Pongráctelep mozifilmben

Egy pongráctelepi lakos hívta fel a figyelmünket, hogy “A vizsga” című, 2010-es magyar mozifilmben többször is feltűnik pár másodpercre Pongráctelep. Ezek autós snittek, de 00:28:43-nál érdekes, hogy korabeli autós közlekedési lámpát raktak a Gyöngyike utca – Salgótarjáni utca sarkára.

Maga a film 1957. december 24-én játszódik. A zűrzavaros 1956-os események után az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért egytől-egyig próbára teszi azok lojalitását a rendszerhez. A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung Andrásnak (Nagy Zsolt) éppen a szenteste hozza el ezt a bizonyos vizsgát: nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából többek között atyai tanítómestere, Markó Pál (Kulka János) figyeli, és értékeli minden tettét, minden mondatát. Ha András ezt tudná, valószínűleg nem éppen ezen a napon találkozna konspirált lakásán az eddig szigorúan titkolt szerelmével, Évával (Hámori Gabriella), és körültekintőbben őrizné a rábízott ügynöklistát is. A névsornak azonban lába kél, András megtudja, hogy Éva egyáltalán nem az, akinek hitte, és lassan az is kiderül, hogy senki sem bízhat meg a másikban.

A film a Youtube-on is megtekinthető.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.