb tekintünk Pongráctelep közvetlen környékénél, de jó okunk van mégis a VIII. kerület Hungária körút felőli részével is foglalkozunk időnként, részben a pongráctelepi lakosok közlekedési kapcsolatai miatt, részben egyéb okból. A mostani apropó tulajdonképpen a hónapok óta zajló “drogválság” a Hős utca környékén, így lakótelepünkön is, amely kialakulását segítik az olyan elhanyagolt, rendezetlen …

Continue reading ‘Zsidó kulturális és sport célú építkezések a Józsefvárosban’ »

2019-ben is még a népligeti Egészségházba járhatunk

Utljára 2017. októberben írtunk a Maglódi útra, a Bajcsy Kórház telkére tervezett új kőbányai Egészségházról, melyet az eredeti tervek szerint már ez év végén átadtak volna, ami után végleg bezárják a Népliget szélén álló, eléggé elhasználódott jelenlegi Egészségházat. A korszerűsítés ténye mindenképpen üdvözlendő, de az elköltöztetéssel a pongráctelepi és környékbeli lakosok jóval rosszabbul járnak, hiszen …

Continue reading ‘2019-ben is még a népligeti Egészségházba járhatunk’ »

2020-ig is elhúzódhat a Hős utcai gettó felszámolása

Az ATV alább megtekinthető, háromperces híradó részletében újdonságokat nem tudunk meg a tavaly óta egyre súlyosabb kőbányai drogos helyzetről a Hős utca környékén (bár elmondják, hogy a múlt pénteken kezdődött fokozott rendőri készültség jegyében három nap alatt 67 embert állítottak elő kábítószerrel kapcsolatban elkövetett bűncselekmények gyanújával). Azonban a híradósok a riport felvezetésében egy fontos részletet említettek: D. Kovács …

Continue reading ‘2020-ig is elhúzódhat a Hős utcai gettó felszámolása’ »

HVG riport a Hős utcáról – drogosok és gyermekfoglalkozás egy helyen

A hvg.hu vasárnap közölt riportja már a sokadik (az utóbbi egy évben) a Hős utcáról szóló írott és kamerával forgatott riportok sorában, de ezt is ajánljuk olvasóink figyelmébe. A riporter egyszerre tapasztalta meg a gettóban zajló drogkereskedelmet és drogozást (miközben rendőrök veszik körül a Hős utcát), és a méltatlan körülmények között emberként élni próbáló helybeli …

Continue reading ‘HVG riport a Hős utcáról – drogosok és gyermekfoglalkozás egy helyen’ »

Közösségi ház lesz a MÁV-telepen is

Véletlenül figyeltünk fel a Kőbányai Önkormányzat 2018. augusztus 30-án hozott határozatára, a MÁV-telepi Közösségi Ház alapításáról. Az itt olvasható előterjesztés és határozat szerint a leendő közösségi ház működtetésével az önkormányzat célja, hogy a MÁV-telepen élő közösség minden tagja megtalálja a számára szükséges szociális, kulturúlis, közösségi szolgáltatásokat. A közösségi ház helyet tud biztosítani olyan vonzó és érdekes …

Continue reading ‘Közösségi ház lesz a MÁV-telepen is’ »

A kőbányai polgármester előterjesztése és a rendőrség fokozott fellépése a drogválságban

Ma délelőtt végigfutott az országos médián az a hír, amit a hvg.hu írt meg először: D. Kovács Róbert kőbányai polgármester tegnap, csütürtökön előterjesztést nyújtott be a képviselő-testületnek: belügyminiszteri és rendőri intézkedést kérne a drogválság miatt. Az itt olvasható előterjesztés indoklása szerint Kőbánya egyre több utcáján „a tudatmódosító szert használó, illetve annak hatása alatt álló személyek …

Continue reading ‘A kőbányai polgármester előterjesztése és a rendőrség fokozott fellépése a drogválságban’ »

Újra ingyenes séta indul a zsidó temetőben

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben megtartott ingyenes sétával csatlakozik a zsidó kultúra európai napjához vasárnap, szeptember 2-án. A luxemburgi székhelyű European Association for the Preservation and Promotion of Jewish Culture and Heritage (AEPJ) nevű szervezet minden év szeptemberének első vasárnapján szervezi meg a zsidó kultúra európai napját, amelyhez a NÖRI …

Continue reading ‘Újra ingyenes séta indul a zsidó temetőben’ »