Vadai Ágnes országgyűlési képviselő (DK) tudakozódására előbb Csepreghy Nándor államtitkár azt válaszolta, hogy a kormány 2019 óta 117 kiemelt állami beruházást támogatott. Most azonban a “háborús helyzetre” tekintettel, minden beruházást áttekintenek, felülvizsgálnak és a költségvetés teherbírásának függvényében valósítanak meg.
Majd az ellenzéki képviselő újabb érdeklődésére Lázár János építési és beruházási miniszter az írta, a beruházások felülvizsgálatával kapcsolatos munka jelenleg is zajlik. A polgármesterekkel, országgyűlési képviselőkkel és az érintettekkel való egyeztetés folyamatos. Válasza mellékleteként Lázár János felsorolta a kiemeltté nyilvánított beruházásokat (zárójelben a helyszínekkel).
Van néhány talányos, nem pontosított beruházás, de a címek alapján így is kimásoltuk az alábbi állami beruházásokat, melyek Pongráctelep (szélesebb) környékén már zajlanak, vagy tervezés-előkészítés alatt vannak, de most ezeket (is) jegelhetik a fokozódó költségvetési válság miatt. Az eredeti szöveget saját megjegyzéseinkkel egészítettük ki, belinkelve saját, korábbi cikkeinket az adott témában.
24. Az MTK létesítményfejlesztési programja keretében megvalósuló sportlétesítmények és környezetük fejlesztésére irányuló beruházás (Budapest VIII. kerület) – Ez a volt Józsefvárosi pályaudvar területén már tavaly óta zajló építkezés, így feltételezhetően most már végig viszik. (Az építkezés során kitermelt földet vasúti kocsikon éppen Pongráctelep mellé, a Csilla – Horog utcai vasúti delta területére hordták tavasszal.)
32. Kőbányai multifunkcionális csarnok és uszoda megvalósítására irányuló beruházás (Budapest) – Ez a Mázsa térre tervezett beruházás, amit a kőbányai önkormányzat teljesen előkészített, már csak az építkezés volna hátra.
49. Telephely bővítésre és fejlesztésre irányuló beruházás (Budapest X. kerület) – Ez akár a TEK laktanya további bővítése is lehet a lassan tényleg elbontásra kerülő Hős utcai gettó irányában.
64. Emelt szintű könnyűzenei képzési központ beruházás (Budapest) – Ez valószínűleg a tavaly elhunyt Póka Egon által alapított Kőbányai Zenei Stúdió, amit jelenlegi, szűkös helyéről egy 2020-as kormányhatározat szerint a volt Északi Járműjavító oktatási épületébe terveznek költöztetni, jelentős fejlesztésekkel, bővebb helyen.
67. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum építése és a Törekvés Művelődési Központ épülete felújítása (Budapest) – Ez is Pongráctelep tőszomszédságában, a volt Északi Járműjavító területén, a Dízelcsarnokba és környékére tervezett, nagyszabású állami beruházás.
Forrás: 24.hu