Játszótér – ilyen volt, ilyen lett…

“Őslakos” pongráctelepiek elmondása szerint az iskola előtti és a régi 7. és 17. épületek közötti nagy teresedésben sokáig csak egy mélyedés volt, középen a később áthelyezett Munka c. szoborral (a lábhoz állított csákánnyal pózoló férfialak), télen a kis lejtőn csúszkáltak a kisebbek, illetve fellocsolással alkalmi jégpályát is kialakítottak a hidegebb teleken. Ezekből az időkből sajnos …

Continue reading ‘Játszótér – ilyen volt, ilyen lett…’ »

Már szerelik a térfigyelő kamerákat

A héten szerelik fel az összesen 12 darab térfigyelő kamerát a Pongráctelepen, elsősorban az utcakereszteződésekben, de a lakótelep belsejében is. A beüzemelésük december folyamán várható, és érdemes tudni, hogy a kibővített létszámú kőbányai közterület-felügyelet immár heti hét napos munkarendben járőrözik, illetve szükség esetén kivonul a helyszínre a kamerás megfigyelés alapján.

Mikorra érnek véget a közterületi munkák? Megkérdeztük a Kis-Pongrác projektet.

Érdeklődésünkre Tóth György műszaki menedzser arról tájékoztatott, hogy jelen állás szerint november végére elkészülnek a közvilágítással és a térfigyelő kamerarendszer kiépítésével, de a beüzemelés lehet, hogy december elejére átcsúszik.A kábelfektetés miatt ásott árkok helyén újra lesz növényültetés, ha a november végi időjárás már nem engedi, akkor tavasszal. Viszont november második hetében elkezdik ültetni a tervezett …

Continue reading ‘Mikorra érnek véget a közterületi munkák? Megkérdeztük a Kis-Pongrác projektet.’ »

Pongrác lakótelep kérdőív

Már szakdolgozati téma is a Kis-Pongrác projekt, egy egyetemi hallgató kérését közvetítjük az alábbiakban. A leendő szakdolgozat kutatási eredményeiről be fogunk számolni.Tisztelt Hölgyem / Uram!Gregor Dániel vagyok, az ELTE TTK Bsc terület- és településfejlesztő szakos hallgatója. Szakdolgozatomat a Pongrác lakótelep rehabilitációjáról írom. Az alábbi kérdőívemben a fejlesztésekkel kapcsolatban szeretnék feltenni pár kérdést. Kérem, töltse ki …

Continue reading ‘Pongrác lakótelep kérdőív’ »

CIKK és Havasi Gyopár zárórendezvények 2013. november 15-én

2013. november 15-én a Pongrác közösségi házban tartották projektzáró rendezvényeiket a CIKK egyesület (“Miénk itt a tér!”) és a Havasi Gyopár Alapítvány. Fényképek a Kis-Pongrác lakótelep Facebook-oldalán láthatóak az alábbi albumokban.CIKK Egyesület projektzáró rendezvényeHavasi Gyopár Alapítvány projektzáró rendezvénye

Elkezdődött a parkolók kialakítása

Mint már mindenki észrevehette, a Kis-Pongrác projekt soron következő fázisában megkezdődtek a Salgótarjáni utcában (a 37-es villamos töltésének oldalában) és a Gyöngyike utcában kialakítandó parkolóhelyek földmunkálatai. Ezenkívül a Pongrác Közösségi Ház bejáratánál, az útkereszteződésben forgalomcsillapító szigetek kialakítása céljából bontották fel az úttestet. Az út-, parkoló- és forgalomtechnikai munkálatok befejezésének határideje 2013 december 15-e.Megjegyzés: Feltehetően hamarabb végeznek a munkálatokkal. Ugyanakkor …

Continue reading ‘Elkezdődött a parkolók kialakítása’ »

Folytatódik a Nagyi-Net!

A Pataky István Szakközépiskolában újra van Nagyi-Net oktatás. Képzett szaktanári felügyelettel van lehetőség internetezni. Segítenek elsajátítani a hatékony keresések és ügyintézések praktikáit. A részvétel ingyenes és előképzettséget nem igényel.Három csoport indul különböző napokon:HÉTFŐ 14:45-16:15 – szeptember 16., 23., 30., október 07., 14., 21., november 04. (7 alkalom)KEDD 14:45-16:15 – szeptember 17., 24., október 08., 15., 22., …

Continue reading ‘Folytatódik a Nagyi-Net!’ »