Gőzerővel építik Kőbányán a a Magyar Állami Operaház logisztikai központját. A leendő Eiffel Műhelyházról korábban látványos makett is készült: az alkotás 1:150 méretarányban mutatja be a monumentális épületkomplexumot. A makett Körmendy Zoltán keze munkája.
Az Operaház új létesítménye legalább tíz funkciót tud majd betölteni: lesz benne egy 400 fős kamarajátszóhely és próbacentrum, valamint képzőközpont, látogatóközpont, jelmezkölcsönző és rekreációs központ is, továbbá korszerű gyártóüzemet és raktárbázist alakítanak ki, így nyolc, különböző helyszíneken bérelt raktárat vált majd ki a 20 milliárd forint értékű díszletet őrző komplexum. Az építkezés viszonylag lassan halad, az alábbi friss MTI fotó szerint.
Kár, hogy Pongráctelepről nem lehet majd semmit látni ebből, mert teljesen eltakarja a vasúti töltés, pedig az Eiffel-csarnok közelebbi vége légvonalban csak pár száz méterre van lakótelepünk délnyugati sarkától (Csilla utca – Gyöngyike utca saroktól). És ugyancsak a vasúti töltések miatt a pongráctelepi lakosok csak a Mázsa tér, illetve a Könyves Kálmán körút felé jó nagyot kerülve juthatnak csak el a leendő kulturális intézmény Kőbányai úton lévő főbejáratáig.
Forrás: Blikk