A Kőbányai Hírek önkormányzati újság novemberi számából szemlézzük alábbiakban a Pongráctelepet közvetlenül vagy közvetve érintő, közérdekű, néha érdekes cikkeket.
Befejeződött a Pongrác Idősek Klubjának teljes körű felújítása, az átadás viszont csúszik a járványhelyzet miatt. (3. oldal)
Az utolsó simításokat végzik a munkások a Pongrác Idősek Klubján: a tornaszobába szánt szobabicikli még kicsomagolásra, a mosószobába szánt mosógépek beüzemelésre várnak, de az összeszerelt új bútorok már mutatják, milyen is lesz a teljes ráncfelvarráson átesett intézmény. A kerület tavaly külsőleg, idén pedig belsőépítészetileg is korszerűsítette a klubot. Új elektromos hálózatot és fűtésrendszert építettek ki, megújultak a szociális blokkok és az egészségügyi helyiség, a tornaszoba bordásfala pedig már a mozogni vágyókat várja.
– Régről ismerem ezt a klubot, nagyon lelakott volt az épület, ami nem véletlen, hiszen a Pongráctelepen élők nagyon szerették és szívesen használták is. Bízom benne, hogy ugyanennyire fogják szeretni a modernebb új belső teret is – mondja D. Kovács Róbert Antal polgármester, aki bízik benne, hogy a járványhelyzet enyhülésével fokozatosan újraindulhatnak majd az idősek nappali ellátásai. A Pongrác Idősek Klubjában a klubhelyiség mellett pihenőszoba, könyvtárszoba, valamint számítógépes szoba is várja a nyugdíjasokat, de lehetőségük lesz az épületben például mosásra, szárításra is.
Tavaly készült el az egy telektömbön elhelyezkedő Gyöngyike Óvoda és Gyöngyike Bölcsőde, a Gyermekek Átmeneti Otthona, valamint a Pongrác Idősek Klubja felújítási munkáinak első üteme. A Kőbányai Önkormányzat hőszigetelte az óvodát és a bölcsődét, rendezte a zöldterületeket, megújult a bölcsődei és az óvodai játszóudvar, az Idősek Klubjának épületrészén pedig elvégezték a külső hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét.
Folyamatos az idősek ellátása. (4. oldal)
Az idősek nappali ellátását biztosító klubok a kormány által elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt Kőbányán is zárva tartanak, az étkezést viszont elvitellel továbbra is biztosítják. A házi segítségnyújtás is folyamatosan működik, a Bárka szakképzett házigondozói, ha szükséges, akár bevásárlásban vagy gyógyszerek kiváltásában is segítenek az ellátottaknak a napi szokásos alapvető gondozási, ápolási teendőkön felül. Telefonos készenléti szolgálatuk – amely krízishelyzet idején hívható – folyamatos. A járványhelyzet miatt elsősorban a prevenciós foglalkozásokat kellett leállítania a család- és gyermekjóléti ellátásokat biztosító intézménynek a személyes találkozások elkerülése érdekében.
A járványhelyzet alatt sem állt le a bölcsis beszoktatás. (7. oldal)
Göncziné Sárvári Gabriella, a Kőbányai Egyesített Bölcsődék vezetője többek között elmondta, hogy a koronavírus járványhelyzet miatt szereztek minden intézménybe ózongenerátort, amivel mindennap más csoportszobát tudnak fertőtleníteni, egy hét alatt az egész bölcsődét végigjárva. Saját mosodáik is vannak, így a textíliák tisztítása sem gond:
A kisgyermeknevelők a közösségi terekben – udvaron, fürdőkben, mosdókban – használják a maszkot, ez csak a csoportszobákban nem kötelező, hiszen a picik számára nagyon fontos a metakommunikáció, a nevelőjük arca, arckifejezése.
– Mindenki azt mondja, hogy kerüljük a testi kontaktust, de pici gyerekeknél ezt nem lehet megtenni, és szerintem nem is lenne jó irány – mondja az intézményvezető.
Nem állt le a beszoktatás sem, de ilyenkor a kisgyermeknevelőnek és az új kisgyereket beszoktató szülőnek is kötelező a maszk viselése a csoportszobában is.
Kulcsra készen a Bajcsy Kórház mellett felépített új szakrendelő épület, ahova át fog költözni az Egészségház a Kőbányai útról. (8. oldal)
A bútorok, berendezések, felszerelések beszerzésével és beszerelésével folytatódik az új szakrendelő kialakítása a Bajcsy-Zsilinszky Kórház területén. Az ötszintes épület az eddig használt, leromlott állapotú épületet váltja majd ki, Kőbánya új szakrendelője és egészségháza lesz. Az Egészséges Budapest Program keretében épül, a kormány által nemzetgazdaságilag kiemeltnek minősített projektre közel 3,9 milliárd forintot költöttek.
Az új épület pinceszintjén egy mélygarázs is megépült ötven autó számára elegendő férőhellyel. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet egyébként a X. mellett a XVII. kerület, valamint Monor és Gyömrő lakosainak ellátásáért felel, évente kétmillió beteg fordul meg az intézményben.
Életet menthetnek a közterület-felügyelők. (10. oldal)
Jövő év elejétől a Kőbányai Közterület-felügyelet minden dolgozója újraélesztő-tanfolyamon fog részt venni – közölte Nábrádi András, a szervezet osztályvezetője. A közterület-felügyelők pedig munkájukból adódóan a „terepen” vannak, a kerület utcáin látják el feladataikat, így gyakran találkoznak olyan sürgős, azonnali beavatkozást igénylő helyzetekkel, mint például eszméletvesztés, rosszullét vagy éppen infarktus
gyanús esetek. Az ezekhez hasonló vészhelyzetek a határozott, gyors és szakmai beavatkozás elmaradása esetén sajnos könnyen halállal végződhetnek. Ezért a 35 fős állomány minden tagja el fogja sajátítani az életmentő-újraélesztő beavatkozáshoz szükséges tudást. Ennek egyik fontos eleme a defibrillátor használata. A kerület a már meglévő eszközök mellé tervezi további 3-4 újraélesztő készülék beszerzését, melyek ára sajnos igen borsos.
Végül egy “érdekes” részlet a Szabó Lászlóval, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezetőjével készített interjúból. (12. oldal)
Szabó László 2010 óta irányítja vezérigazgatóként az önkormányzati céget, idén szavazott neki harmadszorra is bizalmat a kerület képviselő-testülete.
– Mi volt az elmúlt tíz év legnagyobb feladata?
– Nagy siker például a Noszlopy és Gergely utca sarkán felépült lakópark, ahol korábban egy elég rossz lakókörnyezet volt, de nehéz, verejtékes munkával ezt megszüntettük. Összetett feladat volt a Kis-Pongrác
rehabilitáció is, ahol nemcsak az önkormányzati cégekkel kellett megvívni a harcot, de a fejlesztésben szereplő társasházakkal is. Mindenki megelégedésére végeztünk vele. A megújult Kerepesi rendelő Budapesten párját ritkítja, az Újhegyi sétány megépítése is jól sikerült. Mindkét beruházás építészeti díjas lett.
A legnehezebb projekt pedig a Mázsa tér volt, ami egy kétmilliárd forintos tervezési feladat. Ma már megvan az építési engedély, kiírta rá a közbeszerzést az állami beruházó cég. Biztos vagyok benne, hogy szép lesz a Mázsa tér.
– Több nagyobb beruházás közben folyamatban van…
– Az Újhegyi Uszoda karácsonyi ajándék, idén év végére kész lesz. (…) És folytatás is lesz, mert polgármester úr nemrég megnézte a munkálatokat, tetszett is neki, de megkérdezte, hogy mi lesz az uszoda udvarával. Így készülnek a tervek, és jövőre, ha meglesz a forrás, hozzákezdhetünk az udvarnak is.
– 2021-ben milyen nagyobb munkákkal számol?
– A Tengerszem orvosi rendelő év közepére készülhet el, ott most a pályáztatás végén vagyunk, hamarosan elkezdődhet az építés. Folyamatban van a Szervátiusz Általános Iskola bővítése, a Mocorgó Óvoda megújításánál pedig a közbeszerzési eljárás előkészítésénél, a kiviteli terveknél tartunk.