Illegális útzárat söpört el a népharag a Népligetben

Július 27-én posztolta ki a Kőbányai Bringás Facebook közösségi oldal, hogy váratlanul lezárták a Népliget Taraliget lakópark mögötti részén lévő Kismartoni utat, betonkordonnal és kimondottan kerékpáros behajtást tiltó táblával. A Kőbányai Bringás Egyesület azonnal bejelentést tett a Budapest Közút Zrt.-nél és a Kőbányai Önkormányzatnál, így hamar kiderült, hogy senki nem tud semmit, azaz nem hivatalos úton, hanem valakinek a magánakciója keretében került ki a kordonzár a tiltótáblákkal.

Az illegális kordon a Kismartoni úton, jobb szélen a Taraliget lakópark kerítése, bal szélen a teniszpálya kerítése.

Másnap a Kőbányai Bringás Egyesületet már fel is hívta a kerületi önkormányzat, hogy munkatársai már el is kezdték a betontömbök eltávolítását és így újra szabad az út mindenki előtt. Erről közleményt is kiadott D. Kovács Róbert Antal polgármester a Kőbánya.hu-n. Hogy ki volt az illegális betongát és tiltótáblák ismeretlen kihelyezője, azt nem tudni, de az események kapcsán a Telex ebben a cikkében felidézte az illegális kordon környezetében az elmúlt években zajlott ingatlanháború zűrös történéseit.

Forrás: Kőbányai Bringás

Szombattól két hétig csak az Élessarokig megy kifelé a 37-es villamos

Pályafelújítás miatt szombattól pótlóbusz közlekedik a 28-as, a 28A, a 37-es és 37A villamosok helyett Kőbánya alsó vasútállomás és az Új köztemető között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Több helyen is felújítják a vágányokat az Élessarok és az Új köztemető közötti szakaszon július 30. és augusztus 12. között. A felújítások ideje alatt a 28-as és 28A villamosok összevontan, rövidített útvonalon, a Blaha Lujza tér és Kőbánya alsó vasútállomás között 28-as jelzéssel közlekednek.

A 37-es és a 37A villamosok – szintén összevontan, rövidített útvonalon – a Blaha Lujza tér és az Élessarok között járnak. A Blaha Lujza tér felé az Élessaroknál, Kőbánya felső vasútállomásnál, a Halom utcánál és az Őrháznál a megszokottól eltérően, a Sörgyár irányú megállónál lehet felszállni a villamosra.

Kőbánya alsó vasútállomás és az Új köztemető között a 28-as pótlóbusszal lehet utazni. A BKK a 95-ös és a 195-ös autóbuszokat ajánlja alternatív utazási lehetőségként.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu

Készíts filmet Kőbányáról!

Ugye mindenki szereti Kőbánya régi szép épületeit? Ugye mindenki szereti a családi történeteket? A mobiltelefon is mindig kéznél van? Akkor ennek sokan fognak örülni! Azoknak, akik nemcsak nézni, hanem készíteni is szereti a filmeket, a Kőbányai Önkormányzat és a Kőrösi Kulturális Központ pályázatot ír ki Kőbányáról szóló amatőr filmek készítésére. Részletek a plakát alatt.

Ha Pongráctelepről is készül film a pályázatra, azt mi is közreadjuk.

Kik pályázhatnak?

– Kőbányán tanuló általános- és középiskolás diákok, alsó korhatár: általános iskola V. osztály.
– Kőbányán élő felnőttek: egyaránt várják aktív és nyugdíjas alkotók pályamunkáit.
– Egyéni nevezők, alkotó közösségek és is jelentkezhetnek.

A pályázat keretében feldolgozható témák:

1./ Kőbányai épületek – kőbányai történetek
A pályázónak ebben a témában egy szabadon választott műemléket, műemlék jellegű, vagy Kőbánya történetében egyedi értéket képviselő, fontos szerepet játszó épületet kell bemutatnia. Saját készítésű mozgóképpel és akár archív képanyagok felhasználásával készülhet összeállítás egy-egy építészeti emlékünk sorsáról, vagy valamely kőbányai épülethez kapcsolódó történelmi eseményről, legendáról.

2./ Kőbánya retró: dédszüleink, nagyszüleink fiatalsága
Milyen volt az élet Kőbányán a múlt század második felében? Hogyan éltek szüleink, nagyszüleink, dédszüleink? Személyes élményeket felelevenítő filmeket várunk hétköznapokról, ünnepekről, szórakozásról, melyben felhasználhatók korabeli zenék, plakátok, személyes fotók is.

A zsűri fogadja a kamerával készült filmeket is, de elsősorban telefonnal rögzített munkákat várnak. A zsűri az ötletet, a tartalmi igényességet és a személyességet értékeli majd a pályaművekben és nem azt, hogy mire képes a technika.

2-10 perc hosszúságú pályamunkákat várnak. Nem a hossz a lényeg, hanem az, hogy a történet kerek legyen.

Fontos:

A beküldött alkotások elején fel kell tüntetni a film címét, a végén a film valamennyi alkotóját.
Egy pályázó 1 témában 1 filmmel indulhat, de mindkét versenykategóriában küldhet be alkotást.
A beérkezett pályaműveket rangos zsűri bírálja el témánként és korcsoportonként, a beérkezett pályamunkák alapján lehetőség van több díjkategória felállítására és közönségdíj odaítélésére is.

A pályázatok fogadása: 2022. július 1-jétől.
Nevezési határidő: 2022. október 30. 24.00

A beérkezett pályaművekből rendezik meg az I. Kőbányai Filmszemlét.

További tájékoztatás kérhető ezen a címen: filmszemle.kobanya@korosi.org

A pályázati szabályzat itt érhető el. Hasznos tanácsok a filmkészítéshez pedig itt olvashatóak.

Forrás: Kőrösi.org

Idén is lehet pályázni Tiszta udvar, rendes ház, vagy Virágos Kőbányáért táblákért

Aki szeretne a fentihez hasonló táblát kapni az önkormányzattól, augusztus 15-ig pályázhat.

Augusztus 15-ig várja az önkormányzat a jelentkezéseket a “Tiszta udvar, rendes ház” pályázatra. A jelentkezéseket a jelentkezes@kobanya.hu címre küldhetitek el.

Pályázni három kategóriában lehet:

A következő kategóriákban nevezhet és jelölhet:
„TISZTA UDVAR, RENDES HÁZ” (magánszemélynek, lakóközösségnek)
„TISZTA, RENDEZETT KŐBÁNYÁÉRT” (intézménynek, vállalkozásnak)
„VIRÁGOS KŐBÁNYÁÉRT” (magánszemélynek, lakóközösségnek, szervezetnek, ablak és erkély elismerése)

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu és Zöld Kőbánya

Népligeti fa versenyben az Év Fája címért

Fotó: Év Fája

A népligeti “gyógyító fa” is bejutott az Év Fája verseny döntőjébe. Ha szeretnétek, hogy kerületi fa nyerjen, szavazzatok rá! Szavazni október 1-ig lehet.

Az Év Fája verseny 2010-ben indult el Magyarországon. Azóta minden évben lehet szavazni arra, melyik legyen az adott év kedvenc magyar fája. Idén 12 fa jutott a döntőbe, melyekre az interneten keresztül tudtok voksolni. 

A versennyel az Ökotárs Alapítvány célja az, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. A kihívásra bárki nevezhetett olyan egyedi fát vagy fákat egy-egy történet kíséretében, amely kifejezi, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos az őt jelölő személynek, közösségnek.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu

Kutyaürülék-gyűjtő zacskót kapnak a kőbányai kutyagazdik

A Kőbányai Önkormányzat kiemelt fontosságúnak tartja a kutyatartással kapcsolatos folyamatos szemléletformálást.

E célkitűzés keretében a Kőbányai Közterület-felügyelet munkatársai kutyaürülék-gyűjtő zacskókat, és a hozzájuk tartozó adagolót osztanak majd kampányjelleggel azoknak a gazdiknak, akiknek a hozzáállását, magatartását példaként lehet állítani valamennyi kutyatartó elé.

Reméljük, ez a kampány Pongráctelepre is eljut, hiszen itt is sok kutya él, felelős hozzáállású gazdikkal, valamint több kutyaszemetes van kihelyezve és kutyafuttató is van.

Forrás: Kőbánya.info

Patkányhelyzet a fővárosban: volt bejelentés Pongráctelepről is

2021. március 11-től kezdődően (további) két évig az RNBH Konzorcium látja el a patkányirtási feladatokat Budapesten. A Fővárosi Önkormányzat térképen látható, hogy Kőbányának mely részeiről történtek bejelentések patkányészlelésről.

A térkép célja, hogy a lakosok is nyomon tudják követni, hogy Budapest mely területeiről érkezik a legtöbb bejelentés, mely területek lehetnek gócpontok a patkányfertőzöttség szempontjából, és ezek alapján hol lehet szükség több irtási feladatra.

Az oldalon mi is tehetünk bejelentést, ha patkányt látunk akár Pongráctelepen is. És ha a maximális mértékig belenagyítunk a térképbe, bizony láthatunk (szerencsére csak) egy bejelentést lakótelepünkön is az elmúlt egy évből:

Ahol nem látunk pontokat, ott is előfordulhatnak patkányok, csak pl. helyi lakosság híján észlelni is kevésbé lehet őket.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu

Lapszemle – 2022. június

A X. kerületi önkormányzat hivatalos, havonta megjelenő lapjának, a Kőbányai Hírek júniusi száma még nem elérhető a a szokásos PDF formátumban a Kőbánya.hu oldalán, ezért most a papír újságból szemlézünk pongráctelepi és környéki érintettségű cikkeket, s emiatt nem közlünk most (képernyő)fotót sem az újságból. Frissítés: már elérhető a PDF-es lapszám is, ezen a linken.

Érdekes, pozitív riport olvasható szociális bérű önkormányzati önkormányzati lakás új lakóiról a 2. oldalon. A riportban több helyen említik, hogy Pongráctelepen van a lakás, de ebből még nem derül ki, hogy melyik Pongráctelepen? “Minálunk”, vagy a Pongrác út 17. menti “másik” Pongráctelepen? Utóbbira utalhat a cikkben említett 34 nm-es lakásméret, mivel a pongráctelepi társasházakban 36-37 nm a legkisebb lakásméret, de ez még akár elírás is lehet.

A XX. Balogh János Kárpát-medencei Környezet- és Egsézségvédelmi Csapatversenyről számol be egy a 6. oldalon olvasható cikk. A tanulmányi versenyt a tavaly elhunyt Nagyné Horváth Emília tanárnő alapította 23 évvel ezelőtt a Hungária körúti Bem József Általános Iskolában, ahol az 1980-as évekre visszamenő hagyományai vannak a környezetvédelem oktatásának. Az idei verseny első napján a diákcsapatok a Pongrácelep másik szomszédságában, a volt Északi Járműjavító Dízelcsarnokában már működő Közlekedési Múzeum kiállítását is meglátogatták, majd az iskolában folytatódott, a hagyományosabb versenyfeladatok mellett szabadulószobás és egyéb játékos kihívásokkal.

Az újság 7. oldalán arról olvashatunk, hogy a Kelet-Pesti Tankerület 33 tanítót, tanárt díjazott a pedagógusnap alkalmából, akik közül az egyetlen férfi oktató Vajda József, aki a Bem József Általános Iskolában tanít, magyar nyelvet, valamint tanulásban akadályozott diákokat fejleszt. Elmondása szerint a tanítás egyszerre tölti fel és kapcsolja ki – vagyis igazán elhivatott pedagógus, amit bizonyára a felmenőitől örökölt, mivel a családja tele van tanárokkal, tanítókkal, a dédapjáig visszamenőleg. Vajda Józsefen kívül még a Keresztúry Általános Iskolában tanító Balázsné Benkő Erikát említi a cikk, mint kőbányai pedagógust a 33 díjazott között.

Felavatták az Operaház világszínvonalú próbatermeit az Eiffel Műhelyházban. Erről már külön cikkben mi is beszámoltunk, a Kőbánya.info alapján, így itt most nem részletezzük, mivel bővült a Pongráctelep szomszédságában működő Eiffel Műhelyház.

Aranyérmes lett a 11. AETF Open European Taekwon-Do Cup 2022 versenyen Molisz Zoltán, a kőbányai Sasok taekwondo sportegyesület versenyzője, akinek felkészülését a kerületi önkormányzat is támogatta. A sportegyesület pár éve már a Hungária körúti Bem-lakótelepen működik (a volt óvoda épületében, az általános iskola mellett), és már pongráctelepi gyermekek is voltak itt nyári napközis táborban. (16. oldal)

Forrás: Kőbányai Hírek, 2022. június

Milyen hatással lehet Pongráctelepre a budapesti parkolási zónák egységesítése?

A jelenlegi bonyolult, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is – döntött a Fővárosi Közgyűlés többsége. Eszerint a főváros területén négy zónát határoznak meg

  • az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni,
  • a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között,
  • a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között,
  • a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között.
Forrás: Budapest.hu

Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva. A jelenlegi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozognak. Az új szabályozás szeptember 5-én lép hatályba.

A negyedik zóna (D) eredetileg a ferencvárosi József Attila-lakótelepet és környékét tartalmazta, de a módosító indítványokkal kibővült további kőbányai, valamint lágymányosi területekkel. Itt a jelenlegi 175 forintos óradíjról 200 forintra változhat a tarifa. A közgyűlésen elhangzott, hogy Csepel és Soroksár is bevezetné a fizetős parkolást.

Mindez milyen hatással lehet Pongráctelepre? Már most is hatással van Kőbánya Laposdűlő városrészére, mivel az autósok a már meglévő kelet-józsefvárosi parkolási zónából a Hungária körút kőbányai oldalán keresnek ingyen parkolási lehetőséget – és ez a nyomás fokozódhat a mostani szabályozás életbe lépése után.

Ez megint felveti egy pongráctelepi parkolási zóna létrehozásának ötletét, amivel 2018-ban foglalkoztunk. Akkor érdekesképpen a (Facebookon) szavazó lakótársaink nem támogatták ezt a felvetést, noha Pongráctelepen régóta parkolási ínség van, amit tetéznek a nem itt lakók járművei, a Hungexpo nagyobb rendezvényeire látogatók autói, vagy akár itt lakó, de használt autókkal “kereskedő” lakótárs egyszerre akár 4-6 járművel való parkolása. És valószínűleg Laposdűlő-szerte probléma lehet ez.

Mindezt felismerve a Kőbányai Önkormányzat már gondolkozik egy nagyobb kiterjedésű parkolási díjfizető övezet bevezetésén Kőbánya nyugati részén, amiről a 2021. novemberi közmeghallgatáson hallottunk először. A fővárosi szabályozás mostani változása felgyorsíthatja ezt a kőbányai folyamatot is.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu

Igazgatási szünet a polgármesteri hivatalban

A Kőbányai Polgármesteri Hivatalban 2022. július 4-étől augusztus 5-éig igazgatási szünet lesz. Ez idő alatt az ügyfélfogadás szünetel a Hivatal főépületében (Szent László tér 29.), az Ügyfélközpontban (Állomás utca 26.).

Balra elöl az ügyfélszolgálat, jobbra hátul a fák takarásában a polgármesteri hivatal (városháza). Fotó: Google Street View, 2019. július.

Az igazgatási szünet időtartama alatt a Hivatal anyakönyvi ügyekben és a szociális ügyekben eljáró szervezeti egysége, valamint az 1102 Budapest, Állomás utca 26. szám alatti ügyfélszolgálata
hétfőn 13.30 órától 17.30 óráig,
szerdán 8.00 órától 16.00 óráig, valamint
pénteken 8.00 órától 11.30 óráig ügyfélfogadást tart.

Forrás: Kőbánya.hu