Önértékelés – a Kontúr Egyesület Hős utcai tevékenyéségéről

Az elmúlt hétvégén Egészségnapokat szervezett a Kontúr Egyesület a Hős utcai lakosoknak. A Centrum TV ezen alkalomból készített negyedórás videóinterjújában Balogh Flóra, az egyesület közösségi koordinátora beszél részletesen a Kontúr Egyesület eddigi tevékenységéről a Hős utcában, eredményekről, sikerekről és nehézségekről, reményekről és kétségekről. 2016.03.31_Kontur Egyesulet_logo

A Kontúr Közhasznú Egyesületet jogászok, szociológusok, szociális munkások alapították 2011-ben, fő tevékenységük fiataloknak programokat kínálni, iskolákkal, önkormányzatokkal és egyéb civil szervezetekkel együttműködve. Céljuk a fiatalok önismeretének, önértékelésének fejlesztése,önkéntességre nevelése. Emellett a szegénységben élők számára programokat indítanak a családok bevonásával.

A Hős utca 15. két társasházában élőkkel 2014-ben kezdtek el foglalkozni, egy távlatos közösségi projektbe fogtak, amely 2015 áprilisától kapott nagy lendületet a Norvég Civil Alap támogatásának köszönhetően, amiről mi is beszámoltunk annak idején. Tavaly novembertől már napi, kétnapi szinten szerveznek helyben – néha az udvaron, többnyire pedig egy közösségi térnek berendezett lakásban – foglalkozásokat, elsősorban a gyerekeknek, akiket kisebb kirándulásokra is elvisznek. A norvég pályázatból finanszírozott időszak most áprilisban ugyan véget ér, de az egyesület mindenképpen folytatni kívánja a tevékenységét, önkéntesek és iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok segítségét is igénybe véve.

Aki támogatni szeretné a Kontúr Közhasznú Egyesület tevékenységét személyi jövedelem adója 1%-ának felajánlásával, a 18288267-1-42  adószámot írja be az adóbevallás rendelkező nyilatkozatában a kedvezményezett adószáma rubrikába. Több infó a Hős utcai projektjükről az egyesület honlapján, illetve a Facebook oldalukon olvasható, látható.