
Lélegezz fel Budapest! címmel a levegőminőség javításának lehetséges módjairól szervez közösségi gyűlést a fővárosi önkormányzat.
A hivatal közleménye szerint az ügyben Karácsony Gergely főpolgármester tízezer véletlenszerűen kiválasztott budapestinek írt levelet. Közülük kerülnek ki az életkort, a nemet, az iskolai végzettséget és a lakóhelyet tekintve is reprezentatív ötven tagú csoport tagjai, akik javaslatokat tesznek arra, hogy miként csökkentenék a főváros – elsősorban a közlekedésből eredő – levegőszennyezettségét.
Hozzátették: a jelentkezők kiválasztásánál fontos szempont az is, hogy közösségi közlekedéssel, autóval, biciklivel és gyalogosan közlekedők is legyenek a csoportban.
A főpolgármesteri hivatal közölte: a közösségi gyűlésen önkéntesen résztvevők szakértői előadásokat hallgatnak meg, részletesen megvitatják azokat és javaslatokat dolgoznak ki arra, ők miként javítanák Budapest levegőjét. A gyűlés ajánlásait megkapja a főpolgármester és az illetékes szakmai vezetők, a közgyűlésen a szervezők megtartják beszámolóikat, az ajánlásokat pedig nyilvánossá teszi a budapestiek számára a főváros.
A fővárosi önkormányzat a közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat felhasználja, megvizsgálja a forgalmi beavatkozások lehetséges hatásait, és intézkedéseket vezet be a károsanyag-kibocsátás csökkentésére.
A gyűlést a Városházán két részletben rendezik meg szeptemberben. A tanácskozást a SocialFokus – Közösségi Vállalkozásért Alapítvány részvételével és koordinációjával bonyolítják le.
Ha esetleg egy pongráctelepi lakos is részt venne a közösségi gyűlésen, szívesen közölnénk utána a személyes (élmény)beszámolóját.
Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu