Tartós rendőri jelenlét a Hős utca, Stadionok környékén a drogosok miatt

Állandó rendőri jelenlétre lehet számítani ezentúl az 1-es villamos vonala mentén, a Stadionok és a Hős utca környékén – írja a Magyar Idők. Az intézkedésre azért van szükség, mert ezen a környéken üzletelnek a drogárusok, akik félelmet keltenek az utasokban és a járókelőkben.

Néhány nap leforgása alatt összesen 21 fiatal, köztük egy 15 éves lett rosszul egy pszichoaktív szer miatt a Hungária körút – Hős utcai környékén. A droghasználók között volt, aki meg sem várta a zárójelentését és megszökött a Péterfy Sándor Utcai Kórházból.

A rosszullétek a hírhedt Hős utca környékén múlt hét szombaton kezdődtek: délben rohammentő és négy rendőrautó várakozott a Hungária körúti benzinkút mögött. Aznap már ötödik alkalommal hívták ki őket utcán fekvő, bódult emberekhez. Vasárnap szintén többeket vittek a mentők kórházba. Hétfő óta állandó a közterület-felügyelők és rendőrök jelenléte, ennek ellenére újabb 18 embert kellett kórházba szállítani. Az, hogy egy újfajta pszichoaktív szerről van-e szó, majd csak néhány hét múlva, a laborvizsgálatok alapján derül ki.

Fotó: Magyar Idők. Az újság szerint már a drogdílerek sem mennek be a Hős utcai gettóba, hanem a villamosmegállóban üzletelnek a fogyasztókkal.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu