Meg nem épült Budapest az Északi Járműjavítóban

Kétszintes körgyűrű Pest felett? Híd a Parlamentnél? Budapest közlekedési vízióit összegző új időszaki kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeumban

Június 21-től újabb időszaki kiállítás látogatható a Közlekedési Múzeum leendő otthonában, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában – olvasható a Közlekedési Múzeum honlapján. A Volt egyszer egy Északi… a történet folytatódik című kiállítás és a Múzeum gyűjteményfejlesztési eredményeit bemutató tárlat mellett a Meg nem épült Budapest metróvonalak, autópályák, siklók és sugárutak tervrajzain, korabeli térképeken és látványterveken keresztül idézi meg, hogy milyen lenne egy alternatív Budapest az elmúlt 150 év közlekedési tervei alapján.

A Meg nem épült Budapest egy izgalmas utazás a főváros múltja és egy alternatív jövő között. A nagyközönség most először láthatja ezeket az elfeledett terveket, amelyek közt ugyanúgy találunk századfordulós közlekedési utópiákat és a mai napig lezáratlan elképzeléseket, így a kiállításon a szakmabeliek, a közlekedéstörténet iránt érdeklődők és Budapest szerelmesei egyaránt újdonságokat láthatnak. Még “közel” pongráctelepi érintettséget is láthatunk itt: a terveket egy kétszintes autópálya-körgyűrűről a Hungárián:

A múzeum új helyszínén nyílt meg május 28-án a Volt egyszer az Északi, a történet folytatódik… c. kiállítás is, amely az Északi Járműjavítóban karbantartott vasúti járművekkel, azok modelljeivel, fotókkal és plakátokkal meséli el a magyar vasúttörténet ikonikus helyszínének történetét. Az elmúlt időszak gyűjteményfejlesztését bemutató Fókuszban a gyűjtemény szekcióban pedig látható az Ikarus gyár exportsikereit megalapozó Ikarus 311-es, valamint egy 211-es autóbusz, de először tekinthetők meg a múzeum gyűjteményezési programjának új darabjai is. Ilyen a Csepel 450-es tehergépkocsi, amelyet 1955-től a ‘70-es évekig gyártottak, s rövidesen ez a modell vált a legmeghatározóbbá a polgári használatban is. 1959-ben mutatta be a Skoda modern vonalú kisautóját, a Skoda Octaviát, amely hazánkban is meghatározta a ‘60-as, ‘70-es évek városképét. A Közlekedési Múzeum gyűjteményében már egy, az eredeti festést őrző, több, mint 60 éves modell is szerepel. De eredeti Ford T-modell, vagy éppen két világháború közötti jobbkormányos magyar autó is feltűnik a tárlaton. 

Az immáron három kiállítás egyetlen jeggyel látogatható az egykori Északi Járműjavítóban, Kőbányán. Jegyek online is kaphatók:
https://jegy.kozlekedesimuzeum.hu/

A kiállításoknak helyet adó Dízelcsarnok bejárata (ami az Eiffel Műhelyház felől közelíthető meg).

Forrás: Kőbánya.info

Öt új próbatermet adtak át az Eiffel Műhelyházban

Ezerötszáz négyzetméter területen öt új próbatermet és hat gyakorlóhelyiséget adtak át a Pongrácteleppel szomszédos Eiffel Műhelyházban. Ennek köszönhetően Zenekarok, szólisták, balett-társulatok egyaránt világszínvonalú körülmények között próbálhatnak ezentúl az Eiffel Műhelyházban. A beruházás egy év alatt, kétmilliárd forintos állami támogatással, az Opera további egymilliárd forintos hozzájárulásával valósult meg.

Az ünnepélyes megnyitón Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója szólt arról, hogy a megépült öt modern terem között egy-egy zeneterem, balett gyakorló és próbahelyiség, valamint két házi színpad található, ezeket a magyar opera történetének kiemelkedő alakjairól, Békés Andrásról, Jan Cieplinskiről, Mikó Andrásról, Ferencsik Jánosról és Szinetár Miklósról nevezték el.

Ókovács_Szilveszter, dr._Fürjes_Balázs és Kocsár Balázs főzeneigazgató. Fotó: Ferencz Valter.

Az öt új csoportos próbaterem mellett ugyancsak felavatták a Roubal Rezsőről elnevezett ütőhangszeres gyakorlótermet, a Huszár Klára operarendezőnő nevét viselő, raktárként is funkcionáló átjárót, a próbatermeket összekötő, Gela Lajos ügyelőről elnevezett 72 méter hosszú folyosót, valamint a Tüdős Klára egykori főszabász, tervező emlékére elnevezett vászon-díszlettárolót, amely ugyancsak 72 méteren képes befogadni a zsinórpadlásról lógatott festett háttereket. Az Eiffel Műhelyház óriásraktárát körülölelő függőfolyosóból nyíló tetőtérben további öt személyi gyakorlótermet alakítottak ki az Opera zenekari és énekkari művészei, valamint magánénekes szólistái számára.

Az Eiffel Műhelyházban büszkeségfalat, emléktáblát is létrehoztak azon több mint 260 munkatárs tiszteletére, akik az elmúlt két évben az épület kivitelezési munkájának, belsőépítészetének befejezésében részt vettek.

Forrás: Kőbánya.info

Ősztől a megújult Mocorgó Óvoda várja a gyerekeket

Lényegében teljesen új óvoda épül a Kőbányai út 38. alatti Mocorgó Óvoda helyén, mely ősztől várja újra a gyerekeket.

A meglévő épület elbontásával egy új, színes, modern, gyermekbarát, kreatív megoldásokkal gazdagított épületet hoz létre az önkormányzat – osztotta meg a hírt D. Kovács Róbert Antal polgármester a Facebookon. Az új oviban belső csúszdarendszer is lesz. Nem csak az épületet, de az udvart, sőt, az utcát és a parkolókat is rendezik az ovi mellett. A beruházást az önkormányzat saját forrásból, mintegy másfél milliárd forintból fizeti. Az alábbi fotón látható, hogy tényleg szép és jó, de főleg tágas lesz a megújult Mocorgó Óvoda (a pongráctelepi Gyöngyike Óvodának sajnos sosem lesz ilyen sok helye).

Forrás: D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook-oldala

Forrás: 10. kerület.ittlakunk.hu

Szent László Napok Kőbányán

Június 23. (csütörtök) és 27. (hétfő) között rendezik meg a kerület legnagyobb ünnepét, a Szent László Napokat Kőbányán, a Szent László téren. A gyerekeket játszóház, zenevonat, kézműves programok várják, a felnőttek templom- és pincelátogatáson is részt vehetnek. Emellett több koncert is lesz a téren. A programokról részletesen olvashatunk a kerületi kultúrház oldalán. A rendezvény ingyenes!

Mi külön ajánljuk olvasóin figyelmébe csoportos túrákat a kőbányai pincerendszerbe június 25-én és 26-án, ami regisztrációhoz kötött. Részletek az alábbi plakáton.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu

Aranyérmes lett a kőbányai Sasok versenyzője

A Hungária körúti Bem-lakótelep (volt honvédségi lakótelep) korábbi óvodájának épületében sportcentrumot működtető Kőbányai Sasok Taekwon-do sportkegyesület versenyzője, Molisz Zoltán a XI AETF OPEN European Taekwon-Do Cup 2022 elnevezésű versenyen először indult felnőttként, ahol küzdelem I-III. dan -70 kg-ban az első helyen végzett. Az említett sportklub a Bem József Általános Iskola mellett található, így a gyermeküket oda járató pongráctelepi szülők figyelmébe is ajánljuk, mint sportolási és versenyzési lehetőséget. (Idén nyáron például napközis táborként is belekóstolhatnak itt pongráctelepi gyerekek a koreai küzdősportba.)

Fotó: Kőbányai Sasok

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu

Hangos volt a fesztivál, az önkormányzat vizsgálódik

Június 10-én, péntekről szombatra virradó este-éjszaka a Kincsem Parkban rendezték meg a Holi Peace Budapest fesztivált, mely annyira hangosra sikeredett, hogy számos lakossági panasz érkezett miatta az önkormányzathoz. Még Pongráctelepnek az eseménytől legtávolabbi pontján is (Csilla utca-Gyöngyike utca sarok) olyan hangos volt a dáridó szombat éjjel 2-kor, mintha az utcában bömböltettek volna egy autórádiót – miközben a nyári meleg miatt mindenki nyitott ablaknál aludt volna.

Az egész napos Holi Peace Budapest fesztivált három év kihagyás után szervezték meg újra a Kincsem Parkban. A szervezők kérelmére az engedélyt a szükséges szakhatóságok állásfoglalása alapján Kőbánya jegyzője adta ki, miután megállapította, hogy a rendezvény eleget tesz a biztonságra vonatkozó jogszabályi feltételeknek. Ennek az engedélynek azonban nem volt része a zajterhelés vizsgálata, írja az önkormányzat.

Az engedéllyel párhuzamosan kapták meg a szervezők a fesztiválra vonatkozó zajhatárérték megállapítást is. Ez azt tartalmazta, hogy az esemény zajterhelésének 23 óráig 65, 23 óra után pedig 55 decibel alatt kell maradnia, ennek betartása az üzemeltető kötelezettsége. Előzetes zajvizsgálatra, mivel a park lakóterületekről megfelelő távolságban helyezkedik el, a szervezőknek nem volt jogszabályi kötelezettségük. 

A rendezvény zajterhelése miatt beérkezett lakossági panaszokat államigazgatási hatáskörében eljárva Kőbánya jegyzője vizsgálja ki. A zajokozás ugyanakkor a szabályok betartása esetén is okozhat csendháborítást, ezért az önkormányzat a rendőrség eljárását kéri.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu

Új ügyfélszolgálat az FKF-hez és Főkétüszhöz

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. az ügyfelek hatékonyabb kiszolgálása és ügyfélszolgálatainak összehangoltabb működése érdekében 2022. június 7-től új nyitvatartási rendet, és további változásokat vezetett be.

Az összehangolás eredményeként az FKF divíziók telefonos ügyfélszolgálatai, és a Főtáv Távhőszolgáltatási Divízió telefonos ügyfélszolgálata megegyező nyitvatartási rend szerint állnak rendelkezésre:

  • hétfő-szerda: 8:00-16:00
  • csütörtök: 8:00-20:00
  • péntek: 8:00-15:00

A társaság személyes ügyfélszolgálatai az alábbi nyitvatartási rend szerint fogadják ügyfeleiket:

BKM ÁRKÁD: Árkád Üzletközpont II. emelet, parkolószint.
Bejárat: 2/a parkoló felől vagy közvetlenül az utcáról: Kerepesi út 25/b 2.em. (lift).
Ügyintézési lehetőségek: Főtáv, Főkétüsz, Főkert.
Nyitvatartás:
Hétfő: 9:00 – 17:00
Kedd: 9:00 – 17:00
Szerda: 9:00 – 17:00
Csüt.: 8:00 – 20:00 (pénztár 19:30-ig)
Péntek: 9:00 – 14:00

BKM ECSERI ÚT: 1098 Budapest, Ecseri út 8-12.
Bejárat: BKSZC Gundel Károly Technikummal szemben, zöld kerítés mentén.
Ügyintézési lehetőségek: FKF*, Főkétüsz, Főkert.
*(zsákértékesítés, Kommunális és szelektív tartályok átvétele, előre egyeztetett időpont alapján)
Nyitvatartás:
Hétfő: 8:00 – 16:00
Kedd: 8:00 – 16:00
Szerda: 8:00 – 16:00
Csüt.: 8:00 – 20:00 (pénztár 19:30-ig)
Péntek: 8:00 – 14:00

Forrás: Budapesti Közművek

Pályázat kőbányai műalkotóknak

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet Kőbányán élő és alkotó, művészeti és kulturális tevékenységet folytató magánszemélyek, valamint kőbányai székhelyű civil szervezetek számára, továbbá kőbányai művészeti oktatási intézmények tanulói, vagy máshol lévő ilyen intézmények Kőbányán lakó tanulói részére.

A pályázatokat 2022, augusztus 3-ig lehet benyújtani, magánszemélyeknek a HanzikAgnes@kobanya.hu e-mail címre írva, vagy postán a Kőbányai Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztálynak az 1102 Budapest, Szent László tér 29. címre írva. További részletek az alábbi plakáton.

Elhunyt Moldova György

Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író – tudatta lánya, Moldova Júlia az MTI-vel. Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el.

Az egyik legnagyobb példányszámú könyveket író kortárs irodalmár-riporterről ma minden médiában megemlékeznek, a sok nekrológ közül mi a 24.hu itt olvasható cikkét ajánljuk olvasóink figyelmébe, ami ugyan hosszú, de sok, jó idézetet tartalmaz 2010-es évekbeli interjúkból, melyek nagyon plasztikusan mutatják be a ma elhunyt Moldova Györgyöt.

Mi viszont az alábbiakban, mint Pongráctelepről elszármazott híres emberről emlékezünk meg Moldova Györgyről, az Utolsó töltényig című önéletrajzi sorozatára támaszkodva.

Moldova György 1971-ben (fotó: Vahl Ottó, forrás: Wikipédia)

Moldova György eredetileg Reif Györgyként született 1934-ben Budapesten, Kőbányán, és családjával sokáig Kőbányán lakott: eleinte a Kőbányai út – Pongrác út sarkán volt barakkházas szükséglakótelepen, majd 1942-ben beköltözhettek a két évvel korábban felépült Pongráctelep egyik bérlakásába, a régi 1. épületben (ma Salgótarjáni utca 63. társasház). 1944-ben zsidó származásuk miatt várható kilakoltatást megelőzendő inkább elcserélték az új bérlakásukat egy nyomorlakásra a mai troligarázs helyén akkoriban volt Auguszta-telepen, de később a budapesti gettóban vészelték át a magyarországi holokausztot és a főváros ostromát. A második világháború után, 1945-ben visszaköltözhettek a pongráctelepi bérlakásukba, és az ifjú Reif György itt lakva vette föl a Moldova nevet az 1950-es években, amikor beindult az írói pályafutása, és valamikor az 1960-as években költözött el a szülői lakásból, Pongráctelepről.

Moldova György az “Utolsó töltényig” cím önéletrajzi könyvsorozatában ugyan keveset ír a lakótelepünkön megélt éveiről, de így is, szó szerint Pongráctelepről indult az írói munkássága, ugyanis az első, 1955-ben kiadott műve egy novella Mandarin, a híres vagány címmel, ami egy valóban élt korabeli pongráctelepi férfiról és általában a korabeli pongráctelepi emberek nehéz életkörülményeiről szól.

Eleinte szépirodalomban alkotott, drámákat írt, de igazán az 1960-as évektől írt riportköteteivel vált híres, és az egyik legolvasottabb kortárs magyar íróvá. Nagyon alapos, személyes részvételen alapuló kutatómunkával a Kádár-korszak Magyarországának (1960-1980-as évek) sok területét ismertette meg az olvasókkal, a vasutasoktól kezdve a fővárosi bűnözésig. Az 1989/1990-es rendszerváltás után is írt riportokat, valamint saját, védelmező szemszögű Kádár János életrajzot is, mivel Moldova György az 1950-es évektől haláláig következetesen baloldalinak, sőt kommunistának vallotta magát, aki szerint a Kádár-korszak volt Magyarország XX. századi történelmének a magyar nép számára legjobb korszaka.

Moldova György életéről és munkásságáról a legteljesebb digitalizált gyűjtemény Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) honlapján található. Ugyanide van beintegrálva a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) keretében Moldova írásainak jelentős része, amik így ingyen olvashatók az interneten is, mint ahogy antikváriumokban is kaphatóak régebbi művei, és könyvesboltokban az utóbbi években írt könyvei. A Mandarin, a híres vagány című novella itt olvasható (vagy az alábbi képernyőképre kattintva).

A PIM honlapján a Gázlámpák alatt – Az idegen bajnok című novelláskötet töltődik be, de a baloldali menüben a Mandarin a híres vagány linkre kattintva egyből a pongráctelepi novellára ugorhatunk.

Lapszemle – 2022. május

A kerületi önkormányzat hivatalos lapjában, a májusi Kőbányai Hírekben nem találtunk kimondottan pongráctelepi érdekeltségű hírt, cikket, viszont több, általában a kőbányaiakat érdekelhető, “közérdekű” cikket mi ajánlunk pongráctelepi olvasóink figyelmébe.

Online önkormányzati ügyintézés (3. oldal): bár a koronavírus járványhelyzeti korlátozások véget értek, a Kőbányai Önkormányzat továbbra is ajánlja a kerületi lakosok figyelmébe a személyes vagy postai levelezős ügyintézést sok esetben kiváltó online ügyintézést. Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el, ahol a Kőbányai Önkormányzat felé is beadhatunk hivatalos megkereséseket, nyomtatványokat, stb. A portál használatához Ügyfélkapus regisztráció vagy elektronikus személyi igazolvány megléte szükséges. Az Önkormányzati Hivatali Portálon kívül elérhetők a kőbányai hivatalok a hivatal@kobanya.hu e-mail címen, a 06-1-4338-100-as központi telefonszámon, valamint az 1475 Budapest, Pf. 35. postacímen is.

Adósságkezelés önkormányzati segítséggel (2. oldal): ha “nem jön ki a matek” a családi kasszával és halmozódni kezdenek a közüzemi tartozások, segítséget lehet kérni az adósságkezeléshez a Bárkától. A Kőbányai Önkormányzat által fenntartott BÁRKA Kőbányai Humánszolgáltató Központ szakemberei számos egyéb élethelyzetben tudnak segítséget nyújtani minden korosztálynak, szolgáltatásaik térítésmentesen vehetők igénybe. A központ az Ihász utca 26. szám alatt érhető el, vagy a 06 1 261 8183-as, illetve a 06 1 262 2632, 06 1 260 6803-as telefonszámokon.
Gyermeket is veszélyeztető probléma, krízishelyzet esetére készenléti szolgálatot tartanak fenn, az intézmény nyitvatartási idején túl is hívható a 06 30 382 8276-os telefonszámon.

Felújítás lesz a Hungária körúton (7. oldal). Június végére újul meg a Hungária körút Hős utca és Salgótarjáni utca közötti szakaszának burkolata. A főváros a Budapest Közút Zrt. kivitelezésében mintegy 14 ezer négyzetméternyi útburkolatot cserél. A munkálatokat úgy ütemezik, hogy
a marási és aszfaltozási munkák miatt irányonként mindig egy-egy sávot zárnak le, kettő mindkét irányban járható marad. A Budapesti Közlekedési Központ azt javasolja, hogy az autósok az érintett területet a Pongrácz út és a Százados út felé kerüljék el.

Kőbánya “harmadik” országgyűlési képviselője: Bakos Bernadett (6. oldal). Újabb országgyűlési képviselője van Kőbányának. Bakos Bernadett 2020 óta volt önkormányzati képviselő az LMP színeiben. Az idei országgyűlési választásokon nem indult egyéniben, az ellenzéki összefogás
közös listáján viszont az 50. helyre került, így ő kapta meg azt a listás mandátumot, amelyről Dobrev Klára lemondott, és amely révén az LMP az országgyűlésben frakciót alakíthatott. Tehát hivatalosan nem kőbányai egyéni képviselő, hanem egy párt listás képviselője lesz a parlamentben, de a Kőbányai híreknek adott válaszai szerint azért sokat fog foglalkozni ezután is Kőbányával, például a Népliget a szívügye:

“Nagyon jó a civilekkel a kapcsolatunk, létrehoztuk a Tegyünk együtt az élhető Népligetért Facebook-csoportot. Több médiamegjelenésünk,
önkéntes akciónk volt már, madártani, botanikai, parktörténeti sétákat szerveztünk. Ezekkel a programokkal próbáljuk visszacsalogatni az embereket a Népligetbe, mert sokaknak erről csak a buszpályaudvar jut eszébe, miközben maga a park sokkal több, nagyon jó kikapcsolódási lehetőség. Gyümölcsöző kapcsolatunk van a Fővárosi Önkormányzattal,
de a Budapesti Fejlesztési Központtal is.
– Milyen ma a Népliget?
– A park ma gyönyörű szép, rendben is van tartva, van elég pad, szemetes is, nyugodtan ki lehet menni pihenni. A Népliget ügyét azonban szeretném a parlamentben is továbbvinni, mert azt látjuk, hogy a kerületi, fővárosi önkormányzatnak viszonylag szűkösek az anyagi lehetőségei, és úgy gondolom, hogy Budapest egyesítésének 150. évfordulójára
(2023-ban) szép ajándék lenne az államtól, ha felújítaná a 100. évfordulóra készült Megyék kertjét.“

Készíts filmet Kőbányáról! (15. oldal) címmel hirdet amatőrfilmes pályázatot a Kőbányai Önkormányzat és a Kőrösi Kulturális Központ. Részt venni “hatodikos” kortól és Kőbányán lakva vagy dolgozva lehet, egyénileg vagy csapatban is. Az amatőrfilmesektől sima mobiltelefonos alkotásokat várnak 2-10 perc hosszúságban és az alábbi két témában:

  1. Kőbányai épületek – kőbányai történetek
    Egy szabadon választott műemlék, műemlék jellegű vagy Kőbánya
    történetében egyedi értéket képviselő, fontos szerepet
    játszó épület vagy helyszín bemutatása.
  2. Kőbánya retró – dédszüleink, nagyszüleink fiatalsága

A zsűri az ötletet, a tartalmi igényességet, személyességet és a kerek történetet értékeli. Egy pályázó egy témában egy filmmel indulhat, de mindkét versenykategóriában küldhet be alkotást. A beérkezett pályaművekből rendezik majd meg az I. Kőbányai Filmszemlét.
A pályázatok benyújtásával kapcsolatos részletek a KÖRKULT
honlapján a Filmszemle menüpontban érhetők el 2022. június
1-től http://www.korosi.org/ címen. További tájékoztatás a filmszemle.
kobanya@korosi.org e-mail-címen kérhető.

Ha egy pályázó pongráctelepi vagy környékbeli épületről, netán az ott lakó nagyszüleiről forgatna filmet, azt mi is közzé tesszük.

Forrás: Kőbánya.hu