Idén két karácsonyi programmal is vár a Pongrác Közösségi Ház: december 13-án vetített-képes előadás lesz a hangulatos, régi karácsonyi képeslapokról, december 14-én pedig a szokásos évzáró komolyzenei koncert lesz. Részletek az alábbi plakátokon.


Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján Karácsony Gergely főpolgármester átadta a Budapestért díjakat, a Pro Urbe Budapest díjakat és a Budapest Díszpolgára elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémián.
Az elismeréseket Budapest Főváros Önkormányzata azoknak adományozta, akik a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek.
Deák Bill Gyula, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett előadóművész, bluesénekes, egyedülállóan gazdag zenei, előadóművészi pályafutásáért, a magyar blues ikonikus alakjaként végzett kultúrateremtő tevékenységéért részesült Pro Urbe díjban. Mi azért emeljük ki Deák Bill Gyulát, mivel a szomszédunkban, a Pongrác út 17. alatti lakótelepen nőtt fel, és fiatalabb korában sokszor megfordult a mi Pongráctelepünkön is, rólunk is énekelve kőbányai témájú dalaiban.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu
A Fővárosi Önkormányzat 2022 augusztusában írt ki tájépítészeti ötletpályázatot a Népliget megújítására. A szakmai bizottság által legjobbnak ítélt pályaműveket a nagyközönség is értékelhette: november elejéig lehetett szavazni az ötlettervekre. A szavazás lezárult, tette közzé az Építészfórum.

A legtöbb voksot és így a 3 millió forinttal járó közönségdíjat az OpenSpace Kft. (vezető tervező: Pápai Veronika; munkatársak: Bulath Janka, Lugosi Flóra, Lenkai Borbála, Lénárt Eszter) 7-es számú pályaműve kapta.
Pápai Veronika kiemelte, hogy a Népliget különleges, mert nagyon jó állapotú zöldfelületei vannak. Ez volt a tervük kiindulópontja is, szem előtt tartották, hogy minden elem, ami bekerül a parkba, azt szolgálja, hogy a jövőben is a természet élvezete lehessen itt a legnagyobb attrakció. Az új funkciókat a természeti értékek tiszteletben tartásával a park szélére szervezték.

Pályaművük egy visszafogott, túlzásoktól mentes javaslatot ad a Népliget rehabilitációjára. Kerüli a látványos, öncélú attrakciókat, vezérelve a természeti értékek védelme és a kialakult táji értékek megőrzése.
A különböző funkciók, mint sportpályák, játszótér, vendéglátás elsősorban a már jelenleg is burkolt vagy beépített területeken valósulnak meg. A sportfunkciókat részben a meglévő sportterületeken képzeli el, az Építők sporttelep helyére gyepes sportkertet álmodva.
Eredeti javaslata a tervnek az újligeti területen a szánkódomb mellett kialakításra javasolt „diffúz játszótér”, ahol gyermekek számára helyez el elszórtan natúr játékpontokat és ezzel párhuzamosan botanikai tankertként szemléletformáló funkciót, land artként pedig művészeti funkciót is betölt.
Jó felvetés a Centenáriumi park kialakítása is, az eredeti elemek virtuális megidézésével.
Az ötletpályázat célja az volt, hogy eldőljön, milyen terv alapján valósuljon majd meg a park lépésről lépésre történő rehabilitációja. A kiíró olyan terveket várt, amelyek tiszteletben tartják a Népliget történeti kert jellegét, ugyanakkor a klímaváltozás kihívásaira is választ adnak.
Azért azt is meg kell említeni, hogy a Népliget egy jelentős része állami tulajdonban van, és a 2010-es években voltak már nagyszabású állami tervek is a Népliget sport célú fejlesztésére, összefüggésben a Népliget mögötti, mára már teljesen az FTC-hez tartozó sporttelepek fejlesztésével. De ahogy egyelőre az állam sem tudott pénzt fordítani a Népligetre, úgy a Fővárosi Önkormányzat is egyelőre csak tervezni tud, a beruházáshoz nincs és belátható ideig nem is lesz pénze.
Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu
Idén november elején a pongráctelepi 1956-os áldozatokon volt a hangsúly a hivatalos kőbányai megemlékezésen. Haláluk napján, november 6-án a kerületi politikusok és 56-os szervezetek megkoszorúzták a Pongrác Közösségi Ház falán lévő emléktáblát, D. Kovács Róbert Antal polgármester szép beszédet mondott Lepedát Veronika és a kilenc pongráctelepi srác áldozatáról, valamint szavaló és énekes művészek emelték a gyászünnep fényét. A megemlékezésről alább megtekinthető a TV10 felvétele.
Közmeghallgatást tart a kőbányai önkormányzat november 16-án, csütörtökön délután 5 órakor, melynek helyszíne a Kőbányai Kulturális Központ.
A lakosságot érintő ügyekben – mint például közlekedés, parkolás, környezetvédelem, köztisztaság, közbiztonság, útfelújítás, egészségügy, kultúra, kerületfejlesztés – bárki felszólalhat a helyszínen.
A közmeghallgatás élőben követhető az önkormányzat Facebook-oldalán.
Kérdéseket előzetesen is elküldhetünk a kozmeghallgatas@kobanya.hu e-mail címre, de a helyszínen is kérdezhetünk.

Forrás: 10. kerület.ittlakunk.hu
Sajnálatos módon vannak 1956-os áldozatai Pongráctelepnek, akiknek idén októbertől már két emlékművük van. A 2013 óta a Pongrác Közösségi Ház falán lévő márványtáblán a saját lépcsőházában (ma Salgótarjáni út 63. társasház) lelőtt Lepedát Vera és a mai Hungexpo területén lelőtt 9 pongráctelepi fiatal neve van felsorolva, nekik állít emléket a tábla fölött látható dombormű. A kilenc fiatalember halálának hozzávetőleges helyszínén, a Hungexpo főbejárata előtt pedig 2023. október 12-én avatták fel az ő külön emlékkövüket, mivel őket szándékosan kivégezte a magyar forradalom leverésére bevonult szovjet hadsereg. A hivatalos avatásról már beszámoltunk az itt olvasható cikkünkben, most pedig, haláluk 67. évfordulóján, a fotónk alatt közöljük az áldozatok jó részét ismerő egyik kortárs pongrácelepi lakos, dr. Bíró Gáspár az avatáson elmondott személyes visszaemlékezését.

Tisztelt Egybegyűltek, Tisztelt Ünneplő Közönség!
Amikor én ezt a felkérést – az ünnepi beszéd megtartását – elvállaltam, csupán egy cél vezérelt: méltó emléket állítani annak a kilenc, egyszerű származású, pongráctelepi fiúnak, pesti srácnak, akiket 1956 novemberében az akkori szovjet rendszer katonái kegyetlenül halomra gyilkoltak.
Ezek az események mára már történelmi emlékké váltak, hiszen 67 évvel ezelőtt játszódtak le.
Ha megengedik, szeretnék néhány szót szólni az akkori időkről, az akkori pongráctelepi életről.
Először is engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Dr. Bíró Gáspár, nyugalmazott kórházi főorvos vagyok. Az 1956-os forradalmi napokat a telep lakójaként éltem át. Ekkor kilenc éves voltam. Két bátyámmal aktívan részt vettünk a telep életében. A telepet a háború alatt építették alacsonyabb jövedelmű lakosok számára. A háborút követően sokféle náció kapott itt lakhatási lehetőséget: volt köztünk sok diplomás ember, vagy a korábbi úri osztályból származó, deklasszálódott család is, rengeteg munkásember, de néhány lumpen elem is. Mindenesetre a telep valódi közösségként működött: rengeteg gyerek volt, aki egyazon iskolába járt, egyazon tanároktól tanult, sokszor együtt sportolt, és szüleikkel együtt nagyon jól ismert a telepen mindenkit. Általánosságban elmondhatjuk, hogy jóindulatú és zömében felfelé törekvő emberek voltak a telep lakói. A közösség számon tartotta a jól teljesítő, tehetséges fiatalokat, és elítélte a rossz irányba haladókat.
El kell azt is mondanom, hogy igen nagy szegénységben éltünk. Zsíros kenyeret ettünk – ha éppen volt zsír; ha nem, akkor a megvizezett kenyeret kristálycukorba mártottuk; a cukros kenyér is hamar elfogyott. Ha valamelyikünk kapott egy almát, akkor a csutkáját elkértük; azt mi, a többiek ettük meg. Egyik alkalommal az egyik barátom pl. minden egyéb nélkül, egy fej meghámozott vöröshagymát rágcsált el, amikor játszani jött.
Ebben az állapotban ért bennünket az 56-os forradalom.
Budapest, az ország fővárosa szinte egy emberként harcolt a szovjet elnyomókkal. A vidék szintén, csaknem egy emberként állt a harcoló főváros mellé: a vidéki emberek teherautóra, szekérre rakták kevéske élelmiszereiket, és küldték a forradalmároknak, a „pesti srácoknak”.
Sajnos forradalmunkat és szabadságharcunkat hamar leverte a túlerő. Mi nem kaptunk a Nyugattól drága fegyvereket, csupán hamisnak bizonyult ígéreteket.
1956. november 6-án, azt követően, hogy november 4-én a szovjet hadsereg már lerohanta az országot, és már csak a megmaradt, apróbb, szórványos fegyveres ellenállások felszámolását végezte; tehát már a forradalom kvázi leverése után!) egy csoport telepi fiú útra kelt ,,portyázni”, azaz élelmet szerezni.
Talán így nevezhetném legpontosabban ezt a tevékenységet, hiszen tudni kell, hogy ekkor még az üzletek túlnyomó többsége zárva volt, és árut vásárolni pénzért sem lehetett.
A helyzet pontos ismeretéhez hozzátartozik az is, hogy ekkortájt, a forradalmi napokban a lakosság élelmiszerellátása teljesen bizonytalan és rapszodikus volt. A telepről például egy-egy alkalommal néhány férfi összefogott, szerzett egy teherautót, és elindult élelmiszert beszerezni. Ha szerencséjük volt, sikerült a kenyérgyárból [VIII. krt. Hungária krt.], vagy a konzervgyárból [Maglódi út], illetve a Nagyvágóhídról [IX. krt.] élelmet hozni. Amit azután az összegyűlt telepieknek csak úgy, a teherautó platójáról – természetesen ingyen – kiosztottak. (Tudni kell, hogy a pékek éjjel-nappal dolgoztak, hogy legyen kenyere az embereknek.) Mi is részesültünk többször is ilyen kenyér juttatásban, ill. egy alkalommal édesapánk húst is szerzett az egyik teherautóról.
Tehát, pongráctelepi a fiúk úgy tervezték, hogy november 6-án a közeli Mezőgazdasági Kiállítás [mai Hungexpo] területén néznek szét, ugyanis itt liszttel, cukorral és más élelmiszerekkel megrakott vagonok állomásoztak. Azonban váratlanul egy erősebb szovjet alakulatba ütköztek. Több fiúnak sikerült elmenekülnie, azonban tizenegyet közülük elfogtak a szovjet katonák.
Egy épület beszögellésébe terelték őket. Itt egy ideig nem történt semmi, csupán a sorkatonák szegezték a géppisztolyukat a megszeppenten álldogáló fiúkra. Egy idő után azonban megjelent egy mérges tiszt, aki ordítva szidni kezdte a katonáit. Nem sokkal ezután a fiúk elé kanyarodott egy harckocsi is, és annak a tetején lévő géppuskával (tehát nem is géppisztollyal!) egyszerűen szitává lőtték a csoportban álldogáló fiatal fiúkat!…