2018. nyara elkeserítő volt Pongráctelep, illetve tágabban Laposdűlő városrész lakosainak: az 1-es villamos Hős utcai megállójától Pongráctelepen át a Mázsa térig lézengtek, üldögéltek, hevertek a drogosok, és szinte a rendőrök szeme láttára ment a “biznisz”. Ezt a helyzetet a rendőrség fellépése okozta, majd szüntette is meg.
Korábban a Hős utcai gettóba jártak a kábulni vágyók, ahol közvetlenül a gyártóktól szerezhették be a “herbál” néven emlegetett, sokszor legális összetevőkből álló drogot. Ám a házi kotyvasztás időnként nem kívánt mellékhatásokat eredményezhet – ez történt 2017. augusztusban, amikor ugyanattól az anyagtól egyszerre 18 ember került kórházba. Ebből akkora botrány kerekedett, hogy a rendőrség azóta folyamatosan posztol a Hős utcai gettó bejáratánál, és néha elkapnak egy-egy dílert a tömbben. De ez láthatóan nem hatott a gettón belüli bizniszre (a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ, TEK tőszomszédságában), csak a “fogyasztók” hőköltek vissza, és 2018. tavaszától látványosan szétrajzottak a Hős utca tágabb környékén, ami miatt egyre több pongráctelepi lakos is már félt az utcán közlekedni, volt, aki ezen állapotok miatt költözött el.
Az egyre nehezebben elviselhető helyzet miatt egyre több környékbeli lakos fejezte ki tiltakozását, tavaly nyáron aláírásgyűjtés is indult a főpolgármesternek címezve; valamint az országos média is sokat írt, vetített a Hős utcai és környékbeli állapotokról. Végül 2018 szeptemberében a kőbányai polgármester előterjesztésére a kerületi rendőrkapitány bő egy hétig “fokozott ellenőrzést” rendelt el, aminek aztán valahogy meg lett a hatása: októberre látványosan eltűntek az utcai drogosok Pongráctelepről és szélesebb környékéről, és idén sem láthatóak.
De sajnos a drogosok valójában csak odébb költöztek, Laposdűlőről részben a zuglói Pillangó-parkba, de főleg a Bihari utcába és a tovább a 3-as villamos mentén a IX. kerületi József Attila lakótelepre. Vagyis a békés, józan életű polgárokat zavaró, riasztó utcai drogválságot igazából nem sikerült megszüntetni, csak eltolni a környékünkről. A 444.hu tegnap publikált, 7 perces videóriportja szemléletesen mutatja be a mostani helyzetet az Ecseri úti metrómegállónál, megszólaltatva sok helyi lakost, akik most ugyanúgy vannak elkeseredve, mint ahogyan tavaly ilyenkor mi éreztük magunkat Pongráctelepen.
Forrás: 444.hu