Változtak a közösségi együttélés szabályai

Módosította a Kőbányai Önkormányzat a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletét, igazodva a napi élet változásaihoz, tekintettel a lakossági panaszokra. Továbbiakban a Kőbányai Hírek összefoglalóját közöljük (saját kiegészítéseinkkel):

A mostani, 2021. május 1-től hatályba lépő módosítás értelmében a jövőben azok a trafikok, amelyek társasházi ingatlanban működnek, szeszes italt csak a társasházi közgyűlés hozzájárulásával árusíthatnak. Ez a szabályozás azonban nem visszamenőleges hatályú, szankcióval, bírsággal azok a dohánybolt üzemeltetők sújthatók majd, akik a rendelet hatályba lépése után nyitják meg trafikjukat. (Ez a kiegészítés annyiban érdekes, hogy a 2015-ben alkotott rendelet 17. paragrafusa már eleve előírja a társasház hozzájárulását “nem lakás céljára szolgáló helyiségben lévő üzlet” szeszes ital forgalmazásához, de ezek szerint a Nemzeti Dohányboltok eddig nem számítottak “üzletnek”…)

Visszatérő probléma a közterületen hagyott kutyaürülék kérdése is, ugyanis úgy tűnik, Kőbánya-szerte hiába áll számos, megfelelő zacskókkal is ellátott gyűjtőedény a gazdik rendelkezésére, a kutyaürülék sok esetben a járdán, vagy a mellette lévő zöld sávon marad. Az új szabályozás a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, mostantól előírás, hogy kutyasétáltatásnál a gazdinál legyen ürülék összeszedésére alkalmas eszköz, zacskó, és ha azt a közterület-felügyelő kéri, be is kell mutatnia. (Pongráctelepen 4 db kutyagumi gyűjtő van, nagyjából a lakótelep négy sarkán, amiket a 2020-as térképen is megtalálhatunk.)

Neuralgikus pont a gazdátlan állatok közterületi etetése is. Itt általános tilalom van érvényben, ami a kóbor kutyák és macskák mellett a madarakra is vonatkozik. A hazánkban telelő vagy áttelelő énekesmadarak téli etetése viszont támogatandó törekvés, így ez mostantól kivételt képez a szankció alól. (Igazából a rendelet módosítás nem nevesíti az “énekesmadarakat” /Pongráctelepen a cinegefélék, veréb, őszapó, vagy akár a hasonló kinézetű, de éneklés helyett recsegő hangú tengelic/, hanem csak általánosságban tiltja az “idegen illetve gazdátlan állatok” etetését közterületen és közös használatú helyeken, kivéve az önkormányzat által telepített etetőket.)

Arra eddig is volt szabály, hogy mikor és milyen módon kell kihelyezni a lomtalanításkor a lomokat, mostantól azonban bírságot kaphat az is, aki a lomokat válogatja, széthordja, vagy éppen a sajátjaként őrzi, amíg el tudja vinni. (Hát, ha ezt valaha, egyszer tényleg szabályozni lehet, annak nyilván minden kőbányai, pongráctelepi lakos örülne…)

És végül módosult a fák, sövények közterületi telepítésére vonatkozó szabályozás is. Bár a növények, a zöld szebbé, rendezettebbé teheti a környezetünket, a gyakorlat azt mutatta, hogy sokan nem vették figyelembe az ültetés szakmai szabályait, közművezetékekhez, kapubehajtókhoz, járdákhoz telepítettek fákat, amelyek évek, évtizedek múltán már leginkább panaszokhoz vezettek. Így a jövőben a fák, sövények kivágása mellett az ültetéshez is engedély kell. (Azt nem írja a rendelet, hogy kitől kell engedélyt kérni, ha például valaki két pongráctelepi társasház között lévő közterületen (önkormányzati telken) szeretne fát ültetni, ezért ilyenkor javasoljuk a Kőkert Kft.-t megkeresni egyeztetés céljából.)