Az 1956-os forradalmat leverő szovjet hadsereg sajnos Pongráctelepen is áldozatokat szedett, amiről a 60. évfordulón, tavaly ilyenkor helytörténeti cikksorozatban emlékeztünk meg.

A mai évfordulón az akkoriban még Pongráctelepen lakó Dr. Bíró Gáspár 1964-ben írott versével emlékezünk 1956-ra.

A pesti srác

 

A villamoson ő mindig „tujázott”,

tréning-nadrágja bő volt és kopott,

ősszel lyukas cipőben járt az ázott

utcán, s ha éhes volt, almát lopott…

 

És esténként, a gázlámpák tövében

a banda várta, s ő egy csikket „lőtt”,

hol „kis csajokra” lestek; lenn a téren,

és rágyújtott a haverok előtt.

        

S ha otthon nem volt enni mit (de gyakran!),

a pályaudvaron vagont rakott

éjjelente, s reggel anyjának adta

a sovány pénzt, amit ezért kapott.

 

De olvasott ő könyvet is, nem egyet:

Rejtőt és ponyvát gyakran forgatott.

Vasárnaponként pedig focimeccset

bámult, és vett egy marék tökmagot…

 

Így telt az idő, peregtek az évek,

ólomszürkén, kilátástalanul,

de akkor ősszel kigyúltak a fények

az égen fenn, s a szívekben alul! 

 

Nem várt csodaként jött el a Szabadság!

Hajnal hasadtán ömlik így a fény!

Az embereknek mosoly nyílt az ajkán,

és a lelkükben bíztató remény!

 

Tizenkét nap volt; felért tízezerrel!

Eddig lehettünk ismét szabadok!

Fölkelt a Nép! Föltámadott a tenger!

Testvérek voltunk mind és magyarok!

 

De beköszöntött a komor november,

és hadak jöttek (mint már annyiszor:

Kelet felől !), és megszólalt a fegyver,

s a béke helyén vér lett és iszony!

 

Az utcát eső- s golyózápor verte!

Vállvetve harcolt férfi, asszony, lány!

S míg lövedékek zúgtak városszerte,

szabadsághőssé lett a sok vagány!

 

Micsoda harc volt, Magyarok Istene!

Gigászok harca! Mikor véget ért,

kilőve lángolt a tankok fele,

s holttestek borították a Széna tért!

 

A pesti srác is férfifegyvert markolt,

s a haverok is: elszánt kis sereg!

S a romos utcán (hol egykor a grund volt!..)

vérét hullatta a sok hős gyerek!

 

És lelkük mélyén ősi ösztön ébredt:

vitéz elődök magyar virtusa!

Rég halott hősök nyomdokába léptek:

dicső harc volt ez – és haláltusa!

 

Mert elárultak távol és közelben,

s nem nyerhettük meg ezt a hős csatát,

s a pesti srác szívét az ütközetben

orosz fegyver golyója járta át…

 

S míg száz tank tiport át a Város testén,

(legyen e nap már mindörökre gyász!)

így esett el egy novemberi estén

a pesti utcán a hős pesti srác!

 

Fiatal teste az utca porába,

lelke az égbe visszaköltözött.

Ártatlan vére nem hullott hiába:

emléke él az emberek között!

Emléke él az emberek között!