A Magyar Hang című hetilap 2018. augusztus 17-én (pénteken) megjelent számában egész oldalas riport olvasható a Hős utcai és széles környéki drogosokról. A riporter Kőbánya-alsó vasúti megállótól Pongráctelepen át Hős utcáig járta be környékünket, megszólaltatva Liget téri vendéglátóst, kőbányai képviselő-jelöltet, pongráctelepi lakost, sőt még Hős utcai drogost is. Érdekes tapasztalatokról számol be, érdemes elolvasni. A hetilap internetes oldalán (még?) nem elérhető ez a cikk, ezért fotóként illesztettük be ide (kattintásra nagyítható), illetve a kép alatt a posztunkba kimásolt szöveg is olvasható.

A jómódú fiatalok is megjelentek a zombik földjén

“Hogy hozom ki a Hős utcából? Beteszem a golyóim alá.”

Tompos Ádám, 2018.08.17

Szinte mindegyik Hős utcai varázsdohányos csoszog egy kicsit. Ezt akkor vettem ész­re, amikor elkezdtem nézegetni a „zombik” cipőit.

– Nézd, mi van a lábukon, én 16 óra vendéglátózással nem enged­hetnék meg magamnak ilyeneket, nekik meg telik – mondja keni, a Kőbánya alsó vasútállomás mellet­ti Liget Söröző csaposa. És tényleg: sokszor nem koszlott kínai torna­cipő, hanem Nike, Adidas, Asics van a lábán azoknak a lépcsőn fet­rengő vagy ájuldozó drogosoknak, akiket vagy Reni, vagy a közelben működő pékség alkalmazottja fo­tózott le. Sőt azokon is, akiket a saját szememmel láttam a magára hagyott, külvárosi pályaudvaron.

De láttam olyat is, hogy a peron melletti padnál egy vasalt pantal­lós, kék inges, bőrcipős fiatalem­ber szájából folyt a nyál, a repe­dezett, elgazosodott bitumenen már tócsa állt. Láttam kifejezetten szálkásra gyúrt felkarú srácokat is fényes nappal összezuhanni az utasok között.

Vagyis a nyomordrognak neve­zett herbát, illetve varázsdohány már nem csak a vidéki szegregátu­mokban vagy a fővárosi gettókban tengődők és a hajléktalanok között hódít, hanem felsőbb társadalmi osztályokba is eljutott. Képviselői többnyire vonattal érkeznek Ceg­léd, Lajosmizse és Monor felől, és már mennek is a 95-ös busz meg­állójába. Kőbánya alsó vasútállo­mástól csak hármat kell menni a Hős utcáig.

– Sokan inkább nem szállnak le itt, pedig innen lenne közel a munkahelyük. Inkább felkelnek korábban, és kerülnek – mondja a pékség alkalmazottja.

Félnek tőlük? De hát maguk­ról sem tudnak, olyanok, mintha el lennének ájulva – vetem közbe. Példa is akad, mert néhány mé­terre a hátam mögött épp mozdu­latlanul kábul egy félmeztelen fiú.

Hiába van mellette kilöttyentve a műanyag flakonos kocsis bor, hiá­ba árad a friss ürülék szaga a pe­ronkorlát mellől, a varázsdohány illata mindent elnyom a fiú kör­nyékén. Nem tudom mihez hason­lítani, talán ilyen lehet, ha leég egy vegyszerraktár.

– Na igen, amikor bekábulnak, akkor ilyenek, de ha nincs meg nekik a szerrevaló, akkor nagyon agresszívak. Fenyegetik a nőket és az időseket, még egymást is kira­bolják.

– Miért fotóztad le őket? – kér­dem immár újra Renitől.

– Mert a közteresek meg a rendőrök sokszor nem hisznek Kihívom őket, hogy itt fe­nyegetőzik egy Hős utcai zombi, de mire kiérnek, eltelik húsz perc. Ez pont elég idő ahhoz, hogy kitisz­tuljanak éS elsétáljanak, mintha mi sem történt volna.

– Élőláncot kellene alkotnia itt a helyieknek, vagy valami olyasmit csinálnunk, mint amikor fákhoz láncolják magukat az emberek -mondja feldúltan.

– Hol húzódna az élőlánc?

– Az állomás előtt, és nem en­gednénk be olyanokat, aki közülük való. Ha már nincs biztonsági őr, akinek már a látványától is elpu­colnának. Mert a MÁV biztonsági őrei nem csinálnak semmit. Egész nap a jegypénztárban ülnek.

Valami hasonló fogalmazó­dott meg a Liget Sörözőben azon a fórumon, amelynek fő szónoka Kovács Róbert volt, a szeptember 30-án esedékes kőbányai időközi választás momentumos, de a bal­oldali pártok által is támogatott jelöltje. A varázsdohány egyébként nemcsak arra képes, hogy fia­tal srácokat üssön ki, hanem arra is, hogy egyetértésbe kovácsoljon DK-s nénit és „Harcos” pólós, tetovált férfiakat. Ennek az össz­hangnak lett a Facebook-csoport, azaz egy riadólánc az eredménye, amelyen a kőbányai lakosok, ha lakókörnyezetükben drogost ész­lelnek, egyszerre többen értesítik a rendőrt vagy a mentőt. Hasonló a hangulat itt is, mint pár héttel ezelőtt a zuglói Pillangó parkban, ahol ugyancsak a Hős utcai va­rázsdohányosok ellen tüntetett és vonult lel fáklyával több tucat helyi a Betyársereg, a Magyar Önvédel­mi Mozgalom és az Identitesz ve­zetésével

A XIV. kerületi paneltelep­re pontosan ugyanúgy jutottak el a kábítószeresek, mint Kőbánya belsejébe: az amúgy „első ajtós” 95-ös busszal. Egy névte­lenséget kérő pongráctelepi lakos elmeséli, hogy milyen a sofőrök hozzáállása „ezekhez” – ő ugyanis már zombiknak sem nagyon neve­zi őket.

– Van, aki felengedi őket. Gon­dolom, azok, akik nem akarják, hogy szétrúgják a buszukat, mert ilyesmire is volt példa. Aztán van­nak, akik egyszerűen továbbhajtanak, és nem érdekli őket, hogy más is áll a megállóban. És vannak a fifikások. Ők egy kicsit előrébb gurulnak, és aki tud, az odaszalad és felszáll. Aki meg a Hős utcába menne, az már nem tud futni – mondja keserűen nevetve.

Míg a telep sarkán, a 95-ös megállójától háromlépésre állunk tíz perc különbséggel jön oda hoz­zánk egy nagydarab fiú és egy fia­tal lány.

– Hallod, tudnál adni három­száz forintot? Egész nap nem et­tem_; párizsire kellene – mondja a srác. Kap tőlem négyszázat, erre olyan gyorsan indul meg a • Hős utca felé tartó busz megállójába, hogy arra sincs időm, hogy szóljak neki: ha megfordul, a hála mögött talál egy hentest. A lány méreget minket, aztán egy kis darab papírt kér. Nem mondja el, mire.

A pongráciak már közel négy­száz aláírást gyűjtöttek össze, és elküldték Tarlós István főpolgár­mesternek. Nyílt levelet is mellé­keltek, amelyben többek között azt írják, hogy panaszaikkal elakadnak a X. kerületi városházán, és meg­oldásért könyörögnek, mert nem merik kiengedni gyermekeiket az utcára. Talán a legérdekesebb a le­velükben az a megállapítás, hogy szerintük minek tulajdonítható ez az áldatlan állapot: „amióta a Hős utcában állandó rendőri intézkedés van, azóta a közbiztonság folya­matosan romlik”.

– Olyan ez, mint egy hangya­boly. Amíg nem rúgunk bele, addig a hangyák bent maradnak. De ha csak kicsit megpiszkáljuk, akkor aztán mennek a hangyák minden­felé – szól a hasonlat.

Beszéltem az egyik szerhaszná­lóval, aki mindennapos vendég a Hős utcában, nevezzük Dávidnak. Ő vázolta, miképp lehet megúszni a hatósági igazolást.

– Van, aki egyszerűen bent el­szívja, és kijön elbódulva. Én vi­szont kihozom, mert nem szeretek szétesni nyilvános helyen.

– Hogy hozod ki?

– Beteszem a golyóim alá, a lá­baim közé, és úgy.

Aztán – ezt már magam láttam – ott szívják el és fújják egymás arcába a füstöt a 95-ös megállójában. A hátuk mögött ott áll a rend­őr, mindössze huszonöt lépésre – leléptem, megszámoltam.. Kicsit odébb a vasúti töltésre kitapo­sott ösvények vezetnek, mellettük pakettek és fóliadarahok, valamint az ingyenesen osztott bulvárlap csíkra tépett darabjai. A „kis pa­pír”.

Sokan azon versenyeznek, hogy mennyire korán tudják összeszedni a pénzt az első adag­jukra. Egyébként most emeltek az áron: 400 forint volt eddig az adag, most felment 500-ra. És sokan este is mennek, sötétedés után, na ez az, amit soha nem csinálnék. Egy zsák aranyért se.

– Miért nem?

– Egyrészt félnék, olyan sötét Másrészt ilyenkor mindig a földre világítanak a dílerek, nem a zacskóra, vagy a fóliába, úgyhogy ilyenkor fals dohányt adnak, ami neon ér semmit. Van, aki reklamál is, de azt elhajtják.

Van még valami, amit Dávid soha nem szokott tenni, és ami­vel ugyancsak szinte egyedül van: sosem szívja tisztán a varázsdo­hányt. Ekkor derül csak ki, hogy hiába feszíti szét körmeit a piszok, hiába olyanok a vörös vérerek a szemében, mint a pókháló, még mindig van értelem és tisztaság a tekintetében. Dávid ugyanakkor arra nem tudja a választ, mi lehet az oka annak, hogy egybehangzó vélemények szerint egyik napról a másikra megváltozott a beállt va­rázsdohányosok mozgása.

– Régen menet közben is összecsuklottak – magyarázza Reni, és mutatja is közben -, mintha lehajoltak volna megkötni a cipő­fűzőjüket, csak közben elaludtak. Most egyszerűen összezuhannak a lépcsőn. És ami változott még: korábban nem voltak fenyegetőek és agresszívak Vagy vizet kértek, vagy negyven forintot. Most vi­szont őrjöngenek és nem félnek semmitől, a rendőrtől sem – való­ban nem.

A 95-ös busszal hagyom el Kő­bányát. A buszon mögöttem sodor­ják egy jó harminc centis cigarettá­ba a biofüvet, a töltésen csapatokba verődött fiatalokat látok, tekinte­tüket a földre szegezik, keresnek valamit. A Hős utcánál egy kócos alak száll fel, a Stadionoknál száll le, és már a lépcsőn elalszik. Arra sem ébred fel, ahogy az egyik zöld­séges egy koldulót próbál elkerget­ni. Így a készenlétisek rázzák fel az igazoltatáshoz. Nem láttam, mi­lyen cipője volt, de egy biztos: egy szem por sem volt rajta.

A serkentő kréta

Megjelent egy új, krétaként emlegetett szer a dizájnerdrogok piacán, ami az elmúlt években elterjedt szintetikus kannabinoidok hatásával ellentétben inkább serkentőként hat – mondta a Magyar Hangnak Szemelyácz János addiktológus-pszichoterapeuta. Ez válthatja ki a szer­használókból az agresszív viselkedést. Ám a szakértő hozzátette: mi­vel mindig többféle anyagot kevernek össze, kiszámíthatatlan, miként fog viselkedni tőle a szerhasználó. Kiemelte ugyanakkor, hogy ezt a szert újabban intravénásan is használják, ami növeli a Hepatitis C ter­jedésének kockázatát. Szemelyácz szerint nagyon nehéz megbecsül­ni a fogyasztók számát, hiszen a Hős utcába – többek között a média „reklámja” révén is – sok helyről járnak szerért, olyanok is például, akiknek „nincs internetük a rendeléshez”. A szakember elmondta kér­désünkre azt is, hogy nagyon nehéz dolguk van az anyagok hosszú távú hatásának elemzésével, mert a rendőrségi lefoglalásokkal kapcsola­tos adatokhoz sokszor nem jutnak hozzá, valamint problémát jelent a gyorsaság is. „Néhány hónappal a piacra kerülése után akár el is tűn­het egy-egy anyag, így pedig félő, hogy nem fogunk megfelelő tudással rendelkezni róluk, amikor gyorsan szükségünk lesz rá, mondjuk, egy esetleges tömeges rosszullét esetén” – jegyezte meg.