Aranymise a Pongrácz úti Feltámadt Krisztus templomban

Ma, 2014. június 29-én vasárnap tartotta meg aranymiséjét a Pongrác úti Feltámadt Krisztus templomban Mádai István, a templom igazgatója. Az 1920-as években a Pongrác út 17. sz. alatt eredetileg erdélyi menekülteknek épített lakótelep kicsiny temploma dugig megtelt helybeli (mindkét pongráctelepi) és innen elszármazott hívekkel, fiatalok és kortársak köszöntötték fel az egyházi hivatásának 50. évfordulóját ünneplő …

Continue reading ‘Aranymise a Pongrácz úti Feltámadt Krisztus templomban’ »

Horgász Pongrác a Halmajálison

Már évek óta hagyományos kőbányai program május elsején a Halmajális, halászléfőző versennyel, virtusvetélkedővel, színpadi műsorokkal, vurstlival. Idén két pongráctelepi csapat is indult a főzőversenyen a kétfős Pongi, valamint a Horgász Pongrác népes csapata, a Pongrác Közösségi Klub és a Pongrác Közösségi Ház tagjaiból verbuválódva. A versenyhez kapott tűzifával és két kiló hallal és természetesen a …

Continue reading ‘Horgász Pongrác a Halmajálison’ »

Tegyük zöldebbé erkélyünket, lépcsőházunkat!

A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara városzöldítő pályázatot hirdetett balkonok, erkélyek, homlokzatok, párkányok, folyosók, gangok „zöldítésére”.A pályázat célja felhívni a figyelmet arra, hogy bármilyen felületet ki lehet használni a kertészkedésre, emellett ötleteket, tanácsokat is szeretnének adni, hogyan tudunk kert híján is kertészkedni, környezetünket zöldebbé tenni, kiélvezni a kert örömét.„Budapesten a legtöbb balkon kihasználatlan, csupaszok a …

Continue reading ‘Tegyük zöldebbé erkélyünket, lépcsőházunkat!’ »

Pongráctelepi gyerekek segítettek a kisborjú születésénél

2014. március 14-16. között közösségileg aktív pongráctelepi lakosok kis csoportja a Közösségfejlesztők Egyesülete (KÖFE) által szervezett képzésen vett részt Kunbábonyban, a Civil Kollégiumban. A szabadprogram részeként megejtett tanyalátogatás nem várt meglepetésbe torkollott: a fővárosi látogatók vették észre a szabadban legelésző gulya egyik tehenének furcsaságát: mintha magzatburok lógott volna ki a tehén hátsó feléből, és talán …

Continue reading ‘Pongráctelepi gyerekek segítettek a kisborjú születésénél’ »

Farsang a Pongrác Közösségi Házban

A tavaly decemberi jól sikerült Mikulás-nap után 2014. február 15-re farsangi mulatságot szervezett a Pongrác Közösségi Klub. A “ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek” mottó szellemében mindenki hozott valami harapni- és innivalót: az alap zsíros kenyér, lilahagymával és pirospaprikával mellett házisütemények, üdítők és borok alkottak látványos terítéket a Pongrác Közösségi Házban, a díszek egy részét …

Continue reading ‘Farsang a Pongrác Közösségi Házban’ »

Mikulást búcsúztató családi nap a Pongrác Közösségi Házban

2013. december 7-én szombaton este sikeresen lezajlott a helybeli lakosok közösségi klubja által szervezett (első) Mikulás-nap a Pongrác Közösségi Házban. Kicsit izgultak a szervezők, hogy nem lehet majd elférni a viszonylag kicsi házban (ezért kellett meghívókkal korlátozni a létszámot), de végül pont elegen voltunk. Gál Judit képviselő asszony és Bánó Soma, a közösségi klub és …

Continue reading ‘Mikulást búcsúztató családi nap a Pongrác Közösségi Házban’ »

CIKK és Havasi Gyopár zárórendezvények 2013. november 15-én

2013. november 15-én a Pongrác közösségi házban tartották projektzáró rendezvényeiket a CIKK egyesület (“Miénk itt a tér!”) és a Havasi Gyopár Alapítvány. Fényképek a Kis-Pongrác lakótelep Facebook-oldalán láthatóak az alábbi albumokban.CIKK Egyesület projektzáró rendezvényeHavasi Gyopár Alapítvány projektzáró rendezvénye

Szomszédolás – családias tanulmányút Göncön

A „Közösségfejlesztést és a helyi identitás erősödését segítő” nyertes program, az ún. „Szomszédolás” elnevezésű mini-projekt keretében, a Pongráctelep lakóinak egy térítésmentes családias tanulmányutat szerveztünk. A 2013. augusztus 17-20-ig tartó tanulmányút helyszínéül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Göncöt és a környező településeket választottuk, mely falvakban hosszú évekre visszanyúló, sikeres közösségfejlesztői munka zajlik, amely végeredményben mintául szolgálhat a közösségi …

Continue reading ‘Szomszédolás – családias tanulmányút Göncön’ »