Múlt szombaton és tegnap is volt egy-egy lakossági fórum az utcai drogos helyzettel elégedetlen kőbányai lakosok szervezésében, mindkét alkalommal érdekes és tanulságos dolgokat jegyezhettünk fel.

Augusztus 11-én egy Liget téri vendéglátóhelyen gyűlt össze 15-20 környékbeli lakos, akiknek először a nagyon határozott fellépésű vendéglátós beszélt arról, hogy a Kőbánya-alsó vasúti megálló egy olyan drogelosztó, ahol gyakorlatilag bárki mobillal lefotózhatja a dílereket „munka” közben, míg a zombiként őgyelgő, vagy magukba roskadtan ülő-fekvő drogosok vidéken laknak, vasúttal jönnek fel ide az anyagért. Bár a Hős utcában „gyártott”, acetonnal vagy éppen csavarlazítóval átitatott dohányból álló „herbál” adagja olcsó, 400-600 Ft, a munkanélküli drogosoknak sokszor erre se telik, ezért a járókelőket lejmolják, a vendéglátóhelybe is betérnek, és egy idő után agresszívan követelőznek is. A rendőrségnek hiába írt, küldött fotókat, nem történik semmi hónapok óta. A vendéglátó vezetője példamutató segítőkészséggel az utóbbi napokban komolyan elbeszélgetett néhány, a vasúti megállónál „törzsvendég” drogossal, és párat közülük (miután kimosakodva, civilizáltan jöttek el újra) sikeresen beajánlott munkaerőnek egy építkezésre – remélhetőleg ez nekik egy esély lehet egy normális élet (újra)kezdésére.

Ezen a fórumon a Kőbánya Blues nevű Facebook közösségi oldal szerkesztője már az okokról és miértekről beszélt. A 2017. augusztusi tömeges drogos rosszullét óta a Hős utcai gettóval egyébként közvetlenül határos Készenléti Rendőrség emberei rendszeresen őrt állnak, igazoltatnak és motoznak a Hős utcában, de ezzel még a helybeni kábítószer gyártást sem szüntették meg, sőt, csak szétterítették az addig jobbára a Hős utcába koncentrálódó droghelyzetet. Főleg idén tavasztól feltűnő, hogy a Hős utcai állandósult rendőri jelenlét körül széles körben, az 1-es villamos Hős utcai megállójától déli irányban a Salgótarjáni utcán át Kőbánya városközpontjáig terjed a folyamatos drogkereskedelem és fogyasztás, aminek következtében Pongráctelepen is rendszeressé vált a zombiszerűen viselkedő drogosok jelenléte. Északi irányban pedig már Zuglóban is megjelentek, a Pillangó utcai parkot valósággal elfoglalták a Hős utcai drogosok.

A helyzet leírásán kívül egy figyelemre méltó javaslatot is felvetettek ezen a fórumon, hogy a tétlenkedő hatóságok miatt magukat frusztráltnak érző lakosok mit és hogyan tehetnének a helyzet javításáért. A javaslat lényege egy riadóláncszerűen működő csoport, mely remélhetőleg a passzív jelenlétével és sűrű hatósági bejelentésekkel érhetne el érdemi hatást. Konkrétan, ha 10-20 férfi valamilyen módon, pl. Facebook csoporton keresztül gyorsan tudja értesíteni egymást, amikor a közvetlen lakókörnyezetükben mászkáló drogosok tűnnek fel, akkor a csoport tagjai közül egyszerre legalább hárman-öten összegyűlve és az utcán a drogos elé állva felszólítják őt a lakóterületről távozásra. A létszám függvényében akár már ez a hangsúlyozottan passzív fellépés is hatásos lehet. Fontos a kizárólag szóbeli, higgadt, de határozott kommunikáció, és kerülendő bármilyen közvetlen érintkezés, nem lehet cél a fizikai kényszerítés, az önbíráskodás. Ha a távozásra felszólított drogos mégsem akar (vagy pillanatnyi állapotában nem is tud) odébbállni, akkor pedig a lakossági csoport tagjai egyenként körbetelefonálják a rendőrséget, közterület-felügyeletet, fekvő drogosoknál a mentőket is stb., abban bízva, hogy – a jelenlegi kőbányai helyzetben – akár ha naponta többször is kihívják a hatóságokat, egy idő után az állandósuló lakossági nyomás miatt a hatóságok kénytelenek lesznek érdemi lépéseket tenni a drogos helyzet megoldására. Egy ilyen “segélycsoport” már alakult a Facebookon Élhető Kőbányai Közterekért Segélycsoport néven, lehet csatlakozni hozzá, vagy akár Pongráctelepre szűkített tevékenységi területű további csoportot is létre lehet hozni.

Augusztus 18-án a drogosok által az utóbbi időben ugyancsak ellepett Csajkovszkij-parkban gyűlt össze mintegy 20-30 elégedetlen kőbányai lakos a szélesebb környékről is. Ez alkalommal újabb szempontokról beszéltek a megjelentek.

A Menhely Alapítvány egy dolgozója az utcai helyzet szociális oldalára világított rá: miközben lakosként őt magát is zavarja a drogosok és hajléktalanok utcai jelenléte, szociális szakemberként valahol meg is érti őket, hogy ezek az emberek az utcát választják a szociális ellátó intézmények helyett. Mert a kevés szálláshelyen taszítóak a jelenlegi állapotok (ágyi poloska), sokan kilakoltatott szegények, munka és így jövedelem nélkül, és a szociális szervezetek nem igazán foglakoznak az utcára kerülés megelőzésével. Aki hajléktalanná válik, annak szinte egyáltalán nincs kiút (visszatérés), 10-20 évig is az utcán élhet, ami teljes fizikai és mentális lepusztulást okoz az emberben (van, aki depressziós, van, aki agresszív lesz ebben az állapotban).

Egy kőbányai civil szervezet tagja szerint egyébként a X. kerületi szociális intézmények szakmailag jól felkészültek az utcai szociális problémák kezelésére (hajléktalan ellátás, „alacsony küszöbű szolgáltatások”), ám erős forráshiánnyal küszködve és együttműködés nélkül ők sem tudnak érdemben foglalkozni a kőbányai helyzettel. A forráshiány pedig a kerületi önkormányzat struccpolitikájának eredménye, hiába van például kőbányai kábítószerügyi egyeztető fórum (kef), azon a az állam-önkormányzat-civil szféra közötti egyeztetéseknek annyira nincs tétje, hogy az utóbbi időben a Hős utca szóba sem kerül, mintha nem is létezne. Miközben riportok említik, hogy már borsodi, tiszántúli falvakban is ismerik a Hős utcát, mint az ország legnagyobb drogelosztó központját – a rendőrség szomszédságában…

Egy kőbányai (ellenzéki) képviselő neki címzett kérdésre elmondta, hogy korábban sikertelenül tett javaslatot a kerületi költségvetésben forrást biztosítani a drogos helyzettel való foglalkozásra, nemrég pedig az egyik kőbányai országgyűlési képviselő vállalta, hogy várhatóan szeptemberben megpróbálja napirendre tűzni a Hős utcai problémahalmazt.

Ezen a lakossági összejövetelen megszólalt egy villamosvezető is, aki elmondta, hogy a 3-as villamost vezetve a Bihari utcai megállóban mindig ugyanazt a dílert látja, aki teljesen nyíltan, „hasitasiből” árulja a drogot a megállóban. Sőt, egy Hős utcában lakó idős hölgy is megszólalt, elmondva, hogy tudomása szerint a Hős utcai gettóban mintegy 20-25 (!) család (!!) foglalkozik a kábítószer gyártással, és a folyamatos rendőri jelenlét (!) miatt a gettóban lakó drogfogyasztók már ki sem mozdulnak a lakásból. Vagyis a Hős utca széles környékét ellepő drogosok ezek szerint nem is a gettóból rajzottak ki, hanem az anyagért ide csődülnek máshonnan…

A közös beszélgetésből jobbára a résztvevő kőbányai emberek frusztráltsága hallatszott ki, sokan nemigen látnak megoldást és kiutat a jelenlegi helyzetből, addig, amíg azt látják, hogy az önkormányzat, az állam, a rendőrség és más hatóságok mintha nem is akarnának foglalkozni a Hős utca és széles környékének drogos helyzetével. A két lakossági fórumon elhangzottakból azért kirajzolódott, hogy ez mennyire összetett probléma, ami nem csak rendőrségi kérdés, hanem szociális-társadalmi-mentálhigiénés problémahalmaz is. A megoldás irányába tehető elmozdulásként a Kőbánya Blues az első fórumon a helyi lakosok passzív fellépését javasolta, a második fórumon pedig a drogos helyzet minél szélesebb körű nyilvánosság elé tárását javasolta, amennyire persze ezt egyszerű kőbányai lakosok megtehetik: Facebook kommentek, hatóságok, önkormányzati választott képviselők személyes és írásban való megkeresése által.

Végül tegnap az egyik kőbányai lakos felhívta a figyelmet egy 15 perces TED előadásra (mi az a TED?). Ebben három évvel ezelőtti előadásban Johann Hari brit újságíró érdekes megfigyelésekről beszélt a kábítószer-függőséggel kapcsolatban. Előbb állatkísérletek, majd emberi kísérletek során is azt az (annyira azért nem meglepő) megfigyelést szűrték le tudósok, hogy a függőség mintha nem elsősorban biológiai, hanem annál inkább lelki alapú. Aki teljesen kilátástalannak látja az életét, annak nincs más öröme a drogon kívül, és ezen az állapotán, élethelyzetén a drogozás kriminalizálása semmit sem javít. Ha viszont értelmet, célt tudunk adni a drogosok életének, sokkal könnyebben „lejönnek a szerről”, mintha üldözzük, elzárjuk, kényszer-gyógykezeltetjük őket. A negyedórás videó itt nézhető meg, angolul, de a videó alatt a Transcript gombnál ki lehet választani a magyar nyelvű leírást is. A 2015. júliusi előadásában Johann Hari pozitív példaként hozza fel Portugáliát, ahol 2001-ben dekriminalizáltak mindenféle drogfogyasztást (de nem a gyártást és terjesztést), és a 15 éves statisztikák szerint azóta nem hogy nőtt volna, inkább csökkent a kábítószer függők száma Portugáliában.

Ezt a pozitívnak tűnő példát azért árnyaltabban mutatja a 444.hu szintén 2015-ös cikke, mely egy 2014-es kutatásról ír, miszerint mire Portugáliában bevezették a 2001-es reformokat, a rendőrség már rég békén hagyta a mezei fogyasztókat, évente egy tucatnyi embernek lett fogyasztásból problémája a bíróság előtt, és évente összesen 20-30 ember ült börtönben fogyasztás miatt. Azaz a törvény nem csinált mást, csak alkalmazkodott a létező rendszerhez. Ráadásul nálunk a drogfogyasztás esetleges legalizálása mellett továbbra is az utcán csoszognának zombiszerűen az acetonos dohánytól kábult fiatalok, ezért ez önmagában messze nem megoldás, hanem arra is kellene erőforrásokat biztosítani, hogy az ön- és közveszélyes drogosok hogyan találjanak kiutat a függőségből (egyáltalán, akarják ezt). Viszont a fogyasztók nem üldözésével, az alkohol- és dohánytermeléshez hasonlóan legalizálható marihuána termelés és forgalmazás engedélyezésével, sőt megadóztatásával megtakarítható állami pénzt a tényleges kábítószerfüggők rehabilitációjára lehetne fordítani.